Igazi áttörés ezután következik

2012. augusztus 22. 
"A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá.

 Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket.

 Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre.

A próba nem vár. Az élet nem néz hátra."

 (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony) 

Kedves Magyar Testvéreim! 

Nagyon sokan elérkeztünk életünk szakaszában az áramláshoz, a teljes átalakító változáshoz, és ez néha félelemmel tölt el minket…

Ilyenkor nagyon hatásos, ha újra megvizsgáljuk, félelemrészeink miből is eredhetnek.

Amíg nem szembesülünk teljességgel ÖnMAGunk félelemrészeivel, addig még egy kis részünk a régiben dagonyáz.

A régi hatások és események áradata, melyet a 3D világ gyakorol ránk, még ha pillanatokra is, de magával ragadhatnak minket.

A tudatmanipulálás, a megtévesztés, az álarcba bújtatott igazságok, nagyon könnyen célt érhetnek, és eltéríthetnek attól az úttól, amelyet életfeladatul tűztünk ki magunk elé.

Néha látszólag olyan dolgok történnek,- vélt, vagy valós események, amelyek arra mutatnak, hogy az elmúlt időszakban, nem fejlődtünk annyit-amennyit szerettünk volna. De kérem, ez ne keserítsen el senkit, ne vegye el a kedvét az előrehaladástól, mert az igazi áttörés még csak ezután következik. Most még mindig a befelé fordulás, a felkészülés időszakát éljük, ezért tanácsos mindent megtenni annak érdekében, hogy a múlt hibáit, önvád, elkeseredés által meghozott döntéseink következményét jó útra, egy új vágányba tereljük.

Engedjünk el végleg minden korlátozó mintát, mindent, ami még a szenvedéshez, az áldozati mintához köt minket.

Találjuk meg ÖnMAGunk ragyogó Isteni Fényét, amely ott legbelül a MAGban gyönyörűen fénylik és tündököl. Ez a Krisztusi Fény a MI jelzőlámpásunk, a MI útmutatónk.

Mert ha szívünk középpontjába helyezkedünk, megtartjuk békénk és nyugalmunk, és szétárasszuk a világra, akkor a világ is szebb és jobb lesz általunk, - hiába mondanak ennek ellent a jelenleg zajló fizikai történések, mert egyszer minden átíródik, és a maga teljességében ragyog fel.

Próbáljuk megtalálni, és ha megtaláltuk, megtartani a bennünk élő Isteni Szeretetet.

Fontos, hogy eljussunk idáig, hogy a Krisztusi Láng bennünk felragyogva, megtisztítson minden nem hozzánk tartozó mintától, történéstől, és kötéstől. (Itt az előző életek hozadékaira is gondolok.)

Még mindig a tisztulás, az elengedés szintjét éljük, és nem csak egyéni, hanem az Ország, a Nemzet szintjén is. Ha utat engedünk neki, akkor egyre több mindent tudunk elengedni, ezáltal átértékelni, és életünk egy új mederbe terelődik.

Ez az időszak senkinek sem könnyű, mert a mélyről felszínre törő árnyékrészek erősen kapaszkodnak, hisz tudják, hogy hatalmuk végét éli, ezért taktikáznak, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a megtévesztést gyakorolják.

Kérem, minden írást és közvetítést, üzenetet, a szív szűrőjén átengedve értelmezzenek, és ne üljenek fel mindenféle nagyot mondó kinyilatkoztatásnak, főleg ne higgyék el az interneten keringő, félelemkeltő üzeneteket. Mert pont az a cél, hogy féljünk, hogy ne legyünk egységben, hanem fél-elemben éljünk, ami által a hatalmat már nem MI magunk gyakoroljuk ÖnMAGunk felett, hanem átengedtük a manipuláló, befolyásoló erőknek,- és ha ezt megtesszük, akkor előb-utóbb ennek az áldozatává válhatunk.

Ne felejtsük el, most teremtjük a jövőt,- azzal, amit most gondolunk, mondunk, ahogy megnyilvánulunk, ahová helyezzük magunkat.

Így vagy úgy, de ebben az időszakban mindnyájan felkészítés alatt állunk.

Felkészítés alatt állunk, hogy befogadóak legyünk az Újra,- arra, hogy amikor ténylegesen itt az idő és tennünk kell,- Előrelépjünk, mind egyéni, mind Nemzeti szinten.

Isten áldja Önöket, Isten áldja Magyarországot.

Szeretettel és Fénnyel ölellek Mindenkit.

ÁhimRé

Feketéné Lendvai Katalin

Túrmezei Erzsébet: Legyen meg a Te akaratod!

"Legyen meg a Te akaratod!" Ha elkerülnek gondok, bánatok, Könnyű kimondani. De ha nehéz Órák jönnek, s az öröm ködbe vész? Ha a szív vérzik, a lélek zokog,  Ha éjszakának tűnnek nappalok, Eltördelni mégis a mondatot,  Hogy "legyen meg a te akaratod!"? Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne! Miért kell ennek így történnie? !" Szívem keserű lázadásba jut, Ha érthetetlen előtte az út. Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: "Én Istenem, hát ez a szeretet? !" Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!" Te szeretsz engem híven, igazán. Kínban vergődő szívvel is tudom: Te vezetsz engem a legjobb úton. Ellenemre is véghezviheted, De szívem attól nem lesz csendesebb. Taníts meg hát szívből kiáltani Ne csak szájjal, de szívvel mondani: "Ahogy te akarod, ne ahogy én!" A békesség csak így lesz az enyém. Lehet az út tövises, meredek, Amerre vezetsz, bátran mehetek. S mindennapi kérésem az marad: "Add, hogy csupán Téged kívánjalak!" "Legyen akaratod", ha nap nevet. "Legyen akaratod", ha éj temet. Legyen most és mindörökké! Igen! Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! Ha utam célját el is takarod:

Hiszek! Legyen, ahogy Te akarod!  

Haláli

Továbbított levélként kaptam az alábbi történetet, igen tanulságos.

Kedves Fénytestvéreim!

Szeretnék megosztani Veletek egy kis történetet.

- A nászasszonyom, egyik pillanatról a másikra kórházba került. A vizsgálatok során áttétes rák betegséget állapítottak meg nála. Beszélgettünk, de rajta nem lehetett érezni, hogy távozni akar ebből a világból, pedig tudta, hogy mi a betegsége. Tudta, hogy nemsokára eljön az idő és ezért nem is akarta, hogy segítsünk neki abban, hogy meggyógyuljon.
Akitől lehetett, elbúcsúzott, de nem fájdalommal, inkább öröm volt a szemében, hogy békésen mehet. Sokat beszéltem neki a halálról és "odaátról", amikor kettesben kávézgattunk, de mindig mosoly volt a szája szögletében. Arra gondoltam, hogy nem érdeklik ezek a dolgok és ezért nem erőltettem.

Halála előtt pár perccel ott volt nála a vejem. Ahogy jött haza felé, a kocsiban értesült arról, hogy meghalt az édesanyja. Velem beszélt elsőnek erről. Leültem és imádkoztam és fájt a lelkem, hogy nem látom többé. Ekkor, megjelent nekem Fényben. Ott állt mellettem ragyogva és békét szeretetet árasztva. Egy  Fénylény volt. Láttam közvetlenül mellette a földi megnyilvánulását, az embert, aki megőszült és teste gyengesége miatt sokkal kisebb volt, mint Isteni Lénye.

Elkezdett beszélni hozzám, de nem a Márta nászasszonyom, hanem ez a csodálatos Fénylény. Arra kért, hogy ne sírdogáljak, mert Ő már akarta, hogy kiléphessen a földi világból, mivel magasabb rendű feladatát kell folytatnia.  Imám közben, bocsánatot kértem tőle, mert néha nem hallgatta meg a "haláli" tanácsaimat és ezért magamban bosszankodtam egy kicsit. Eszembe jutott, hogy volt úgy, hogy egyszerűen elaludt a szövegemtől. Nevetve mondta most, hogy nem azért aludt el, mert unta a szöveget, hanem azért, mert neki ezek az információk már annyira világosak voltak - tudat alatt - , hogy nem volt vevő rá.

  Mindent tud az elmúlt földi életéről és mostantól kezdve már ezt úgy tekinti, mint egy szerepet. Nem haragszik senkire, semmiért, mert az a közeg, ahol a szerepét játszotta, csak  színház volt a számára. Nem érdekli, hogyan játszották mások a szerepüket vele, kik bántották meg. Nem érdekli, hogy a családja mit kezd a fizikai testével, temetéssel és más formaságokkal.

Egyetlen dolgot visz magával a szín tiszta szeretetet.  Tudatta velem, hogy Ő nem megy a holtak birodalmába, hanem egyenlőre haza megy saját Fénytestvéreihez egy másik világba, onnan pedig új feladattal indul tovább.

Többször átgondoltam ezt a történetet, és arra jutottam, hogy mennyire lenézik sokan az egyszerű embereket. Eszembe jutott mikor Jézus egyszer azt mondta: (nem pontosan idézem), hogy mindenkit fogadjál a házadban nagy szeretettel, mert nem tudhatod, hogy nem-e angyalokat látsz vendégül.

Szeretettel. Teca