2012. november 20., kedd

HAMISSÁG - a tisztán látás érdekében


2012. november 19.

HAMISSÁG?

Az elmúlt napokban több helyről is megkaptam e-mailben a 2006-ban megjelent „Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez”  című könyvemben lejegyzett egyik részletet, „Mihály Arkangyal” fontos üzeneteként.

Az egyik esetben az idézet alatt szerepelt a nevem is, majd a pontosan idézett szövegrészlettovábbi gondolatokkal / tanácsokkal folytatódott, ami már nem tőlem származik, és utána egy „Judit” aláírás mégis azt sugallta, mintha azt a részletet is én indítottam volna útjára.
Egy másik torzítás az idézett részhez kapcsolódóan az volt, hogy a lejegyzés dátuma (2005 április) nélkül közzétett részlet azt sugallja, hogy ez egy éppen most született lejegyzés, és a „lelkekért éppen most nagyon nagy harc folyik”.

A mai napon egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy másik formában is találkozott a könyvemből kimásolt rész „durvább meghamisításával”, ahol még az is szerepel, hogy a különféle betoldásokkal átalakított, egy jelentős részben szó szerint a könyvből kiemelt részleteket 2012. november 16-án „csatornázta: Angyallány”.
Az oldalt csak azért jelölöm meg, hogy ellenőrizhető legyen mindaz, amit most leírtam:

Az oldal irányában mindenképpen óvatosságra int az, hogy a 2006-ban már nyomtatásban megjelent könyvemből szó szerint kiemelt részeket a valós forrás megjelölése nélkül, saját gondolatok ide-oda-betoldozgatásával, hamis „csatornázási dátum” megjelölésével a magáénak tünteti fel az „Angyallány”.

Mindezeket csak a REND kedvéért írtam most le, a HAMISSÁG és HAMISÍTÁS ma már világosságra kerül, és a saját tetteiről megfelelő „fórumokon” mindenki elszámoltatik.
Azok miatt írom le e sorokat, akik szeretnének TISZTÁN LÁTNI.
Magam ennyit tehetek.

Befejezésként ide-idézem azt a pár gondolatot, amit a könyvemből származó részletek felől érdeklődő kedves ismerősömnek is elküldtem néhány napja:

„…az általad küldött levélben a dr. B. Kovács Judit aláírás fölött levő rész / lejegyzés valóbantőlem származik, 2005 áprilisában jegyeztem le és meg is jelent a „Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez” című könyvemben.
A „nyilvánítsd ki..” résztől a „Judit” aláírásig terjedő rész NEM TŐLEM SZÁRMAZIK, nem tudom, hogy ki az a Judit, aki ezt hozzáírta, vagy ki az, aki a „Judit” nevet megtévesztésként aláírta (és aki ezt szokta mondani ha védelemre vágyik).
Aki ezt hozzáírta, a maga útja szerint lehet segítő szándékkal a társai irányába, amit javasol lehet hasznos és jó, magam nem használom a „parancsolom” és néhány más kifejezést, ezek tőlem „idegenek”.

A pontosság kedvéért:
A Mihály Arkangyalos részlet a Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez c. könyvben (57-58. oldal) szerepel, a lejegyzés dátuma 2005. április 22.
 A Gábriel Arkangyalos részlet a Júdás EV-ANGEL-IUMA a magyar néphez c. könyvben (39-40. oldal) szerepel, a lejegyzés időpontja 2005. április 14.
            A részletek olyan figyelem-felhívásokat tartalmaznak, amelyek részben ma is „aktuálisak”: egyre tudatosabbnak kell lennünk nem csak a tetteink terén, hanem a gondolatainkban és érzelmeink felismerésében és működtetésében is.
Ma már fontosnak érzem ezen részletek mellé azt is megjegyezni, hogy az elmúlt hét évben a FÖLD nagyon sok yo irányú változáson és Épülésen ment végig, többek között újra megnyíltak a FÖLD Természetes Kapcsolódásai, a „szív-utak”, és a FÖLD felépített olyan saját teremtő erőket is, amelyekkel ma már a FÖLDI Lelkek önmaguk „védelmét” megerősíthetik.

[A Földanya ezt úgy „mondja”, hogy a Lelkek újra felépítik a „Természetes Megtartásukat”, amelyben újra ÖnMagukra ismernek, Felismerik és Megértik, hogy önmaguk számára milyen megtapasztalási utat választottak, „honnan hová tartanak”, „mi az értelme” a maguk választotta élet-útnak, és ezáltal a Lelkek biztonságosabban eligazodnak ma már abban, hogy ki felé „nyíljanak meg”, és mely „irányokba” nem nyílnak meg azért, mert azt az „irányt” maguk adottan nem kívánják megtapasztalni…]

A Földanya legutóbb („éppen a napokban”) egy olyan új teremtési irányt és teremtőerőt formált meg és indított útjára, amelyen át a Földanya abban igyekszik segítséget nyújtani a FÖLDÖN élő Lelkeknek, hogy az önmagukhoz képest meglévő elmaradásaikat bepótolhassák és így a természetes kapcsolódásokat ma még akadályozó minőségek végleg megszűnjenek a Földön.
            A http://omah.gportal.hu/ honlapon nagyjából 2012 július elejétől kezdődően olvashatóak azok a lejegyzések, amelyekből a FÖLD Természetes Teremtőerői „ismertetik meg velünk Önmagukat”.
Annyit fűznék még hozzá az előzőhöz, hogy ma már fontos, hogy ne a „harcra” összpontosítsuk a figyelmet, hanem „Önmagunk tovább-építésére”, hiszen ezekkel a tudatos napi lépésekkel erősítheti meg mindenki Önmagát a „maga-választotta élet-úton és teremtési irányban”.
Fontos, hogy a figyelmünket ma már tudatosan a „magunk választása szerint” irányítsuk, és figyelmünkkel se adjunk „erőt” azokba a „játszmákba”, amelyek a „végnapjaikat” élik a Földön. Azok, akik a „vég”-re készülnek és minden lehetséges módon szórják szét a médián keresztül a „pánik-keltésre alkalmas híreket”, valóban a maguk végére készülnek --- akik pedig „világként”/Lélekként a FÖLDI „Boldogságot építő” életet választották, azok MÁR ebben az új ÉLET-Szakaszban haladnak [a „vég”-re készülők a „sötétségbe” haladnak (hiszen arra „irányulnak”), akik pedig a „Világot” választották a maguk számára, azok ma már a VILÁGOSSÁG felé haladnak.]
Dr. B. Kovács Judit

OmMÁÁTRé~KJ

                                                                                                                                    www.omah.extra.hu

A ’Júdás’ könyvben megjelent részlet:
„…Ma Én Vagyok itt, Mihály, az Égi Seregek vezére. A mai nap üzenete számodra az, hogy légy óvatos minden tettedben és gondolatodban. Erősítsd meg az Úrnak tett ígéretedet minden alkalommal, amikor csak egy morzsája is megjelenik benned az indulatnak vagy bármilyen negatív gondolatnak.
Fontos tudnotok, hogy most jelentős erők gyülekeznek körülöttetek. ’Negatívak’ is, melyek igyekeznek hozzátok kapcsolódni. Ezek a körön még kívül vannak, és mi is előttük állunk. NE HÍVJÁTOK MEG MAGATOKHOZ SEMMILYEN NEGATÍV ÉRZELEMMEL VAGY GONDOLATTAL ŐKET. Most ez a legfontosabb.
Nagy öröm számunkra erőitek visszatérte. Nagy segítség nekünk a feladataitok felvállalása és az elhatározottságotok. Könnyebb a védelmetek és a felkészítésetek is, mióta tudatosan hívtok magatokhoz minket.
Itt a Mennyekben, a Szellemi Világokban nagy harc folyik egy-egy lélekért, mindegyikért – de a nagy feladatot vállalók mostanában jelentős támadásoknak vannak kitéve, ezért nagyon tudatosnak kell lennetek, és fel kell ismernetek az ellenoldal támadásait és eszközeit. Ezek most leginkább az ÉRZELMEKEN KERESZTÜLI TÁMADÁSOK. Mint már mondtuk, a támadási lehetőségeik igen leszűkültek, és ezért elsődlegesen az asztráltesthez való kapcsolódást fejlesztették tovább. Erősebb a rákapcsolódásuk, és ezért csak a nagyon tudatosak tudják azonnal lekapcsolni magukról. Egészen új kapcsolódási pontokat találtak, nagyon határozottan aleggyengébb pontok ellen irányulnak. Nagyon célzottak és erősek a személyre szabott és aközösségi támadások is. Nagyon erős széthúzó, egymás ellen fordító támadások ezek. Erős és kétségbeesett, nagyon tudatos támadások! Tudjatok erről tudatosan!

Az első jel után, mely bármi negatív érzést vagy gondolatot mozdít meg bennetek –
1./ azonnal kérjétek az Úr védelmét és segítségét,
2./ erősítsétek meg a Felemelkedés érdekében tett fogadalmatokat és vállalásotokat,
3./ kérjétek, hogy végleg távolítsuk el a támadó erőket rólatok.
Ekkor nem tudnak hozzátok kapcsolódni…”