Kristály tudatossági program

(Rövid meditáció)

- Forduljatok befelé, vegyetek mély levegőt, pár mély belégzést pár mély kilégzés kövesse.

Ebben a kilégzésben hozd felszínre elnyomott félelmeidet, kétségeidet, és azokat a kódokat, amelyeket időtlen idők óta hordozol magadban, és blokkolják az energetikai rendszeredet. Most ezeknek a kitisztítása történik.

Kérd meg a hozzád kapcsolódó segítőket, szellemi lényeket, hogy ezeket a kódokat tisztítsák ki az energiarendszeredből, - SEJTSZINTŰ OLDÁST KÉRJETEK!

A jelenlévő kódok átminősülnek, magasabb szintűvé lépnek és így aktiválódnak.

- Újra mély be és kilégzés, ezt többször ismételd meg!
Kerülj a Hála állapotába, és légy hálás segítőidnek, amiért dolgoznak rajtad.
A Hála érzése és állapota, egy újabb tudatossági szintre emel.

Ezen a szinten már a KRISTÁLY PROGRAM kódolása történik.
A melléd rendelt segítők, az energetikai rendszered átminősítik, magasabb szintre emelik. Arra a szintre, amely megegyezik az ÚJ FÖLD rezgésszintjével.

- Maradj még ebben az állapotban!
Lelki szemeid előtt, egy pulzáló Fénylény alakja bontakozik ki, akinek a jelenlétét fokozottan fogod érezni.Ez a Fénylény, a legmagasabb Isteni Éned.
Adj neki engedélyt, hogy lépjen be az energiarendszeredbe.
Kérd meg rá, hogy aktiválja a kódokat, - a jelenlegi és jövőbéli életfeladatodat, a meglévőt pedig alakítsa át egy magasabb tudatossági szinten.
Teljes szíved szeretetével nyílj meg előtte, hogy be tudd Őt fogadni!

Ha ezt megtetted, a következő pár percben megfogod érezni, milyen az, amikor Isteni minőségben vagy jelen.

Milyen érzés, amikor az EGYSÉG állapotában vagy, és kiterjeszted valóságodat.
Különböző energiákat érezhetsz, különböző rezgésminőséget.
Láthatsz többféle színű Fénylényeket, akik utad segítőiként vannak jelen.
Próbáld Őket is befogadni a szeretetedbe.
A Hála érzését terjeszd ki feléjük is.
Érezd meg milyen érzés az, amikor a MINDENSÉG része vagy, az ISTENI MAG..

- Lassan visszahúzódnak az energiák..
Mondj köszönetet segítőidnek.
Fokozatosan térj vissza a saját valóságodba, megadott ütemben.

Amikor érzed, hogy újra egy vagy MAG-odban, ütemesen lélegezz, terjeszd ki a Föld felé is tudatosságodat.

- Próbálj rákapcsolódni az Újuló Föld rezgéseire, EGYSÉGET alkotni vele.
Szervesen kötődj hozzá, hogy részedet képezze!

- Hangold össze, az égi és a földi minőséget a szívedben, és terjeszd ki!
Érezd, hogy az EGÉSZ része vagy, amelyben minden kötődik mindenhez, és mindenki kötődik mindenkihez…
Áldott Fény vegyen körül, és ebben a Tudatosságban próbáld élni mindennapjaidat!
Ámen.

Saját meditáció

ÁhimRé

Ne feledd, hogy Isten, Ember Angyalaként vagy jelen a Földön! 

Párbeszéd a szeretetről

- Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? - kérdeztem egyszer anyát.
- Magról vetik - nevetett rám.
- És honnan szerzik hozzá a magot?
- Nem kell azt vetni, szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.
- Öntözni nem is kell?
- Dehogynem. Jó szóval.
- Nem könnyel?
- Ments ég. A könny sós, és a só kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.
- Hát palántázni kell a szeretetet?
- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet, kihűl a föld.
- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmi se?
- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.
- Az élet már ilyen.
- Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes.

Szendi Gábor: A C-vitamin

*A tengeri pestis*

A rettegett betegséget jól ismerték már az ókortól. Hosszú ostromok,
éhínség és a telek kísérője volt, hol felbukkant és megtizedelte a
lakosságot, hol meg, ahogy jött, eltűnt. A Szent Lajos francia király
által vezetett hetedik keresztes háborúban Damietta városát a keresztes
lovagok a különös kórtól elgyengülve feladták.
Aki megkapta a kórt, azt halálos fáradtság és letargia szállta meg, ínye
feldagadt és vérezni kezdett, fogai kihullottak, testén fekélyek
keletkeztek, végtagjai megduzzadtak, a régi sebek megnyíltak, a régen
összeforrt csontok szétváltak, légzése elnehezült, majd jött a megváltó
halál. Már Hippokratész elmélkedett a betegség okairól, okolva a káros
kigőzölgéseket, a lustaságot, a fekete epe túltengését, a rézmérgezést, a
hideget, na és persze az isteni büntetést. A középkorból is számos
gyógymódot ismerünk, mint sós vízzel való hashajtás, érvágás, higanyos
kenőcsök, kénsav vagy ecet fogyasztása.
A betegség különös fellángolt, amikor Európában elkezdtek akkora hajókat
építeni, amelyekkel már hosszú tengeri utakra is kimerészkedtek a
tengerekre. Vasco da Gama 1499-es Indiai útján emberei kétharmadát
elveszítette a hosszú úton. Magellán 1520-as útján emberei nyolcvan
százaléka hullott el a betegségtől. Magellán is meghalt 1522-ben Mactan
szigetén, s bár vele is egy hiánybetegség végzett, de nem a skorbut,
hanem a kannibálok fehérjeéhsége, melyet a szóbeszéd szerint Magellánnal
csillapítottak. Becslések szerint a nagy tengeri felfedezések korában
kétmillió tengerész halt meg a "tengerészek pestisében".
George Anson kapitány 1740-ben a spanyolok ellen indított Csendes óceáni
hadjáratában hat hajóból álló flottájának 5 hajóját, és 2000
tengerészéből 1300 veszített el a tengerészbetegség miatt. A flotta
káplánja, Richard Walter úgy írta le a kórt, hogy : "a bőr fekete lesz,
mint a tinta, fekélyek borítják a testet, nehézzé válik a légzés, a
végtagok
felpüffednek, a fogak kihullanak, s az egészben talán ez a
legvisszataszítóbb, az ínyből ömleni kezd a vér a szájon át, amely rögtön
rohadni kezd és az áldozat lehelete bűzössé válik." Walter leírta, hogy a
betegségnek különös hatása van az érzékelésre is, a betegek hallása,
látása, ízlelése és szaglása különös módon felfokozott lesz, s a
végstádiumban elég egy puskalövést hallania a betegnek, hogy
szörnyethaljon. Különös honvágy lesz úrrá a betegeken, agóniájukban is
zokogni kezdenek, ha virágillatot hoz a szél a szárazföld felöl.
Egyébként is mindentől sírhatnékjuk támad ezeknek az egykoron marcona
embereknek. Walter mellékes megjegyzése igen figyelemre méltó: hogy ha
gyümölccsel kínálják ezeket a szerencsétleneket, kéjesen nyeldeklik, mint
soha nem élvezett gyönyört.
Hát persze, ma már tudjuk, hogy a tenger pestise nem volt más, mint a
skorbut, vagyis a C-vitamin hiánya. De még sok százezren meghaltak, mire
lassan kezdtek a hajósok rájönni, hogy a rejtélyes kórt nem valami, hanem
valaminek a hiánya okozza.

*"Ezerszer kell felfedezni valamit, amíg egyszer jön valaki és megérti"*

A nagy felfedezések is felismerések nem rendkívüli helyzetektől, hanem
rendkívüli emberektől születnek. Amíg Galilei le nem pottyantotta a pisai
ferde toronyból egyforma méretű, de fából és vasból készült golyóbisait,
senki nem hitte el, hogy egyszerre érnek majd földet.
Mivel a tengeri pestisnek, mint a többi betegségnek is, egymással
vetélkedő primitív elméletei voltak, ki halálra dolgoztatta a
legénységet, mert a lustaságban vélte a betegség okát felfedezni, mások
nagy gondot fordítottak a legénység melegen tartására, megint mások
szellőztették az alfedélzetet. A tudományos gondolkodás és az
információáramlás fejletlensége nem tette lehetővé, hogy
következtetéseket vonjanak le azokból az esetekből, amikor a
skorbutjárvány mégsem tört ki. Amerika felfedezését a savanyúságnak
köszönhetjük. Kolumbusz harminc napnál is tovább tartó útján azért nem
volt skorbutos megbetegedés, mert hajóraktárosa, Amerigo Vespucci, akiről
később Amerikát elnevezték, nagy mennyiségű savanyuságot vételezett
mindhárom hajójukra. Vespucci tehát kétszer is hozzájárult Amerika
felfedezéséhez: egyszer, mint savanyúság kedvelő hajóraktáros, egyszer
pedig, mint kapitány. Mikor Vespucci Alonso de Ojedaval közös túrát
szerveztek Amerika további felfedezésére, néhány tengerészük skorbutot
kapott. Ebből is kitűnik, hogy Vespucci, mint kapitány nem tanult saját
raktárosi múltjából. A betegeket kirakták egy szigetre, ne a hajón
rontsák a hangulatot. Ám mikor visszafelé hajóztak, a szigetről a
halottnak vélt tengerészek vidám integetésére lettek figyelmesek. A
skorbutban haldoklók a sziget
gyümölcseitől egyhamar talpra álltak, így aztán állítólag a szigetet
ezért nevezték el Curacao-nak, ami az olasz "cura" (gyógyít) szóból
eredt. Vasco de Gama a Jóreménység foka felé hajózva, mint írtam,
igencsak küzdött a skorbuttal. Egy nap kikötve a parton, narancsot
cseréltek
bennszülöttektől, és a legénység hat nap alatt meggyógyult.
Jacques Cartier egyéves volt, amikor Kolumbusz elindult Indiába és
megérkezett Amerikába. Cartier 1534-ben indult neki Észak-Amerika
felfedezésének, azzal a megbízatással, vagy hogy hozzon haza sok-sok
aranyat, vagy találjon átjárót Kínába, de legjobb lenne, ha mindkét
küldetést teljesítené. Miután Cartier felfedezte a Szent Lőrinc folyót,
abban a szent meggyőződésben, hogy ez a Kínába vezető átjáró, sebtében
elrabolta az irokézek törzsfőnökének, Donnaconanak két fiát, és
hazahajózott. Második útján persze vissza kellett vinnie a fiúkat, és
némi ajándékkal is kiengesztelni a törzsfőnököt, de ez az új barátság
segítette hozzá egy fontos tapasztaláshoz. Felhajózva a mai Quebec-ig,
erődöt épített, és aztán beköszöntött a tél és a tengeri pestis. A
legénységből már 25-en meghaltak skorbutban, amikor az irokézek tanácsára
a fehér cédrusból készült teával helyrebillentették C-vitamin
szükségletüket. Cartier legnagyobb kincse, amit hazavitt, a skorbut
legyőzésének titka volt, de ez senkit nem érdekelt. Aranyat vártak, nem
egy babonát. A felismerés besorolódott a többi zagyva gyógykísérlet közé.
1593-ban Sir Richard Hawkins, akitől a "tengeri pestis" elnevezés is
eredt, hajóútján citrom- és narancslével sikerrel "kezelte" legénységét.
De hát ez túl drága dolog volt, olyan csekély értékű dolog megmentésére,
mint a tengerészélet, ezért aztán neki sem volt sikere bejelentésével.
James Lancaster kapitány végezte el a történelem első kontrolált
kísérletét, bár nem a tudomány heve feszítette. Négy hajóval indult útnak
és a negyedik hónap végére három hajóján úgy megfogyatkoztak az emberek,
hogy alig tudtak hazajönni. De mi történt a negyedik hajón, ahol mindenki
egészséges maradt? Lancaster megfogadva Hawkins tanácsát, minden reggel
három teáskanál citromlevet adott legénységének. Jelentette is ezt az
Admiralitásnak, akik köszönték szépen a tanácsot, de nem tettek semmit. A
megoldás tehát már régen megvolt, csak senki nem vette komolyan. A csodás
gyógyulásokból, ha le is vont valaki maradandó következtetést, az emberi
ostobaság malmaiban porrá őrlődtek a százezrek életét megmentő
felismerések. John Woodall sebész már 1617-ben kiadta a "Az orvos
kézikönyvé"-t, melyben felsorolja milyen angliai, illetve egzotikus
gyümölcsök és növények hatásosak a skorbut ellen. De a tengerészek nem
olvasnak. Még 110 évnek kellett eltelnie, hogy James Lind orvos a Királyi
Tengerészetnél
áttanulmányozza Woodall könyvét. majd 1747-ben elvégezte a Salisbury
fedélzetén nevezetes kísérletét, melyben tudományos alapossággal,
különböző szerekkel kezelt tengerészek kis csoportjait. Volt, aki ecetet,
volt, aki hígított vitriolt, volt, aki tormát, volt, aki tengervizet
kapott, és végül egy csoport citrom és narancslevet. Egyedül ők maradtak
egészségesek. Lind tehát tudományosan bizonyította, hogy a citrusfélékben
van valami, ami gyógyítja a skorbutot. 1753-ben megjelentette "A skorbut
kezelése" című híres munkáját, de az Admiralitás ettől sem ájult el.
További fontos érv volt azonban, hogy James Cook három felfedező útján,
megfelelő kiegészítő táplálkozás mellett mindössze egy ember halt meg
skorbutban. Az
Admiralitáson ezt még húsz évig emésztették. Lind eredményét követően
tehát még kellet 50 év és százezer ember halála ahhoz, hogy az
Admiralitásnál azt mondják: "na jó". Azt hihetnénk, ezek után futótűzként
terjedt a hír. Nem, az amerikai polgárháborúban még 30 000 embernek
kellet meghalnia
skorbutban. Az Amerikai Hadseregben harminc év kellett, hogy végre
1895-ben bevezessék a skorbut ellenes kezelést.


*A mellékvesétől a paprikáig*

Igazából nehéz is elhinni, hogy három teáskanál citromlé meggyógyít egy
ilyen halálos betegséget. Az egész olyan, mint ha ma egy rákos betegnek
azt mondanák, szedje be ezt vagy azt a cseppet mindennap és meggyógyul.
Elhinnénk? Nem. Mert már volt száz ilyen csepp és egy sem vált be. Mert
mi a csoda lehet ily kevés savanyú löttyben? A hiánybetegség fogalma még
szokatlan gondolat volt laikusok körében. Igaz, Casimir Funk 1911-ben
Angliában előállítja a bénulást okozó beriberi ellenszerét, egyelőre csak
kotyvalék formában. De a zavaros valami hatásos. Funk vitaminnak nevezi
el azt a valamit, amit majd egyszer kivonnak főzetéből. Vita= élet,
aminfehérje. Persze Funk tudományosan az elnevezést illetően tévedett, a
beriberi ellenes vitamin nem fehérje, de a név marketing szempontból
telitalálat.
Mikor két kutató a skorbutot elő tudta állítani tengerimalacon is,
hirtelen több kutató fejében is kigyulladt a fény: ez is egy
vitaminhiány.
Amerikában és Angliában is megindult a hajsza a C faktor után: c-nek
nevezték, mert citrusfélékből próbálták kinyerni. A tengerimalacok
balszerencséjére, ők lettek a C-vitamin kutatás sztárjai, mert rajtuk
lehetett demonstrálni, hogy egy adott kivonatban benne van-e a C-faktor,
vagy sem. Más állatok, az embert leszámítva, maguk termelik meg a
szükséges C-vitamin mennyiségüket, így skorbutot nem lehet náluk
előállítani Londonban Sylvester S. Zilva, Amerikában Charles G. King
főzőcskézte hektoliter számra a citromlevet, hogy kivonja belőle a C
vitamint. De a C-vitamin bomlékony, kristályos, a főzetekben és
sűrítményekben a végén már csak cukor maradt, lebomlott C-vitaminnal
keveredve. Mindenki úgy tudja, Szent-Gyögyi Albert is lázasan kereste a
C-vitamint. Hát nagy tévedés. Szent-Györgyi a hiánybetegségeket mindig is
valamiféle szakácsoknak való feladatnak gondolta, s helyette a
mellékvesével volt elfoglalva. Erről tudni kell, hogy se nem mellék, se
nem vese, hanem csak a veséhez odanőtt hormonmirigy. Egy darab 10-18
gramm. Szent-Györgyi ezt darabolgatta egy hollandiai laborban, mert a már
korábban felfedezett adrenalin mellett szerinte volt ebben a
mellékvesében valami nagyon erős redukáló, vagyis oxigént elvonó anyag. A
kísérletekben nagy baklövések voltak, a
húsdarálóból a mintába került vas okozta azt a kémiai reakciót, amit
Szent-Györgyi a keresett redukáló anyagnak tulajdonított. Bánatában írt
egy cikket a burgonya légzéséről, ami akkori főnöke szerint a
szemétkosárba való. Hát mi se gondolnánk, hogy világmegváltó dolog, de a
tudomány már csak ilyen apró kavicsokból épül fel. Szent-Györgyi azért
mégis leközölte, és úgy döntött, véget vet kutatói pályafutásának.
1926-ban hattyúdalként elutazott Stockholmba, ahol a nyitóelőadásában Sir
Frederick G. Hopkins világhírű kutató Szent-Györgyi burgonyás cikkét
többször is idézte. Szent-Györgyi hát odamerészkedett Hopkinshoz és azt
mondta neki: Én vagyok Szent-Györgyi. Így került hát élete mélypontjáról
hirtelen a magasba. Darabolhatta tehát tovább Oxfordban a mellékveséit,
és elő is állított belőle egy anyagot, amit képlete alapján hexuron
savnak nevezett el. Egy vegyület azonban akkor van igazán felfedezve, ha
fel tudjuk rajzolni szerkezeti képletét. Norman Haworth kutató
vállalkozott is volna rá, de 20 gramm kellett hozzá. Irány Amerika, 66 kg
mellékvesét csak ott lehet szerezni. Míg Haworth elemezte a kristályt,
addig Szent-Györgyi újabb eget rengető felfedezést tett: a káposztafejek
légzésében is fontos szerepet játszik a hexuronsav. Az ember már nem
bírja az izgalmakat, talán e cikk olvasása közben Ön is tövig rágja
körmét. Közben Szent-Györgyi már Szegeden professzor, és mindenhol csak
hexuronsavat lát. A vitaminok viszont nem érdeklik. Az állatkísérletektől
pedig kifejezetten irtózik. De a jóisten már eldöntötte, hogy
Szent-Györgyi Nobel-díjas lesz, és azt mondta magában: "ez a csökönyös
fiatalúr nem fogja terveim keresztezni". A Nobel-díj projekt
kivitelezéséhez az amerikai "C-vitaminos" King professzor
jobbkezében, nevezett Joe Svirbely-ben kellett felkelteni az érthetetlen
honvágyat. Merthogy Svirbely nagyapja kivándorolt magyar volt. Így egy
nap Szent-Györgyi szegedi laborjában megjelent Svirbely, és közölte:
"Amerikából jöttem, és semmihez nem értek, csak a C-vitamin kutatáshoz".
Szent-Györgyi erre a kezébe nyomott egy üveg kristályt. "Akkor ezt kéne
megnézni, hátha van valami köze a C-vitaminhoz". Svirbely nekilátott
skorbutos tengerimalacokat előállítani, majd a szerencsésebb csoportnak
elkezdte adagolni a hexuronsavat. A hexuronsavon tartott malacok életben
maradtak és így együtt tudtak örülni Svirbelyvel, aki boldogan jelentette
be Szent-Györgyinek, hogy a hexuronsav nem más, mint a C-vitamin. Vagyis
amiért Amerikában öt éve folyik a küzdelem, az ott porosodott
Szent-Györgyi polcán. Szent-Györgyiben ekkor világosodott meg a dolog,
hogy miközben ő egy mellékvesehormont keresett és izolált, aközben
valójában előállította a C-vitamint. Csak nem tudott róla. S ha nem jön
Svirbely? Svirbelynek azonban némi bűnbánata támadt, hogy ők itt
Magyarországon megoldották azt, amin mestere, King Amerikában évek óta
keményen izzad. Megírta hát neki, hogy azonosították a C-vitamint a
hexuronsavval. Naiv, becsületes lélek. Mi volt erre King válasza? Gyorsan
közölt egy cikket a Science-ben, hogy izolálta a C-vitamint és
megállapította, hogy azonos a hexuronsavval. Ezzel óriásit blöffölt, mert
sem nem izolálta, sem azonosította. Ezzel elkezdőött egy keserű
elsőbbségi vita, amit 1937-ben a Nobel-díj bizottság döntött el azzal,
hogy Szent-Györgyinek ítélte a Nobel-díjat. Míg a világban úgy gondolták,
Szent-Györgyié az elsőbbség, Pittsburgben továbbra is Kinget ünnepelték.
Szent-Györgyinek közben elfogyott a hexuronsav/C-vitamin készlete, és ott
állt egy felfedezéssel a nyakában, de nem tudta továbbvizsgálni az
anyagot. Szent-Györgyi egy nap paprikát kapott feleségétől vacsorája
mellé. Hogy udvariasan utasíthassa vissza, elmenekült vele a laborba és
kíváncsian megnézte, van-e benne C-vitamin. Kiderült, hogy a C-vitaminban
leggazdagabb növényre bukkant. Onnantól az egész labor és Szent-Györgyi
családja paprikafeldolgozó üzemmé alakult. Parasztasszonyokat fogadtak
fel, hogy ők is darálják a paprikát. Egy hét alatt másfél kilogramm
C-vitamint
állítottak elő, míg korábban egy év alatt jött össze 30 g mellékvesékből.
Hátra volt még a keresztelő: Haworth-tal, aki a kémiai szerkezetet
megállapította, közösen aszkorbinsavnak, vagyis anti-skorbut savnak
nevezték el.

*A C-vitamin körüli viták*

A C-vitamin azóta óriási karriert futott be, csodás tulajdonságai
derültek ki. Legalább nyolc fontos enzimrendszer alkotóeleme a testi
folyamatokban. Ugyanakkor a C-vitamint körüllengi valami bizonytalanság.
Az ember csak kapkodja a fejét, ahogy a média napról-napra elfelejtve mit
mondott tegnap, mindenféle ellentmondásos hírekkel eteti az embereket.
Egyik nap az a hír, hogy sok C-vitamint kell enni, a másik nap az, hogy
ettől vesekövet lehet kapni.
Manapság skorbut csak kifejezett éhezés esetén fordulhat elő, pl.
anorexia nervosában. Egy átlagos felnőtt szervezete 20mg/kg C-vitamint,
vagyis egy 80 kilós ember 1600 mg C-vitamint tartalmaz. Ennek 2-3%-át
veszítjük el naponta, és ha a szervezet C-vitamin tartalma 300mg alá
süllyed, akkor lép fel a skorbut. Ebből könnyű kiszámolni, hogy a
korabeli tengerészeknél a skorbut első jelei 2 hónapi hajózás után
léphettek fel. Csupán napi 6-10 mg C-vitamin bevitel már elejét veszi a
skorbut kialakulásának, ezért volt védőhatása annak a pár csepp
citromlének. Kérdés azonban, hogy a skorbut kivédése azonos-e az
egészséges táplálkozással? Nem a szakadék szélén táncolunk-e a minimális
napi C-vitamin bevitele?
A C-vitamin körül óriási viták bontakoztak ki, a hagyományos orvosi
felfogás ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy napi 60-80 mg bevitel bőven
elégséges, míg mások, pl. a kétszeres Nobel díjjal kitüntetett Linus
Pauling, aki 93 éves korában hunyt el, a többezer milligrammos napi
C-vitamin bevitel híve volt. Az által alapított Linus Pauling Intézet
kutatásai azóta is további érveket szolgáltatnak Linus felfogása mellett.
A gyógyszeripar nem érdekelt a szabadalomhoz nem kötött vitaminok
propagálásában, ők "gyógyítani akarnak". A gyógyítás viszont leginkább a
krónikus betegségekben üzlet. A vitaminok a betegségek megelőzésében
fontosak, a gyógyszerek a keletkezett betegségeket nem gyógyítják, csak
kezelik. Lenkei következtetése az, hogy a krónikus betegségek a modern
ember hiánytáplálkozásának a következményei. Szent-Györgyi azt
nyilatkozta, hogy "Több, mint hatvan éven keresztül tanulmányoztam az élő
rendszereket, és ez meggyőzött arról, hogy testünk sokkal tökéletesebb,
mint amit a betegségek végtelen listája sugall. ...A szervezet
fogyatékosságai sokkal kevésbé a velünk születet hibákból, mint inkább a
szervezetünkkel szemben elkövetett visszaéléseinkből ered."
Miközben százszámra bizonyítják vizsgálatok, hogy a nagy dózisban
fogyasztott C-vitamin egészségvédő hatású, konzervatív orvosi körök
folyamatosan próbálják kikezdeni ezt a tényt. 2000-ben az Amerikai Szív
Társaság konferenciáján nagy szenzációt keltett James H. Dwyer és
munkatársai bejelentése, hogy az 500 mg C-vitamint szedők körében
fokozott infarktus kockázat figyelhető meg. A média egyből ráharapott, a
C-vitamin pártiak megijedtek, a témában járatos szakértők pedig nyersen
cáfolták Dwyert, mert a bejelentés minden addigi eredménynek
ellentmondott. Dwyer eztán elbujdokolt, mert eredménye szaklapban soha
nem látott napvilágot.

*Na és akkor mennyi az annyi?*

Ha az állatok C-vitamin fogyasztását, ill. önellátó termelését nézzük,
akkor emberre vetítve a szükségletünk 2-9 gramm naponta. Linus Pauling
ajánlása is ebből következett.
Ha mazsolázgatunk a szív és érrendszer egészsége és a C-vitamin bevitel
közti kapcsolatról szóló tudományos közleményekben, akkor számos
vizsgálat azt igazolja, hogy a nagy dózisban bevitt C-vitamin pozitív
hatással van a szív és érrendszeri működésekre, ill. az infarktusos
halálozásra.

*C-vitamin és a szív*

1987-ban a III. C-vitamin konferencián elhangzott előadás több
vizsgálatot idézett, amelyek bizonyítják, hogy a szervezet C-vitamin
szintje és a szív és érrendszeri halálozás közt fordított arányosság van.
Ez magyarázza azt a jelenséget is, hogy az északi országokban, ahol a
friss zöldség és gyümölcs kevésbé érhető el, kb. 2.5-szer gyakoribb az
infarktusos halálozás, mint a déli országokban.
Egy 2003-as vizsgálat szerint 2 gr C-vitamin jobb értágító hatású
éroperációra váró dohányzó és nem dohányzó betegek közt, mint az e célra
használt diltiazem (pl. Diltan) nevű gyógyszer.
Egy 2004-es vizsgálatban azt találták, hogy napi 1 gr C-vitamin bevitel
szignifikánsan csökkenti a vérnyomást fiatal embereknél. Ennek
jelentősége tehát a megelőzésben van, hiszen a magas vérnyomás évtizedek
alatt hatalmas pusztítást végez a szervezetben.
Egy 1999-es tanulmány azt bizonyította, hogy napi 500 mg C-vitamin hosszú
távú fogyasztása a már kialakult szív és érrendszeri károsodásokat
visszafordítja. A hatás már 30 nap múlva jelentkezett!
Egy 2002-es vizsgálat bizonyította, hogy a vér magas C-vitamin tartalma
védi az érfalak izomzatát, vagyis megőrzi az erek rugalmasságát. A cikk
adatait átszámolva napi 2500 mg C-vitamin fogyasztása javasolt.
A C-vitamin védi tehát az erek falát, csökkenti a koleszterinszintet és a
különféle oxidációs károsodásokat. Rendszeres C-vitamin szedés jelentősen
csökkentené a szív és érrendszeri betegségek kialakulását, véd az
infarktustól, a magasvérnyomástól és az agyvérzéstől.
A C-vitamin orvosok által ajánlott minimális adagjának szedése éppen csak
a skorbuttól véd meg, s közben egész életünkben alattomos folyamatos
C-vitamin hiányban szenvedünk, ami olyan mintha belülről folyamatosan
rozsdásodnánk. A tökéletlenül végbement enzimatikus folyamatoknak soha
nincsen látványos hatása, a vitaminhiányból fakadóan a sok kis félig vagy
töredékesen végbement biokémiai folyamatok az évtizedek során úgy
jelennek meg, mint a korral törvényszerűen járó betegségek. Ezek azonban
nem betegségek, hanem hiánybetegségek. A C-vitamin vita erősen hasonló a
múltkor megénekelt só-mítoszhoz: az alacsony adagoláshoz való görcsös
ragaszkodás az akadémikus tudomány részéről egy tudományosan nem
igazolható elv védelmezése, egyfajta prezstizsérdekből. Egészségről és
hosszú életről olyanoktól érdemes tanácsot elfogadni, akik egészségesek
és hosszú életet éltek. Az orvosaink ebben nem túl jók.
A C-vitamin-vita másik kedvenc csatamezeje a C-vitamin és a rák.
Szándékosan nem idézek olyan szakembereket, akiket a C-vitamin
prófétáinak tartanak a rák kezelésében, ők olykor 100 gr C-vitamint is
adtak naponta infúzióban a betegeknek és állítólag csodás gyógyulások
történtek. Egy 2005-ös vizsgálat szerint az alacsonyabb C-vitamint
vérszintet mutató rákbetegek rövidebb túlélési időt mutattak. Mivel a
prófétákat a tudományos közvélemény kiveti magából, eredményeik nem
jelennek meg tudományos lapokban és így ellenőrizhetők. Ezért maradjunk a
hivatalos tudomány "renegát" szárnyánál, onnan is bőven meríthetünk
bizonyítékokat.

*C-vitamin és rák*

A C-vitamin fogyasztás komoly hatással van a különféle ráktípusok
megelőzésében, ill. a tumornövekedés lassításában. 1990 és 2000 között
kb. nyolcvan vizsgálat erősítette meg, hogy a C-vitamin jelentős hatással
van a tumoros megbetegedésekben. Az alábbiakban csak a halandók számára
is érthető néhány vizsgálatot idézem. A C-vitamin rákellenes hatása
többek közt az un. szabadgyökök megkötésében, a rákkeltő anyagok
semlegesítésében, az immunsejtek aktivitásának fokozásában rejlik. A
vérben cirkáló
fehérvérsejtekben százszor több C-vitamin van, mint egyéb szövetekben. Ez
azt bizonyítja, hogy kellő számú jelenlétükhöz és aktivitásukhoz nagy
mennyiségű C-vitaminra van szükségünk.
Egy 2004-ben publikált kutatás azt vizsgálta, vajon a gyermekkori
leukémia és a táplálkozás közt van-e kapcsolat. 328 leukémiás esetet
elemezve eredményük szerint azok a gyermekek védettebbek a leukémiával
szemben, akik rendszeresen fogyasztanak C-vitamin tartalmú gyümölcsöket.
Egy 1987-es tanulmány egy 20 éves követéses vizsgálatban szignifikáns
védőhatást talált a C-vitamint szedőknél a rákkal szemben; különösen állt
ez a gyomorrákra. Egy 1991-es tanulmány hasonló védőhatást talált. Egy
2005-ös vizsgálat szintén a C-vitamin védőhatását mutatta ki a
gyomorrákkal szemben. Egy Észak-Itáliai vizsgálatban, 1994-ben a
vastagbélrákkal szemben mutatták ki a C-vitamin védőhatását. Egy másik
2005-ös vizsgálatban a C-vitamin egerekben erősen gátolta a vastagbél
tumor növekedését. Egy 1986-os vizsgálatban a nagyobb C-vitamin bevitel
csökkentette a vastagbél és végbélrák kockázatát.
Egy 1987-es tanulmány méhnyak rákos nőknél szignifikánsan alacsonyabb
C-vitamin szintet állapított meg. Egy 1988-as vizsgálatban az emelkedett
C-vitamin szint 60%-kal csökkentette a méhnyak rák kialakulását olyan
nőknél, akiknél már kóros elváltozások voltak kimutathatók. Egy 1991-es
vizsgálat a C-vitamin védőhatását mutatta ki méhnyak rákkal szemben. Egy
1991-es vizsgálat a C vitamint védőhatásúnak találta tüdőrákkal szemben
nem dohányzó emberek közt. Jól tudjuk, hogy a dohányzás pusztítja a
C-vitamint, így aki nem tud lemondani erről a halálos szenvedélyről,
legalább szedjen sok C-vitamint.
Egy 1981-89 közt lefolytatott követéses vizsgálatban 11 580, a vizsgálat
indulásakor még rákmentes személyt követtek, és akik nagyobb adag C
vitamint szedtek védettebbek voltak a hólyag és a vastagbél rákkal
szemben. 1992-ben közöltek egy 11 000 főt tíz éven át követő vizsgálat
eredményét. Eszerint a sok C-vitamint fogyasztó férfiak közt a rákos
halálozás 22%-kal, a szív és érrendszeri halálozás 42%-kal volt
alacsonyabb. Nőknél a rákos halálozás 14%-kal, a szív és érrendszeri
halálozás 25%-kal csökkent. A látszólag kedvezőtlenebb arány a nőknél
fakadhat abból, hogy náluk alacsonyabb a halálozás! Egy 1992-es kínai
vizsgálatban a magas C-vitamin felvétel erős fordított arányban állt
minden rákos megbetegedéssel. A mellrák minden nő rettegett betegsége.
Egy 1990-es vizsgálat, amelyet a kanadai Nemzeti rákintézet folytatott
le, a sok C-vitamint fogyasztók körében 31%-kal kevesebb mellrák fordult
elő, mint a kevés C-vitamint fogyasztók körében.

*Sok-e a sok?*

Ha valaki mégis azon aggódik, mi van, ha mégis a dokiknak van igazuk, és
káros a sok C-vitamin, akkor nekik szeretném idézni az alábbi
összefoglalót: Az 1987-es III. C-vitamin konferencián Jerry M. Rivers
áttekintette azokat a vizsgálatokat, melyek a nagy dózisban (4-10 g)
fogyasztott C-vitamin esetleges kockázatait vizsgálták. Az egyik szokásos
érv szokott lenni, hogy a sok C-vitamin fokozza a vesekőképzőést. A
vizsgálatok ezt nem támasztják alá, mindenesetre a szerző óvja a nagy
dózisú C-vitamin fogyasztástól azokat, akiknek visszatérően vesekövük
alakult már ki. A másik aggály szokott lenni, hogy a fokozott C-vitamin
fogyasztás fokozza a vas
felhalmozódását a szervezetben, ami azért volna káros, mert a vér magas
vastartalma fokozza a vérrög képződés veszélyét. A vizsgálatok ezt sem
támasztják alá. Egy újabb ellenérv szokott lenni a magas dózisú C-vitamin
fogyasztással szemben, hogy fokozza a húgysav képzőést, ami arra hajlamos
személyeknél pl. köszvényt okoz. A vizsgálatok ezt sem támasztják alá.
Korában megjelentek olyan közlemények is, hogy a sok C-vitamin mutagén
hatású, vagyis károsítja a sejtek genetikai állományát, ami rákot
okozhat. A szerző rámutat, hogy ezek a vizsgálatok lombikvizsgálatok
voltak, és ellentétesek azokkal a nagy népességen lefolytatott
vizsgálatokkal, melyek éppen ellenkezőleg, azt bizonyítják, hogy a
C-vitamin védi a sejteket a genetikai károsodásokkal szemben,
következésképen csökkentik a rákos megbetegedés kockázatát.

Megvallom őszintén, sok dolgot megértettem már a világon, de azt még nem
sikerült, miért van olyan erős ellenkezés a konzervatív orvosi körökben a
C-vitamin, és cikksorozatunk többi vitaminjának fogyasztásával szemben.
Steve Hickey és Hilary Roberts farmakológus professzorok az egészségügyi
kormányzat összeesküvéséről beszélnek "A nevetséges táplálkozási
ajánlások" című 2005-ös könyvükben. Só ügyben már láttuk, hogy van ilyen.
A dolog elemzése messzire vezetne, itt elégedjünk meg annyival:
egyeseknek nem az az üzlet, ha az emberek egészségesek.