2013. december 29., vasárnap

A rezgésszint változása - David Icke

A régi uralmi rendszer összeomlik. Elkeseredetten játssza ki utolsó kártyáit, próbálva egy olyan hatalmi felépítményt megtartani, aminek esélye sincs a túlélésre. Gyermekeink és unokáink nem fognak orwelli államban élni, nem fognak globális fasiszta parancsuralomban élni, nem fognak!

2013. december 24., kedd

December 24. - 25. - 26. - Karácsony ünnepének energiái




December 24. - 25. - 26. - Karácsony ünnepén –
Ezen a Karácsonyon erőteljes energiákkal tudatják velünk égi segítőink, hogy mindannyian egyedi, egyéni utat járunk az Élet nagy kalandjában, és nem az ésszerű logika, hanem a szívünk sugallata az, ami minden más értelmes magyarázatot felülmúlva, az igazat mondja. Az egyéni sorsok és küldetések felvállalása a környezet számára nehéz is lehet, hiszen furcsának tűnhet, hogy szeretteink nem a megszokott viselkedés szerint működnek, nem azt teszik, amit elvárunk tőlük. A legtöbb, amit tehetünk, hogy megértéssel, elfogadással és szeretettel viseltetünk irántuk.
Akár az egyik, akár a másik oldalon állunk – sokáig voltak elnyomva a vágyak, az indulatok, a valódi akarat és tehetség, a személyiség igaz természete. Igazán érthető, hogy kitörni, kiszabadulni készülnek a mélyből, utat mutatva ezzel tulajdonosuknak. A Mars-Uránusz-Plútó által alkotott háromszög tehát függetlenedési, önérvényesítési erőket ébreszt, és ha felismerjük ezek mélyebb gyökereit, „nem-véletlenségét”, akkor képesek vagyunk építkezésre használni.
Sem szeretteinket, sem önmagunkat nem korlátozhatjuk tovább.
A háromszög csúcsán a Plútó mutatja az erőviszonyok feloldását, a helyzetek megoldását – ideje kitörni a megrögzött szokásokból, megkövesedett érzésekből, az önkorlátozó, önmegtartóztató magatartásból!
A Nap és a Merkúr közeledő együttállása üzeni, hogy a maga idejében, világosan, kerek perec kimondhatjuk a lényegi dolgokat – lehet ezt természetesen úgy is, hogy szeretettel, finoman, megértéssel tesszük, tudva, hogy magunk sem vagyunk tökéletesek, és hol egyikünk, hol a másikunk tesz felismeréseket, melyekkel egymást segítjük az úton.
December 24-én a Merkúr a Bak jegyébe lép, gondolkodásunk ezzel lassúbbá, megfontoltabbá, lényegre törőbbé válik, ahogyan beszélgetéseink is. Szellemünk előtt lassan, lépésről lépésre körvonalazódni kezdenek a valódi értékeink – legyen szó külső, vagy belső minőségről akár. Délután-kora este érdemes már az ünnepnek jelen lenni, hiszen a Nap és a Neptunusz kellemes kapcsolódása meghitt, intim, szeretetteljes, érzékeny hangulatot varázsol szívünkbe. A közös énekléssel segíthetjük a családi egység erejét, társunkkal való összetartozást, és lelkünk mélyén gyógyulhatnak, oldódhatnak, múlhatnak a fájdalmak. 25-én szerdán délelőtt válik egzakttá a Mars és az Uránusz szembenállása – a harmóniára irányuló erős akarat és a régi kötések, függések levágása általi szabaddá válás jelennek meg.
Késő este a Marssal együttáll a Hold is, ez intenzívebb, tüzesebb lelki megéléseket mutat, és oldja is e szenvedélyes energiákat, egy kis érzelemmel. 25-án csütörtökön érdemes mértéket tartani az étkezésben, különösen ebédidőben.
Az este most is meghitt, érzelmes, szép élményekkel vár bennünket. A Hold e napokban az Oroszlán csillagképből a Szűzbe érkezik és itt halad tovább, így lelki szinteken a rálátás és a szeretet ereje által a rend teremthető meg magunkban és kapcsolatainkban is.
Zentai Anna asztrológus

2013. december 22., vasárnap

Áldott Karácsonyi Ünnepeket!

Áldott, békésséggel, fénnyel teli, örömökben gazdag Karácsonyi Ünnepeket és nagyon boldog, gondtalan Újesztendőt kívánok minden kedves Olvasónak!
Köszönöm a figyelmüket mellyel megtisztelték írásaimat.
Ez az év sokunk számára igen mély tapasztalásokat hozott, melyben még erősebbé, tisztábbá csiszolódott lelkünk. Szívből kívánom, hogy továbbra is egymást megsegítve haladjunk előre a megkezdett úton egy új világ felé, mely elhozza számunkra az oly régóta vágyott boldogságot. Kívánom, hogy az Áldás és a Fény ölelésében éljék mindennapjaikat!
Szeretettel: Feketéné Lendvai Katalin




Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Áldd meg Isten a magyart karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért,
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állit,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!...
Kiket - mint tékozló gyermekeket - már elveszettnek hittünk.
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk
És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
Hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot..
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!-
Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!

(Ligeti János )





Móra László: Karácsonyi imádság
http://www.youtube.com/watch?v=rQS2k-K29G8#t=37



" Márpedig az igazság az, hogy valóban új kezdetet csakis az Úrjézus hozhat el erre a világra azokhoz, akiket karácsony estéjén meglátogat.
Mint ahogy Ő veszi le a vállakról a múltak terheit, Ő szárítja föl a könnyeket, gyógyítja a sebeket, s mossa tisztára lelkünket egy új kezdet elé.
Nincs szükség vakító villanygyertyák sokaságára ahhoz, hogy ránk találjon ebben a vaksötét világban. Még karácsonyfára sincs szükség.
Egyetlen kicsi lángocska elegendő, ami szívünkben kigyúl, s szemünkön át kivilágít az éjbe.
Szétszórt, vihar szaggatta nemzetem: nyissátok meg szíveteket ezen a karácsony estén mindenütt, ahol csak vagytok. Hadd jelezzék a kicsike lángok, hogy hol mindenfelé élnek magyarok ezen a megveszekedett földön.
S hadd fonódjanak végre egybe ezek a szétszórt kis lángocskák egyetlen nagy tábortűzzé, melyet lélekben körülállva, a távolságon át is meglelhessük egymás kezét, s indulhassunk együtt, egymás szeretetében s az Úrjézus áldásával egy karácsonyos szép újjászületés, egy valóban Új Esztendő felé!
A Magyar Feltámadás esztendeje felé! " Wass Albert



Szakáli Anna: A fény születése
(Rege iu. 2003-ból)

Elesett, lerogyott fáradt csodaszarvas,
fején napkorona, halványodik fénye.
Hol vagy turulmadár égi-földi társam,
hogy fölsegítenél, elbukó Nap fényét
hogy visszahozhatnám? -

Sötétségből válasz hozzá nem érkezik,
gyengülő erejét lassan összeszedi,
síró embereknek könnyeit felissza,
indul tovább félőn, hosszú vándorútra.

Nehéz már a teher, hunyó Nap korongja;
jaj, mi lesz népemmel, szegény emberekkel?
Lába rogyadozik, ina hogy megfeszül,
a sötét erőknek szarvas ellenszegül.

Elesett, lerogyott fáradt csodaszarvas,
fején napkorona, halványodik fénye.
Hol vagy turulmadár, égi-földi társam.
hogy fölsegítenél, elbukó Nap fényét
hogy visszahozhatnám?

Segíts föl, emelj föl, tűzmadár az égre,
segíts föl, emelj föl csillagos mennyekbe.
Lábam rogyadozik, inam sajog, feszül,
sötétség félelme gyenge szívemre ül.

Mennyek országából, iszonyatos távol,
valaki feleszmél szarvas imájától.
Hívó imádságra mennyek Királynéja,
vigyázó szemeit nyitja világunkra.

Nem hagylak magadra, Teremtő szent fia,
nem hagylak magadra, embernek magzata,
mert Teremtő adja embernek szent lelkét,
mert az Anya adja fiának életét.

Emeld föl fejedet, nyisd föl tekinteted,
lelkednek hajléka össze ne omoljon,
sötétség világa, hogy el ne árasszon,
áradó félelem kétségbe taszítson.

Küldöttét elküldi, repül tűzmadárként,
miként a gondolat, futó pillanatként.
Világot átfogó hatalmas szárnyakkal
jön a turulmadár nagy szárnycsapásokkal.

Szárnya ereszkedik, szarvast általfogja,
lassan megemeli, égre felhelyezi.
Azon az éjszakán a fény megszületik,
halvány napkorongnak fénye erősödik.

Világnak világa, fény világossága,
emberi szíveknek minden szorongása,
emberi lelkeknek nagy nyomorúsága
tűnik a semmibe, semmi messzeségbe,
tűnik mindörökre.

Csodálatos szarvas szikrázó patája
veti csillagokat mennyei magasba.
Égnek peremére hajnali fény kúszik,
égő napkorona égre emelkedik.

Turul élet ágát csőrébe felveszi,
kitárt szárnyaival népét védelmezi.
Azon az éjszakán mennynek sötétjéből
fiú megszületik életadó fényből.

2003 december









Pap Gábor - Karácsony a magyar csillagos égen



AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI 2013. DECEMBER ÉS 2014. JANUÁR KÖZÖTT. MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE CELIA FENN ÁTADÁSÁBAN





Írta: MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE CELIA FENN ÁTADÁSÁBAN   
2013. december 21. szombat, 21:00
AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI 2013. DECEMBER ÉS 2014. JANUÁR KÖZÖTT.
MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE CELIA FENN ÁTADÁSÁBAN
„2014-ben a Föld (teljesen) lehorgonyozódik az 5. dimenziós rezgésébe és a Krisztusi Tudatosság Arany Sugarának rezgésén fog vibrálni. A Krisztusi Tudatosság Frekvenciája egy hatalmas ébredést fog kezdeményezni a Földön. Az emberek nagyobb számban, tömegesen és nagyon gyorsan fel fognak ébredni, és ti pedig útmutatást, vezettetést és segítséget adtok nekik ebben a folyamatban, hiszen ez a ti új küldetésetek egyik lényege.”
A Fény Szeretett Családja! Ebben a hónapban, 2013 decemberében és 2014 januárjában a Földetek jelentős változáson megy keresztül úgy, hogy rezgésében megemelkedik és elkezdi lehorgonyozni az Arany Sugár Frekvenciáját.

Erre a frekvenciaváltásra a Nap már rásegítette, hiszen az elmúlt 6 hónapban intenzív napaktivitások sorozatán, segítségére volt a Föld frekvenciájának újrakalibrálására, amely lehetővé teszi azt, hogy az új frekvencia letelepítésre kerüljön és horgonyt vethessen a bolygón.

A Fény Szeretett Családja! Tudjuk azt, hogy mennyire nehéz volt ez nektek. A Fény Családjaként úgy kellett dolgoznotok, hogy minden nehézség és kihívás ellenére, meg kellett, hogy tartsátok a Fényetek, még akkor is, amikor az életetek megannyi színterén szembe fordultak veletek.
Most hogy 2013 decemberében elvégeztétek az ez évi munkátokat, így januárban nekiláthattok a Manifesztáció/megnyilvánítás és Bőség Útjára lépni. Ebben az üzenetben először arról a változásról beszélünk majd, ami 2013-ról 2014-re történik, ezt követően a 12/12 és 12/21 a Napforduló erőteljes energiáiról és harmadrészt a 2014 évbe belépő, beérkező energiákról és a Kristály gyermekek szerepéről, akik egyre inkább fiatal felnőttekké nőttek fel.


2013. A Kettősségen Túllépés Éve
A Föld, 2011 decemberében az 5. Dimenziós Idővonalára váltott át. 2012 decemberében már egy Új Időciklust kezdett el „Új Földként”, és most 2013 decemberében lehetőséget kaptok arra, hogy a Fény Mestereiként életetekbe hozva, átalakítsátok, túllépjetek a dualitáson és lehorgonyozzátok az életetekbe a Kozmikus Krisztusi Tudatosság Arany Sugarát.

Hogy miért is volt ez az év annyira megpróbáló sokatok számára? Azért mert, arra lettetek felkérve, hogy a létezésetek minden színterén és minden pillanatotokban, hozzatok választásokat, változtassatok (ha szükséges). Vagy úgy döntsetek, hogy a dualitás régi módszereit követitek, vagy úgy, hogy átalakítjátok, megváltoztatjátok mindezt, a Békesség, Együttérzés, és Szeretet útjára.

Sokatok számára elég nehéznek bizonyult az elindulás az új utatokon, mert a Szeretet leggyakrabban az Önmagatok Szeretetével (Önszeretet és Önelfogadás) kezdődik és azzal a tanulsággal is, hogy megtanuljatok „nemet” mondani, amikor az szükséges. Így sokatoknak meg kellett tanulni azt, hogy figyelmet szenteljetek (teret adjatok) magatoknak és nemet mondjatok az olyan dolgokra, amelyek már nem működnek számotokra, vagy egyáltalán sosem működtek értetek.

Sok kényelmetlenséggel járt az a folyamat, amikor lassan-lassan de megtanultatok túllépni a dualitáson és a kihívásokon és felemelkedtetek az Integráció/Együttműködés és Kiteljesedés rezgésébe. Meg kellett tanulnotok azt, hogy hozzatok választásokat, döntéseket, de felelősséget is vállaljatok értük és a kihívásokra pedig úgy válaszoljatok, mint ahogy egy Igazi Fényharcoshoz illik.

De a jutalmatok hatalmas! Ahogy megérkeztek magatokhoz, a szívetekbe és lelketekbe és a Szeretetbe, akkor túl tudtok lépni minden fájdalmon, szenvedésen és belétek költözik az Öröm és a Béke.

A rengeteg életidők hosszú utazásának a vége felé közeledtek, ahogy elkezdhetitek beállítani és letelepíteni magatokba a Krisztusi Tudatosságot és az Arany Frekvenciát. Ez a hely a Harmónia/Egyensúly, Egység, a Béke, a Bőség és az Öröm helye. Ez egy olyan tudatos frekvencia, amelyben bármi lehetséges, minden valószerű és mindebben, isteni önfelhatalmazottságotok által jogosultak vagytok létrehozni, megteremteni egy olyan életet-amilyet szeretnétek, amilyenre vágytok.


A 12/12 és 12/21 Arany Hulláma
A Végső Változást, váltást az Arany Frekvenciával való együttrezgést, az Arany Fény egy erőteljes sugara hozza el számotokra. Ez a 12/12 portál idején kezdődik és a csúcspontja pedig 12/21-én a decemberi napforduló idejére esik. Ebben a tíz napban a fény fokozatosan emelkedni fog érezteti majd hatását az életetek minden szintjén. Fénnyel telten és Örömmel feltöltekezve érezhetitek majd magatokat. Bár meglehet az, hogy testetekben érezhettek némi kellemetlenséget, kényelmetlenséget. A sejtjeitek rezgése egyre gyorsabbá válik majd és a már ismert „felemelkedési tüneteket” újra megtapasztalhatjátok, és az ezekkel járó fizikai és érzelmi egyensúlytalanságokat.

Ennek a folyamatnak a csúcspontja a december 21-i Napfordulón lesz, amikor a Megújulás és Újjászületés energiái a legerősebbek lesznek. A Föld összehangolódik/együtt áll ekkor a Galaktikus Központtal és a Gyémánt Fény (Isteni Anya fénye) egy erős hulláma segítségével felemelkedik a Föld frekvenciája.

December 21-től-31-ig tartó időtartamban a Gyémánt Fény ezen erős hullámát a Föld integrálni fogja, magába vonja, mint új frekvenciát. Az Új Energiák és Arany Frekvenciák lehorgonyzása tehát egy szempillantásnyi idő alatt történik meg a Föld Hálójába. És mindez folytatódik, 2014. január elsejéig.


2014. Bejövő energiái és a Kristály Gyermekek szerepéről
2014-ben a Föld (teljesen) lehorgonyozódik az 5. dimenziós rezgésébe és a Krisztusi Tudatosság Arany Sugarának rezgésén fog vibrálni. A Krisztusi Tudatosság Frekvenciája egy hatalmas ébredést fog kezdeményezni a Földön. Az emberek nagyobb számban, tömegesen és nagyon gyorsan fel fognak ébredni, és ti pedig útmutatást, vezettetést és segítséget adtok nekik ebben a folyamatban, hiszen ez a ti új küldetésetek egyik lényege. De azok, akik nem képesek az Arany Frekvenciával rezegni és nem emelik fel a szívüket oda, akkor pánikba, kétségbe- és szorongásba esnek majd és csak a régi világ energia hálóján keresztül lesznek képesek látni, ami a káosz és a szétesett világ képét mutatja majd.

Fény Szeretett Családja! De ebben az elkövetkező évben, jelentős segítséget fogtok kapni, és már nem csak az angyali családotoktól, hanem a Kristály Gyermekektől is, akik a Földre kifejezetten azzal a küldetéssel jöttek el, hogy rögzítsék a Krisztusi Tudatosságot a bolygón.

Az első kristálygyermekek az 1990-as évek elején kezdtek el érkezni ide, és ezek az (áldott) lények most a húszas éveik elején járnak. Ők a Fénytestükkel teljes összeköttetésben „huzalozva” jöttek ide és készen állnak arra, hogy fogadni tudják a Krisztusi Tudatosság energiáit és Arany Frekvenciáját. 2014-ben „bekapcsolnak” majd és segíteni fogják ennek a frekvenciának a rezgését megtartani és az Arany Sugarat lehorgonyozni a Földre.

Ezek a Kristály Lények a Szíveket áramlásba lendítő Harcosok, akik ezekre az eseményekre születtek le ide. Fiatal férfiak és nők, akik készen állnak arra, hogy előre lépjenek és engedik azt, hogy a Fényük világosítsa át a Földet.

És így Szeretett Fény Családunk, 2014 egy olyan év lesz, amikor is az Arany Frekvencia lehorgonyozódik a Földön és a Gyémánt Fény érkezésével a Kristályos Ébredés bekövetkezik. Ezek valójában nagyon izgalmas idők mindannyiunknak.

Kívánjuk nektek, leljetek minél nagyobb Örömet és Fényt ezekben a mostani Fényes idők alatti ragyogásában!

Közreadja: www.foldicsillagok.hu


Forrás: The New Earth Energies December 2013/January 2014 a message from Archangel Michael channeled by Celia Fenn

© 2006-12 Celia Fenn and Starchild Global http://www.starchildglobal.com - You are free to copy, distribute, display, and perform the work under the following conditions: You must give the author credit, you may not use this for commercial purposes, and you may not alter, transform or build upon this work. For any reuse or distribution, you must make clear to others the license terms of this work. Any of these conditions can be waived if you get permission from the copyright holder. Any other purpose of use must be granted permission by author.


A háziasszonyok felelőssége





Piroska Nagy Nádasiné: A háziasszonyok felelőssége 2009.02.25
Ez a nap is olyan volt mint a többi. Ebédet főztem, sütöttem a családomnak. Közben csapongnak a gondolataim kontroll nélkül.
A fiam pont akkor lépett be a konyhába, amikor a mézes krémes lapjait kezdtem nyújtani. Azon tűnődtem, hogy édesanyám milyen finomat tudott sütni. Bezzeg nekem nem sikerül soha olyan finomra. Biztosan azért, mert elég ragadós ez a tészta és nem szeretek vele dolgozni. Ja ,persze ha azt gondold, hogy ragadós tészta, akkor az ragad is rendesen. Dühös lettem és már majdnem a kukába került, amikor a fiam megszólalt. - Anya ugye nem akarod megmérgezni a dühöddel a családodat.
- Mi csoda, ezt meg, hogy érted.- kérdeztem vissza. - Minden érzésünk hat mindenre.
A dühöd energiáját belesütöd a süteménybe. Végy néhány mély levegőt, fújd ki a feszültséget, dühöt és változtasd meg a gondolataidat. Gondolj arra, hogy szeretettel készíted el ezt az édességet és lásd, hogy milyen finom.
 Lásd, hogy egészségesek és energikusak leszünk ha ebből eszünk. - Igazad lehet- válaszoltam mosolyogva. Pontosan azt tettem amit a fiam mondott. Újra gyúrtam a már meglévő tésztát és közben nagyon figyeltem a gondolataimra. Hihetetlenül finom sütemény lett belőle. Olyan, mint amilyet édesanyám tudott sütni. Elgondolkodtam, hogy talán pont ez a hozzávaló hiányzott a receptből. KÉSZÍTSD SZERETETTEL, FIGYELJ A GONDOLATAIDRA ÉS ÍGY TÖKÉLETES LESZ AZ ALKOTÁSOD! Jó sütés főzést kívánok mindenkinek!

2013. december 17., kedd

Feldmár András: „Nem önzőség kilépni a szarból!”


Miért ragadunk bele egy olyan környezetbe, ahol nekünk nem jó, ahol bántanak? Miért nem bírunk felkerekedni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak minket? Miért hajítjuk kukába az életünket, és miért hagyjuk, hogy testünket felfalja egy pusztító betegség? Miért olyan nehéz megpróbálni szeretni az életet? Feldmár András budapesti előadás-sorozatának utolsó napján ezekkel a kérdésekkel szembesített.

Ha ma este odaülne az ágyad szélére a halál, mit mondanál neki? 

„Ó, kedves halál! Jaj de jó, hogy végre jöttél!” – ujjongsz, megöleled, kézen fogod és gyorsan elsietsz vele, nehogy meggondolja magát, hiszen olyan régen vártál már rá! Vagy elkezdesz inkább alkudozni? „Gyere, játsszunk egy sakkpartit, vagy szkanderezzünk, és ha nyerek, akkor kapok még tíz évet! Oké?” – üzletelsz a halállal, mert még nagyon nem akarsz menni; agitálsz, érvelsz, ellenkezel. Aki felteszi magának a kérdést és őszintén felel rá, az pontos képet kap arról, hogy mennyire erős benne az életkedv – az élethez oly szükséges energia.

Az élet igenlése
Feldmár András: „Nem önzőség kilépni a szarból!”Az élet gyakran hoz elviselhetetlen helyzeteket, néha annyira fájnak, hogy az ember inkább szabotálja az életét, kihajítja a kukába. Kutatók, akik hiszik, hogy a betegségek hátterében nemcsak testi, hanem pszichés okok húzódnak, vallják, akiknél ott az a bizonyos plusz, a legyűrhetetlen életkedv, az élet akarása, azok sokkal gyorsabban gyógyulnak; aki azonban kikukázta életét, mély traumájában pedig egyedül marad és megszűnik az utolsó szoros kapcsolat is az életében, nagy veszélyben forog: körülbelül egy év leforgása alatt kézhez kap egy halálos diagnózist, ágya szélére pedig hamarosan odaül a halál. 
Hasonló történt azzal íróval is, akinél rákot diagnosztizáltak, nem sok időt jósoltak neki az orvosok. Ebben az íróban azonban tudatosult valami: mielőtt meghal, még van valami, amit meg akar tenni, szeretné befejezni a könyvét. Mindennél jobban vágyott erre, és lánya segítségét kérte, hogy segítse őt munkájában. Amikor elkezdték írni a könyvet, a rák egyszerűen eltűnt, a férfi vágya, akarata és a lányával való kapcsolata segítette őt, felülkerekedett a betegségen. A könyvet sok hónap munka után befejezték, nyomdába került, kiadták – a férfi pedig újra kézhez kapta a diagnózist: a rák visszatért, a kaszás pedig heteken belül eljött érte. Az történt, hogy az író alkut kötött a halállal: „Előbb megírom a könyvet, aztán elvihetsz!” Megegyeztek.

A rák azonban nem mindig tűnik el örökre, gyakran túl későn érkezik az eszmélés: aki egyszer már meghozta a döntést, és kiugrott a huszadik emeletről, az már nem gondolhatja meg magát a tizediken. Hiába toppan be életébe a várt szerelem, a várt siker, ha egyszer az ugrást választotta, nem szállhat ki. Hasonló történt Feldmár András egyik páciensével is, akinél szintén kimutatták a rákot; ő már meghozta a döntést, elrugaszkodott a huszadikról; azonban nem számolt azzal, hogy nem is oly sokára – ugrás közben félúton – betoppan életébe a nagy szerelem. Hiába szerette volna visszafordítani, elkésett, már ugrott, pár hónap múlva mennie kellett.

Lépj ki a szarból!

Nem szabad megengedni, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor az elrugaszkodás mellett döntünk, helyette fel kell kutatni a vágyat, azt a mély hajtóerőt, ami miatt élni akarunk. Nem elég akarni, hogy egészségesek legyünk, vissza kell szerezni az életkedvet! Persze ez minden, csak nem könnyű, pláne nem egy olyan világban, amikor az embert úton-útfélen bántják, gonoszság és szegénység veszi körül. Mégis muszáj megtalálni a módját, hogy kitörjünk abból az ártó környezetből, ami bánt és beteggé tesz minket. Nem szabad beleragadni a rossz helyzetekbe, egy olyan ember mellé, aki nem a mi felelősségünk – legyen szó a családunkról, a párunkról. 
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Aki bánt, nyomaszt, visszahúz, zsarol, az miért változna meg? Miért várok arra, hogy megváltozzon? Miért remélem, hogy minden jobb lesz, és nem bánt többé? Erre nagyon kicsi az esély! Nem érdemes várni, az idő rohan, útra kell kelni, és megkeresni azokat az embereket, akik szeretnek és elfogadnak. Rá kell eszmélni: abban a környezetben, ahol azon dolgoznak, hogy ne jöjjünk rá arra, hogy szabad választásunk van, és azért vállalunk felelősséget, amiért mi akarunk, ott az elnyomásunkon munkálkodnak. Ott zsarnokság van, ott nem vesznek minket komolyan. Meg kell érteni: akit bántanak, azt azért bántják, mert rossz ember mellett, rossz környezetben van, senkit sem azért bántanak, mert ő rossz! Aki engedi, hogy bántsák, azzal valószínű, hogy valamikor történt valami, egy trauma, ami azt okozta, hogy az illető megtanulta, elhitte, hogy nincs joga, ereje, hogy szabad legyen!
Szerezd vissza az életed!
Ahány ember, annyi körülmény, annyi akadály, hogy megtalálja a mélybe száműzött életkedvét. Sokan mondják, nem tudják, mit tegyenek, nem tudják, hogyan kell élvezni az életet – sokszor azonban nem is akarják ezt igazán, mert nem tudják, mi az az akarat. Lehet, hogy gyermekként annyira nyomták őket hátulról, hogy nemhogy előre menni, elindulni, de inkább hátrálni, fékezni tanultak meg. Felnőttként ezekből az emberekből hiányzik a motiváció, megtanulták, hogy apu és anyu tudják, mi a helyes irány. 
Aztán ott a súlyos megfelelési vágy, az elérhetetlen ideák, a bűntudat, amelyek – úgy hisszük – mindenek felett állnak, elnyomhatatlan zsarnokként irányítják a döntéseket. Ezeket el kell engedni, ki kell nevetni, meg kell ölni, és tudatosítani: Senki más nem fontos, csakis én, minden ember kívül van, én vagyok az egyetlen, akiért felelős vagyok, mert csakis és kizárólag én tudhatom, hogy mit érzek, mi jó nekem. És ez nem önzőség. Nem önzőség kilépni a szarból. Ha valami szar, akkor miért maradnánk benne? Persze a szart már ismerjük, de rengeteg hely van a világban, ahol aranyat is lehet találni – miért tapicskolnánk hát tovább a kakiban? El kell indulni, méghozzá mélységes hálával a szívünkben, örülnünk kell annak, hogy élünk. Az idő szorít!

Szervezetünk nagytakarítása: méregtelenítő sós-vizes lábfürdő

Régi praktikák egyike téli estéken a lábak áztatása sós vízben. Évente két kúra, kúránként 8-10 alkalom, heti 3-szor, alkalmanként 30 percen keresztül.
labfurdo2Edénytől függően 3-4 liter 40 C fokos 10%-os sós vizet készítsünk. Este, vacsora után legalább két órával, tegyük lábainkat a tálba, a víz érjen a bokákig, és hagyjuk, hogy jól melegedjünk át, táguljanak a talp pórusai.
A szervezet nagytakarításával felérő terápiának mellékhatásairól nincsenek ismereteink, 6 - 7 alkalom után a pozitív hatások jelentkeznek.
A lábfürdő vizének színe a kezelés alatt megváltozik, attól függően, hogy melyik szervünk méregtelenítése aktivizálódott:
- ha citromsárgás, akkor a vese, húgyhólyag,
- ha narancssárga, köszvény, reuma vagy ízületi bajok,
- barna színeződés esetén a májfunkciókra kell tekintettel lenni,
- a zöldes szín az epe, szív, ér- és emésztőrendszer hibáira utal,
- sötét szín esetén pedig a nehézfémek, cukorbetegség jelei mutathatók ki.
Az anyagcserezavarok, a magas vérnyomás, az emésztőrendszeri gondok, a gyulladásos folyamatok tünetei 7-8 alkalom után érezhetően mérséklődnek.
labfurdo1Az ülő foglalkozást végző személyek ödémáit gyakorlatilag eltünteti a kezelés.
Mint sok minden más természetes gyógymód ez is a csodával felér, aki teheti, próbálja ki és nem fog csalódni benne.
Fontos, hogy a só természetes, adalékmentes legyen, és a víz is lehetőség szerint tiszta forrásból származzon. Ha tudsz, szerezz parajdi vagy dézsi sót, azt használd a kúrára is, és csak azzal főzz, csak azt használd étkezésre!
Mostanában elit szépségszalonok is alkalmazzák a technikát, és erre a célra kifejlesztett elektromos lábáztatókat is vásárolhatunk. Bizonyára ezek a módszerek is jók, de ne feledjük: az igazi pozitív hatást a tiszta víz és a natúr só jelenti.

2013. december 16., hétfő

2014. EGY ALKALMAS ÉV A VÁLTOZÁSOKRA- AZ ÚJ FÖLD MÁSODIK ÉVE Metatron a Fény Ura üzenete Tyberonn-on keresztül





2014. EGY ALKALMAS ÉV A VÁLTOZÁSOKRA- AZ ÚJ FÖLD MÁSODIK ÉVE
Metatron a Fény Ura üzenete Tyberonn-on keresztül

„A 2014-es év az egyik legfontosabb időszak arra nézve, amely lehetővé teszi számotokra azt, hogy koherensen létrehozzátok azt a Földet, amilyet szeretnétek, és azt is, amire vágytok. 2014. az Új Föld Második Éve energiái segítségével jelzi azt, hogy elkezdődhet valójában annak a korszaka, amit „Vízöntő Váltásnak” nevezhetnénk, az igazi kezdete a Vízöntő Felemelkedésnek.”
„Valójában vannak olyan különleges létidők, ahol sokkal nagyobb lehetőség van a megvilágosodásra és kiemelkedhettek a legtöbb itt tartózkodó közül, amíg bizonyos tér-idő vektorokban, hirtelen rövid ideig tartó kvantumugrások tárulkoznak fel előttetek. Ez most egy ilyen időszak!”
„Mi nem először, és újra meg újra azt mondjuk nektek, hogy a bolygó valóban Felemelkedett. Lényegbe vágó megérteni nektek az, hogy ne veszítsétek el a hiteteket (2012.12.21. miatt!). Még mindig vannak, köztetek is akik az úton vannak, olyan hitetlenek és kételkedők, akik tagadják  azt hogy egyáltalán sor került-e valamiféle változásra, 2012. december 21-én.. A (bolygó) Felemelkedése megtörtént és azoknak a Fénye tette lehetővé ezt, aki Ti Vagytok!”



Üdvözlet Mesterek!
Metatron Vagyok a Fény Ura. Amikor belépünk 2013 utolsó heteibe, arra kérünk bennetek, hogy pihenjetek meg egy kicsit és gondoljátok át azokat az eddig megtörtént igen fontos eseményeket-melyeket megtapasztaltatok már, külön-külön és együttesen, ebben és az elmúlt évben. Függetlenül attól, hogy felismertétek vagy sem, a Planetáris (bolygószintű) Felemelkedés valóban megtörtént, bár oly sok vitára adhatott okot, de ez az idő egyre, de egyre még gyorsabban telik, mint valaha bármikor.

Mesterek, 2014 a szélsőséges változások éve lesz, és ezek a változások, ahogy mondanátok számos asztrológiai események következményeiként módszeresen fognak jelentkezni, az úgynevezett (energia) erőcsomópontokon, de olyan módon, mint azt jelenleg fel sem foghatnátok. Ezek közül, egyes erőcsomópontok olyan (fény) kódokat tartalmaznak, melyek indukción keresztül befolyással vannak és lesznek az auramezőtökre. És ezek a kódok sokféle céllal szolgálnak titeket.

A fénykódokat hordozó asztrológiai események, hasonlatosak egy-egy frissülést hozó energia-szökőkúthoz, vagy akár egy szerves, élő vízeséshez, melyek jelentős mértékben hatással vannak rátok. Ez a szent (fény) frekvenciának egy a tudatosságra ható, céltudatos energia általi összehangolódása. A fény részecskék összerendeződését, saját magatokban nem egy-egy egyéni történetként fogjátok átélni, mint egymástól különböző létezők, és ennek kifejeződése függ az (erőcsomópontközeli) környezetetektől ott, ahol éltek és szintúgy minden más egyéb csillagkaputól is.
Ha az asztrológiai erőcsomópontokat megértenétek, mint különösen a Napfordulókat, Napéjegyenlőségeket és Napfogyatkozásokat olyannak, amilyenek valójában, akkor sokkal könnyebben értelmezhetnétek, határozhatnátok meg azokat, mint olyan rések és nyílások a tér-időben, amely lehetőségeket hordoznak számotokra. Egyfajta összesűrített energia betétek, melyek okkal, célzottan szándékolt rendeltetésük és energia szabályzó szerepük van. Szerves, élő geometrikus természettel és szerkezettel bírnak és ennek alapján lép be az (energia) a ti síkotokra és terjed ki esszenciája úgy, amelyet azonban már semmi és senki nem állíthat meg. Függetlenül attól, hogy hogyan méritek az időt és milyen dimenzionalitással számoltok, a változások folytatódni fognak és folyamatosan feltárulnak majd előttetek és rendszeresen ki is fejeződnek a különféle asztrológiai eseményekben.

Nos, és akkor most kezdjük el a megbeszélésünket 2014-ről úgy, ahogy szoktuk. Körülveszünk bennetek gondoskodó energiával és a felhatalmazott önvalótok terével, mindegyikőtöket, mint Igazi Mestereket a Felemelkedésetek útján. Célunk az, hogy ihletet és inspirációt ajánljunk fel nektek, bár mint mindig, ahogy eddig is ezúttal is valójában szükséges megemlítenünk azt, hogy ti mind Szent és Szuverén lények vagytok és ezt és minden más „csatornázott” üzeneteket, a tisztánlátásotok szerint vegyétek figyelmetekbe.

Kedveseim! Most egy gyökeresen átalakító időben éltek, de emlékezzetek mindig arra, hogy a Szellem a Szeretet nyelvén szól. A Szellem nem ismeri a csatározásokat. A Földeteken bár minden jelenlegi vallás rendelkezik az igazság lényegével, de azok torzuláson estek keresztül. Szükséges lesz éppen ezért a Megkülönböztetés Kulcsát használnotok, vagyis azt, hogy meg tudjátok különböztetni, mi az igaz és mi nem az, és mi az, ami a szívből szól, onnan származik, és azon alapul és nem okoz Félelmet. Nem lehet a szentségest kifejezni úgy azzal, ami korlátozza az Igazságot, a Szépséget, bármely csoport is legyen annak szószólója.

A jelenlegi idők viszont felkínálják nektek, mindegyikőtöknek, az olyan lehetőségeket, amellyel a szabad életet választhatjátok, hogy úgy dönthessetek, hogy elengeditek a félelmeiteket és az aggódást és azt is, hogy megteremtsétek a saját jóléteteket. Legyetek tisztelettel, egymással és gondoskodjatok egymásról, és szeretetettel öleljétek meg egymást, mert ez az Isten tudománya és frekvenciája. Ez az egyetlen útja annak, hogy az emberiség nemzetei Egyesüljenek. Ez az egyetlen útja annak, hogy az Emberiség Felemelkedjen. A 2014-es év az egyik legfontosabb időszak arra nézve, amely lehetővé teszi számotokra azt, hogy koherensen létrehozzátok azt a Földet, amilyet szeretnétek, és azt is, amire vágytok. 2014. az Új Föld Második Éve energiái segítségével jelzi azt, hogy elkezdődhet valójában annak a korszaka, amit „Vízöntő Váltásnak” nevezhetnénk, az igazi kezdete a Vízöntő Felemelkedésnek.
Kulcsfontosságú Idő
Mesterek! Ennek megfelelően most egy kulcsfontosságú időszakra lettetek egybegyűjtve. Valójában vannak olyan különleges létidők, ahol sokkal nagyobb lehetőség van a megvilágosodásra és kiemelkedhettek a legtöbb itt tartózkodó közül, amíg bizonyos tér-idő vektorokban, hirtelen rövid ideig tartó kvantumugrások tárulkoznak fel előttetek. Ez most egy ilyen időszak: Az idő és energia rendkívül gyorsan mozog, és sokfajta változás történik most a Földeteken. Ti pedig 2014-ben folytathatjátok az Új Föld Kristályos átmenetelének energiabeszabályozását és beállításait. Ez nem egy egyszerű feladat, mert koncentrált erőfeszítések, tettek nélkül igazából semmi értékelhető változás nem történik meg. De ez a mostani egy nagyon rendkívüli esemény és megbízás, mert ti egyike vagytok azoknak a lelkeknek, akik egyéniségük által harmóniát hoznak létre ezen a bolygón. Ennek megfelelően 2014, egy hihetetlenül fontos év lesz, és számos szempontból hasonlít 2013-ra. 2013-ban ti voltatok azok, akik az Új Föld kezdeti beállításait létrehoztátok. Elkezdtétek gyakorlatba hozni az új csakrák használatát, hogy ki tudjatok terjedni magasabb dimenziókba. 2014-ben elkezdhetitek új szárnyaitok kinövesztését, és a fény egy magasabb új spektrumába repülhettek. Képesek lesztek a théta koherencia által dolgozni és ezzel kivetítve látomásotokkal, létrehozhatjátok a Világharmóniát. Ami történt, 2013-ban, az az Új Kezdetet jelentette, mégpedig azét, amelyben az Új Kezdet az Új Föld új mintáit hozta el számotokra. A Föld felemelkedése lehetővé tette a bolygó rezgésének többdimenziós módosításait. A Föld így elkezdett kiterjedni a Kristályos Mezőbe és az 5-től 12 dimenziós rezgéstartományokba. 2013-ban elkezdtétek megtartani már az új energiákat és 2014-ben, pedig sokkal messzebb fogtok jutni ezek kivetítésében. Ezek mind összehangolt erőfeszítéseket igényelnek.
2014 egy olyan év lesz, amelyben továbbra is a tudatossági szintjeitek finom változásait fogjátok megtapasztalni. A kiterjedő csakrarendszeretekkel még nem tudtok teljes mértékben alkalmazkodni az új dimenziók valóságos módszereihez. A Kristályos Aura Mezőtök (CEF) rétegei még addig kis mértékben változni fognak, amíg közületek a legtöbben ezeket stabilizálni tudjátok: Kiterjedtek energiátokkal és érzelmi téren és a szenzoros rendszereitekben eltérő hatással lehet rátok.

Gondolat Összpontosítás
Az Új Föld Második Évében sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennetek a gondolataitok összpontosítására.Meglehet, hogy időnként úgy fogjátok érezni, hogy mentális egyensúlyotok megtartásáért küszködni fogtok. De mindez az új energia beáramlásának következménye, és ez arról szól, hogy nem csak beállítanotok és szabályoznotok szükséges már az új energiákat, hanem kristályosítani is, a szándékaitok és a céljaitok szerint. A Vízöntő Váltás, az ionos arány megváltozásával. (mintegy 2 évtized óta a Nap sugárzásának megváltozásával) most (anionos áramlással) körülveszi a bolygót, és ez arra ösztönöz, késztet majd mindenkit, hogy a lelki élet felé forduljon, ennek hatására. Ez az ionos arányváltozás, felébreszti azt a „kód-vezetéket”, amely a tudatosság mentális mezeje és a tudatalatti, valamint a fizikai valóság és az isteni minta között van. A Nap koronális kitörései által kilövellt anionos plazma sugárnyalábjai körüláramlanak a Föld és olyan (vortex) üregei körül, melyeket Szent Helyeknek nevezhetnétek. És ez a théta koherencia rezgésének révén, sokkal könnyebb hozzáférését teszi lehetővé a théta koherens tudatossághoz, és így sokkal hatékonyabban tudjátok létrehozni az Új Földet.
2014-ben olyan idők jönnek majd, amelyben azokra a dolgaitokra fogtok összpontosítani, amilyennek szeretnétek megélni az életetek folytatását, azokra, amire égető szükséges megoldást találni. Szembe kell néznetek, és rangsorolnotok kell azokat az elsődleges, legfontosabb dolgaitokat, a saját teendőitek közül, a felhatalmazásotok által és érdekében, amiket a belső szerződéseitek és megállapodásitok alapján újrafogalmaznotok azt, hogy hogyan kívánjátok még eltöltenetek a rátok váró következő (hátralévő) időtöket a bolygón. És ez arra fog ösztönözni bennetek, hogy megragadjatok minden pillanatot és ezért is temérdek listát készítsetek a tennivalóitokról.

Így hát ezután már nem sokáig ülhettek kényelmesen a kerítésen. 2014-ben eljön annak az ideje, hogy felfedezzétek a kirakós hiányzó darabjait. Itt az ideje, hogy letegyétek a névjegyeteket és kivegyétek a részeteket abból, amit gondoltok, mert az életetek örökségévé fog mindez válni. És mindezeket összegyűjtve és összerakva a már meglévő darabokkal együtt….ahogy annak a kirakása szükséges. 2014-ben a Kristályos Frekvencia még erőteljesebbé fog válni. És ez a rezonancia így még erősebb hatással fog bírni rátok és a tisztességetek elérésére. Ez az egyszerű megértés szempontjából azt jelenti, az vagy Aki Valójában Vagy és mindez igazságotokká válik majd egy magasabb szinten. Ez viszont megköveteli tőletek azt, hogy vegyétek magatokhoz (isteni) hatalmatokat, hogy a teljességetekbe kerülhessetek, hogy igazából is tisztességessé válhassatok.

Mindannyiótoknak lehetősége van arra, hogy nap, mint nap tisztességesek legyetek: ez egy olyan forgatókönyv, amelyben mindannyian felismeritek saját hibáitokat és a saját konfliktusaitok integrálásával (energia kiegyenlítésével) még nagyobb figyelmet tudtok szentelni a benneteket körülölelő Mesteriségeteknek. És igazából ez a Mesteriség lényeg. Hasonlóképpen legyetek készek arra, nap, mint nap arra, hogy az igazságotokba álltok (elismeritek magatokat, mint isteni létezők), és arra is, hogy hajlandók vagytok felismerni egy másik személy igazságát is,úgy hogy létrehozzátok, megteremtitek ezzel az integrációval a könyörületesség aspektusát. És ez az igazság nem csak személyes, de nemzeti szintekre is vonatkozik és makro és mikro szintekre ugyanúgy.

2014-ben tisztító fázison esnek át, a belső konfliktusaitok aspektusai. Minden eddigi becstelenséggel, és olyan hibáitokkal melyek eddig rejtve voltak és árnyékot vetetettek az életetekre, most szembe kell néznetek, hogy mindezek a fénybe mehessenek, fénnyé váljanak. Tehát a tevékenységeitek a magasabb lelkiség elérése céljából így irányítsátok. Tegyetek közöttük fontossági sorrendet. Vizsgáljátok meg az utatokat és tudatosan tervezzétek meg az utazásotokat. Értsétek meg tehát azt, hogy a Felemelkedésben a Föld energiája megegyező rezgésű lett a 144-es Kristály Háló rezgésével, amely lehetővé teszi, azt hogy tovább folytatódjék a kristályos energiák kiterjedésének lendülete, amely a Földet egy még nagyobb és még fénnyel teli dimenzionalitásba vezeti. És jegyezzétek meg Mesterek, vegyétek tudomásotokba, hogy ez az energia az 5-12 dimenzós szintek közötti hozzáférése, most még csak a kezdetet jelenti. Értelmezésetek szerinti zéró mező tehát nem más, mint a kristályos dimenziók egyfajta aspektusa. Ez kiterjed olyan dimenziókra, amelyek valójában bennetek léteznek, de eddig még csak ott szunnyadtak bennetek és elérhetetlen volt az emberiség nagy tömegei számára. De ezek a kristályos dimenziók, a ti valódi érinthetetlen, tiszta eredetetek, mert ti egy magasabb rendű létformában léteztek ezekben.



Lényegbevágó Megérteni
Mi nem először, és újra meg újra azt mondjuk nektek, hogy a bolygó valóban Felemelkedett. Lényegbe vágó megérteni nektek az, hogy ne veszítsétek el a hiteteket (2012.12.21. miatt!). Még mindig vannak, köztetek is akik az úton vannak, olyan hitetlenek és kételkedők, akik tagadják  azt hogy egyáltalán sor került-e valamiféle változásra, 2012. december 21-én.. A (bolygó) Felemelkedése megtörtént és azoknak a Fénye tette lehetővé ezt, aki Ti Vagytok. De mi azt is tisztázni szeretnénk veletek, hogy értsétek meg azt, hogy megtörtént végre, a Föld letette a vizsgáját, lediplomázott a 12 dimenziós kiterjedésében. És a bolygó Felemelkedésének megtörténte lehetővé tette azt, hogy innentől kezdve az emberiség felemelkedése is lehetséges legyen.

Tehát azt mondjuk, hogy a bolygó felemelkedése (2012.12.21), egy új kezdetet jelöl ki. És 2013-ban a Föld egy új formába lépett, egy új ruhába öltözött, amely lehetővé teszi a rajta élő emberiségnek, azt hogy egyre tudatosabban emelkedjen tovább, fénnyel telten egy magasabb dimenzióba. Az Új Föld már magán viseli, hordozza a Kristály Mátrix hálóját, amely teljes mértékben lehetővé teszi azt, hogy egyre inkább tudatában legyen a multi-dimenzionalitásban lévő igazi természetére.
Biztosíthatunk benneteket arról, hogy 2013-ban egy Új Nap virradt, és valójában a Nap változása is ezt mutatja. És kedveseim, mi azt tartjuk erről, hogy csodálatosan gyönyörű ez. Ebben az új korszakban a Kristályos Harmónia kinyilvánításáért az útkeresőkre az örömük és fényük megmutatása hárul. A mentális fény minden fotonja, az, amit kivetítetek magatokból, exponenciálisan felerősödik. És ez még gyorsabban fog megtörténni és megnyilvánulni 2014-ben az új energiák áramlásában. Tehát új szerepetek van ebben és ez még több, nagyobb jóindulatot kíván a teremtő erőtök által a Vízöntő Váltás során, ahogy ezt nevezhetnénk. Akkor most beszéljünk 2014 különleges eseményeiről.

2014 Energia Időpontja és Aktivációs Szakaszai

Az energiák, 2014-ben már nem lesznek annyira intenzívek, mint 2011 és 2012-ben, amikor az emberiség egyre erősebben emelkedő frekvenciák kihívásai során tapasztalt, de azért intenzívebbek lesznek, mint 2013 némely időszakát tekintve. 2014 intenzív szakaszait viszont már lehet kezelni, ha tudatosan fordítatok figyelmet a várható hatásainak kialakulására, mert ezek az intenzitások okkal és céllal lesznek jelen. De ez nem azt jelenti, hogy ezeknek az intenzív időszakoknak ne lenne egy-egy sajátos, különleges célja, mert valójában a „frekvenciaütemezés” még mindig felfelé, a magasabb rezgés felé tart, és így különleges egyedi kódolással igazodik és az asztrológiai megnyitások idején töltődnek le.
A négyzetes erővel ható Napéjegyenlőségek, Napfordulók és a szintén négyzetesen ható, rendkívül erős napfogyatkozások mind-mind megjelenítik majd az Új Föld egy-egy különlegesen fénnyel kódolt oktaéder portáljának megnyílást. A Napéjegyenlőségek, Napfordulók és különösen a 4 fogyatkozási időszaka alatt, az új energiákkal kódolt energiahullámzás el fogja árasztani a bolygót.

Az Energiaáradások Kulcs Időpontjai:
Április 15. : Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás
Október 8. : Teliholdas Teljes Holdfogyatkozás
Április 29. : Éves Teljes Napfogyatkozás
Október 23.: Részleges Napfogyatkozás
Március 20. : Napéjegyenlőség
Június 21. : Nyári/Téli Napforduló
Szeptember 22. : Napéjegyenlőség
December 21. : Téli/Nyári Napforduló

És ez teljesen természetes összhangba hozza azt veletek, amit az asztronómiai dátumok lehetőségei nyújtanak a kódolt energia-beáramlás letöltésével. Ezek a (kozmikus) események valójában átjáró nyílások, melyek mindegyike egy-egy egyedi történése, eseménye az energiaváltásnak. Ezért is van az, hogy rendkívüli tisztelet övezte ezeket a napokat (napfordulók, napéjegyenlőségek, fogyatkozások), mint a szemlélődés, önvizsgálat napjait és annyi ősi kultúra és mai, jelenlegi vallási irányzat is imádkozik, meditál ezeken a napokon.

Most 2014-ben a Nap- és Holdfogyatkozások viszont minőségi szempontból még egyedibb, különlegesebben katalizáló energiákat kínálnak fel nektek és mind egyénileg és mind a bolygó számára jelentős változásokat válthatnak ki. 2014-ben „összesen” két teljes holdfogyatkozás következik be, Áprilisban és Októberben.Ezek mind remek alkalmak lesznek arra, hogy természetes változások történjenek meg az életetekben, és arra vezet bennetek, hogy meditáljatok az önvalótok vezetésének elfogadása és energia-beállítása felé.
2013-ban sokatok egy megújult életcélra ébredt fel, és egyfajta megújulásának, reneszánsznak tapasztaltátok meg az olyan újabb kreatív utakat, amelyek 2014 felé lendülettel láttak el bennetek és hasznotokra váltak. Mások meg úgy döntöttek, azt választották, hogy továbbra is azon az úton maradnak, amelyen ez idáig voltak, új perspektívával, vagy új csoportba, egyesületbe kerülve megújuló erővel. 2014-ben sokan új célokat fedeznek fel közületek, és felszínre kerülnek a bennetek eddig szunnyadó tehetségek, amik még eddig nem bontakoztak ki.

2013-as évben a Zöld Sugár újraaktiválódása***, sokkal jobban képessé tett bennetek arra, hogy a Föld királyságaival és elemeivel társalogjatok. Az Új Föld Első Éve kinyitotta nektek Reneszánsz/Megújhodás Portálját és azt is hogy összehangolta a jelenlegi időtök hologramját a három legfontosabb Arany Korszakotokkal. És ezek Delphi és Rapa Nui ( kozmikus energiakapcsolódási portálok)*  energia horgonyzópontjai által lettek ide, átkódolva.

2014-es év az Újjászületés/Megújhodás Portál energiáit teljesíti ki ****és összhangba hozza a célkitűzéseitekkel és így azokkal az életszerződéseitek szerinti eddig szándékosan beteljesületlen pontokkal, amelyek eddig nem valósultak meg, vagy még nem végeztetek el.
2014-ben ezek a dolgaitok még sokkal kihívóbban, szembeötlően mutatkoznak meg és még erősebben fognak hatni rátok, mint amik voltak eddig 2009 óta. Mindegyik 2014-es energia időpont a következőket kínálja fel számotokra:

- Eljött az ideje a még mélyebb, szélesebb körű önvizsgálat felé, annak az ideje, hogy felfedezzétek a valódi önvalótokat, az önmegismerés felé az Új Földön és azé, hogy összehangoljátok vele a céljaitokat.
- Eljött az ideje, önmagatok teljes megtisztulására és a becsületességetek, feddhetetlenségetek megvalósítására. „A magasabb lóról leszállva” egyszerűen kell, hogy beszéljetek.
- Lehetőségetek van arra, hogy meggyógyítsátok a kapcsolataitokat és arra is, hogy egyénileg és csoportosan is elültessétek a Békesség és Harmónia magvait.
- Az erőcsomópontok energiáit használva továbbfejlődhettek, és fejleszthetitek a jövőkép-kivetítés és a tudatos álmodás képességét.
- Mindegyik energiaablak lehetővé teszi az bejövő energiák általi kiegyensúlyozása általi fejlődés képességét. Megújítja, megerősítheti az elszántságotokat és bátorságotokat.
- A kódolt fény fogadása által még nagyobb mértékben tudjátok használni mind a 33 csakrátokat a Kristályos Mer-Ka-Na mezőben.
- 2013 Nagy Trigonjai** még mindig befolyással lesznek rátok, 2014 közepéig.
- Ugyanúgy a Kódolt Fény Portál energiabeáradásainak („Portal-Influx”) szakaszai::
2014. Március-Április, Május-Június és még: Szeptember-Október idején éri el a csúcspontjait.



2014 Kódolt Fény Beráramlásának Legfontosabb szakaszai a következők:
- Harmónia Portál: Március 20.- Május 8.
- Csillagkapu Portál/ Az Igazság Ibolya Sugara/Lángja: Május 14. - Június 21. (Tetőpontja: Május 22 - 26.)
- Platina Sugár Portál: Szeptember 21.- Október 23.

Az Első Kódolt Fény beáramlási fázis (Harmónia Portál: március 20.- május 8.), a márciusi/ tavaszi Napéjegyenlőségtől kezdődik, a Teljes Holdfogyatkozáson (április 15.) és Napfogyatkozáson (április 29.) és az Eta Vízöntő Meteorraj májusi megérkezéséig (május 6 körül) tart. Áprilisban a Holdfogyatkozás és a Napfogyatkozás közötti szendvicsben egy Nagy Kozmikus Kereszt jön létre a Mars, Uránusz, Plútó és Jupiter részvételével.Tehát ez az időszak egy megszentel idő arra, hogy a keresők harmóniát találjanak és közösségeikkel harmonikus találkozókat tervezzenek. Ezek a Fénykódok a Globális Szintű Megújhodásotokért/Újjászületésetekért érkeznek meg, melyek segítségével újratervezhetők, újratisztíthatók a kapcsoltrendszereitek. Ez a fázis a Világbéke magvainak elültetésének lehetőségeit kínálja, főleg a konfliktusokkal terhelt területekre, különösen a Közel- Keletnek nevezett térségre. Az egyén szintjén pedig egy még erőteljesebb lehetőséget hordozhat a problémás kapcsolatok megoldására és a már megszakadt kapcsolatok megbékítésére. Ez az Együttérzés energiáinak a beáramlását is hordozza. Egy magasabb értelmezésből tekintve, nem más, mint a Feltétel Nélküli Szeretet Krisztusi Energiáinak letöltődése, ahogy nevezhetnénk azt.
A Második Kódolt Fény Beáramlási fázis (Csillagkapu Portál/ Az Igazság Ibolya Sugara/Lángja május 14. – június 21.), az áprilisi Harmónia Portál energiabeindításait viszi, sodorja tovább május és június között. Ez a szakasz még olyan energiákat tartalmaz, amelyek a 2013-as Nagy Vizes Trigontól** kezdve maradtak itt és hatásukat egészen 2014 közepéig érezhetitek, ez a kiteljesülésük ideje. EGY MAGASABB NÉZŐPONTBŐL NÉZVE, EZ A CSILLAGKAPU PORTÁL: A VÍZÖNTŐ KORSZAK KEZDETÉT JELÖLI KI!!! Ez az az időszak, amikor a Szíriuszi-Plejád Szövetség még erőteljesebb jelenlétével és hatásával lesz jelen. Ebben a teljesen ragyogó és megszépítő időszakban a Globális Imádkozás ideje érkezik el, annak az ideje, hogy közösen együtt meditáljatok, mert egy másik időszakot is kijelöl ez a portál, mégpedig a DHARMA VISSZATÉRÉSÉT ÉS A HATALMAS NEMES IGAZSÁG ÖSVÉNYT is.

A Harmadik Kódolt Fény Beáramlási fázis: 2014. Szeptember 20 és Október 23 között jelentkezik (Platina Sugár Portál). Ez a Platina Sugár aktív fázisa, amely felékesít, virágzásba hoz bennetek, és ez nem más, mint a Föld Istennő energiája, amely harmonizál mind a 12 fizikai csakrátokkal. Ebben az időszakban lehetőség nyílik önmagatok energiájának hitelesítésére és minden olyan akadály eltávolítására, amelyek egyéni és kollektív-emberi szinten sem szolgálnak már bennetek az új Földön. Eljött az ideje, hogy tisztába tegyétek a régi energiamaradványaitokat és elengedjetek minden eddig rejtőzködő akadályt. A Platina Sugár személyes szinten a megújult, újjászületett embert jeleníti meg, új célokat, új társat/társaságokat, egyesületeket, közösségeket, és új irányt. Itt az ideje egy intenzív felfrissülésre, pihenő időszak megengedésére, hogy újraélesszétek az életerőtöket. Eljött az ideje annak, hogy a fénykódokat hordozó energiával felszerelkezve azokat gyakorlatba, üzemmódba hozzátok és lépéseket tegyetek egy jobb, saját és közösségi erő megteremtésére. A Platina Sugarat úgy is megközelíthetitek, hogy ez a fajta energia hordozza a nőies, gondoskodó energiát, mely olyan támogatással érkezik felétek, amelyben minden lélek arra törekedhet, hogy minél nagyobb fényt keresse, afelé forduljon.

A 13-14 páros

2014. egy másik aspektusból, nézőpontból egy párt alkot 2013-mal. Ez a Föld (dimenzionális) kiterjedésének egy újszerű megközelítése egy számsorozattal. Azok a csillag-kódok, amelyek 2013-ban aktiválódtak, most hatásukkal, 2014-ben teljesednek be és rezgésük a 13 és 14-es számsorozat által rendeződnek. Igazából a megnyilvánulási időszakuk 24 holdfázist ölelnek át. A 12 megduplázódásán alapul majd az, ahogy megnyilvánulnak energiáik számos területen, különösen a kapcsolataitok hitelességén és megújításán fogjátok megtapasztalni. Ezért is mondjuk azt tehát nektek, hogy, 2013 és 2014 a Változások évei valójában. Tekintsetek úgy erre a jó tanácsra, mintha valaki szelíden szeretettel megérintené a kezeteket, olyanok, akik nagyon mélyen szeretnek bennetek, azért hogy felébredjetek. És amikor felébredtek, nézzetek először bele mélyen a tükörbe, és akkor nyomon követhetitek azt, hogy az életetek kölcsönhatásai hogyan tükröződnek vissza, megláthatjátok azok tükörképét. Minden évben ebben az időszakban az életetek lenyomataiból, lábnyomotokból azok tükröződnek vissza, amelyek továbbvezetnek a Most pillanatába. Fedezzétek fel a mélyen bennetek lévő Együttérzést és tekintettel arra úgy fejezzétek ki anélkül, hogy a szívetek bármi féle előnyt is várna el cserébe, de úgy is anélkül, hogy bármit is elvennének ezért tőletek. Olyan sokat utaztatok és azt hiszitek, hogy mindig ugyanazon a helyen találjátok magatokat? Kedveseim, ha a mostani, jelenlegi helyzetetek nem tetszik, nem elégít ki bennetek, akkor tegyetek erőfeszítéseket arra, hogy változtassatok azokon. Ahogy már azt megállapítottuk, 2014 energiái sokkal jobb lehetőségeket kínál fel azért, hogy előrébb lépjétek. A kapcsolataitokat tehát így újra kell értelmeznetek és újra meg kell határoznotok.Teljes őszinteséggel, szeretettel kell a kapcsolataitokat hatékonyan megvizsgálni, minden társasági formát A-tól-Z-ig beleértve… kik azok, akik együtt szövetkeznek valamiért, így például az ismerősökkel, szeretőkkel, testvérekkel, és még azokkal is érdemben, akik ellenségek, ellenfelek és tagadók. 2014, fénykódolásának három fázisa megengedi nektek azt, hogy a bennetek rekedt, rejtett érzéseitek, érzelmeitek a felszínre kerüljenek. Ezekkel a tisztító hatást hordozó időszakos frekvenciákkal, megteremthetitek magatoknak azt, hogy a feddhetetlenséget, becsületességet válasszátok magatoknak. s minden választásotok során vagy élvezhetitek, a tisztaság állapotát vagy a konfliktusok kivetítésében maradtok. Még erősebb tisztulással, még nagyobb tudatossággal a Becsületesség teljes mértékben elérhető, 2014. harmonikus szakaszaiban, azoknak, akik komolyan keresik ezt.

Uránusz-Plútó energiakötés beindítása

Kedveseim, ha nem vagytok teljesen rendezettek, akkor konfliktusban vagytok önmagatokkal. az igazat megvallva a tisztítópróbátok az elmúlt évben elkezdődött és 2014-ben is tovább fog folytatódni. Különösen a két Uránusz-Plútó kvadrát időszaka alatt:
2014. Április 21. Uránusz-Plútó kvadrát: 13,34 Kos/Bak (Uránusz direkt, Plútó retrográd) és
2014. December 15. Uránusz-Plútó kvadrát: 12,35 Kos/Bak (Uránusz retrográd, Plútó direkt).
Bölcsen felhasználhatjátok ezeket az energiákat, a beteljesületlen érzéseitek feltárására és a feltáratlan érzéseitek, érzelmeitek kifejezésére és megnyilvánítására, kifejezni a nézeteiteket és érzelmeiteket. Ezekkel valójában leveszitek magatokról azokat a terheket, amelyek eddig elfojtották és elhalványították a becsületességeteket, feddhetetlenségeteket a belső érzéseitekben. A teljesen tiszta őszinteség, nemcsak az önbecsülésetek felé vezet el, de a tudatosságotok még nagyobb fényhányadosa felé is. És ebben az évben egy ilyen jó tulajdonság állapota felé indíthat meg bennetek. És mi azt mondjuk nektek, hogy a fizikai itt tartózkodásotok „senior”, nyugdíjas szakaszába értetek, amely 2014 energiájával egy olyan helyre kényszerít bennetek, egy olyan irányba hajt majd, amelyben rendbe hozhatjátok, rakhatjátok a dolgaitokat. Kedveseim, nincs ennél alkalmasabb idő erre, mint most 2014. harmonikus fázisaiban. Használjátok ki ezeket a lehetőségeket, de ne feledjétek azt, hogy idő által meghatározott környezetben éltek. Változtassátok meg a fizikai valóság természetét és akkor kívánt dolgaitok egy pillanat alatt megváltozhatnak akaratotok szerint. Az emberek ide-oda változtatják helyzetüket, jönnek-mennek, és gyakran amikor a legkevésbé számítatok rá, valaki ott terem, majd eltűnik. Keressétek a Megbocsátás lehetőségeit. Nézzetek mélyen magatokba és nézzetek körül magatokon kívülre és tetteiteket vezessék, mint akár ezek a szavak is, melyek helyet találnak a szívetekben.

Zárásul:
Azt mondjuk nektek, hogy a 2014-es év az áramlás ideje, a virágba borulás ideje. Sokatok számára ez az év a nagy változások éve lesz. Az Új Energia itt van a bolygón. Ti teremtettétek meg, bár még sok teendő vár rátok, de addig is használjátok ki a még hátra maradt időt arra, hogy megtaláljátok benne a szerepeteket.

Azok, akik már a kerítésen ülnek, még nagyobb és elkötelezett szerepet kell, hogy vállaljanak, mint például egy könyv írása, amely kifejezi a belső művészit… és most eljött végre a cselekvés ideje, annak eredménye, ahogy a 2013-ban elvetett magoknak 2014-ben beérik a gyümölcse, így gyümölcsöző évetekké lehet. Az energiák pedig jótékonyan fognak ebben támogatni bennetek.
2014-ben legyetek a bolygó hátszele és tisztítsatok, és képességeitek szerint működjetek az Új Földön, mert egy új küldetésben vesztek már részt. Itt az ideje, hogy összejöjjetek, és koherens egységben meditáljatok egy olyan Földért, amilyet szeretnétek létrehozni, meditáljatok a Bolygó Békességéért és Spirituális Jólétéért. Ideje van, hogy kihasználjátok azt a még hatékonyabb teremtő képességeteket, amit a Vízöntő Váltás felkínál nektek.

Metatron Vagyok és megosztom veletek ezeket az igazságokat….Szeretve Vagytok !!!


Közreadja: www.foldicsillagok.hu
Forrás: AA Metatron-2014 An Opportune Year of Change
The above channel is copyrighted ? to Earth-Keeper : All Rights Reserved

The 3d copyrights of this Metatron message via James Tyberonn are the exclusive copyrights of Earth-Keeper publishing. We offer this message in love. It may be shared online with expressed permission from EK Admin, as long as you do not charge for it, do not alter , abridge or edit it any way, credit the website & 3d author receiver and include this entire copyright notice . It may not be posted on U-Tube or printed in books or magazines without expressed written permission from Earth-Keeper Admin. For authorization please kindly contact Anne (Earth-Keeper Admin Director) at Tyberonn@Earth-Keeper.com


*lásd: 12 alapvető kapcsolódási pont/portálok: Metatron: A Fehér Sas visszatérése 1. rész.
** lásd:
JÚLIUS 17. A NAGY VIZES TRIGON
A Jupiter, Neptunusz és Szaturnusz képezi, alakítja ki vizes jegyekben (Rák, Halak, Skorpió) 4-5 fokos közelítéssel.
Ez egy érzelmi erőt adó, megerősítő, spirituális és gyógyító konfiguráció. Örvendetes hatása a 2013-at jellemző erőszakos és kaotikus energiák között felüdítő hatással bír. Ebből a helyzetből nem sokkal később júliusban egy finom Nagy Szextil formálódik ki 6 bolygó képviseletében melyek Föld és vízjegyekben (női harmonikus energiák megnyilvánításával) részvételével. Úgy látszik, hogy júliusban így egy kis haladékot, pihenőt kapunk ebben a nagyon is változó évben.
Allison Rae

JÚLIUS 29. A NAGY SZEXTIL
6 PLANÉTA VIZES ÉS FÖLD JEGYEKBEN ÉS MIND SZEXTILBEN EGYMÁSSAL: PLÚTÓ, NEPTUNUSZ, JUPITER, MARS, VÉNUSZ ÉS A HOLD


2013. SZEPTEMBER 20.-22 - Napéjegyenlőség – A Reneszánsz/Újjászületés Átjáró Időkapuja megnyílik.
AZ ÚJ FÖLD ELSŐ ÉVÉNEK RENDKÍVÜLISÉGE
Az Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílása (2013.szept. 21.)
2013, a fénykódok formába öntésének az ideje, és azon belül is az energiák négyzetes/kvad erővel áramlanak be a napéjegyenlőségek, napfordulók és a nap- és holdfogyatkozások idején, valamint a két alkalomszerű, káprázatos kódoló-kapukon történik meg mindez. Ez az utóbbi kettő, augusztusban a Zöld Sugár aktiválásakor (aug. 12-21) és szeptemberben az Újjászületés/Reneszánsz Formába öntésének kapujának nyílásakor (szept. 21.) történik, de ezeket később novemberben a Napfogyatkozás (nov. 3.) energiája teszi teljessé.

A Zöld Sugár Végtelenség Kapujának Aktiválása. (2013. - Augusztus 12-21.)


(2013. augusztus-november: „A Mágia Korszaka most újra visszatér” - Az Aranykorszakok összehangolódnak a jelen idővonalán. - Augusztus 12-21. A Zöld Sugár Végtelenség Kapujának Aktiválása. - Szeptember 20-22. - Napéjegyenlőség – A Reneszánsz/Újjászületés Átjáró Időkapuja megnyílik. – Összekapcsolódás a tudatos Mester Fákkal és Növényi Királyságokkal….