2013. március 18., hétfő

KILENC LÉPÉS, HOGY MŰKÖDÉSBE HOZZA AZ IBOLYA LÁNGOT A SAJÁT ÉLETÉBE






KILENC LÉPÉS, HOGY MŰKÖDÉSBE HOZZA AZ IBOLYA LÁNGOT A SAJÁT ÉLETÉBE


  1. Találjon mindennap időt az ibolya láng alkalmazására.

Bárhol, bármikor hívhatja az ibolya lángot, - a kocsijában, házimunkái közben vagy lefekvés előtt. Nem kell mást tennie, mint egyszerűen csak elismételnie, néhányszor az ibolya láng mantráját, valahányszor feszültnek, fáradtnak vagy ingerültnek érzi magát, és érezni fogja a különbséget. A legnagyobb eredményeket azonban akkor érheti el az ibolya lánggal, ha naponta legalább tizenöt percet szán rá megszakítás nélkül.

A rendelkezéseket legjobb egy spirituális munkára kijelölt helyen elmondani, mint például egy kápolnában vagy egy jól megvilágított, tiszta és kiszellőztettt szobában. A gyenge világítás, a por, a rendetlenség, a kosz és az áporodott levegő akadályozzák a spirituális energia áramlását.

Oltárt is készíthet, amelyre gyertyákat, kristályokat, virágokat és szentek, Felemelkedett Mesterek vagy szerettei fényképeit is elhelyezheti.

  1. Kezdje az ibolyalánggal való munkát egy imával.

A rendelkezések előtt mondjon el egy imát vagy egy invokációt és kérje a Felemelkedett Mestereket, az angyalokat és az elementálokat, hogy jöjjenek és segítsenek Önnek. Az elementálok a tűz, a levegő, a víz és a föld természetszellemei, akinek az a feladata, hogy vigyázzanak bolygónkra. Azokat az elementálokat akik a tűz elemet képviselik, szalamandráknak nevezzük, a levegő elementáljait a szilfek (tündérek), a víz elementáljai az undinek (sellők), a föld elementáljai pedig a gnómok (törpék vagy manók): Ők nagy örömmel segítenek megtisztítani az auránkat és a bolygónkat az ibolya lánggal.

  1. Kérjen védelmet mielőtt elkezdené az ibolya láng használatát.

Amikor Barbara elkezdte megidézni az ibolya lángot, fia hamarosan mindenkit lila színűnek látott a házban. Nem sokkal azután a fia azt is elmondta, hogy sötét felhőket látott, amint azok megpróbálnak bejutni a házba.

Barbara felhívta nővérét, aki már évek óta használta a rendelkezéseket és megtanult egy fontos leckét: sohasem szabad megidézni az ibolya lángot anélkül, hogy előtte védelmet ne kérnénk. A Mesterek azt tanítják, hogy a fény megidézése úgy vonzza a sötétség erőit, akár a mágnes a vasat.

Ezért kell körülzárnia auráját fehér és kék védelmező energiával. Az egyik legjobb módszer erre a fényoszlop és Mihály Arkangyal védelmének megidézése.

Minden reggel mondja el a Fényoszlop című rendelkezést és ismételje meg azt a nap folyamán annyiszor, ahányszor szükségét érzi. E rendelkezés elmondásakor képzelje el saját ÉN VAGYOK Jelenlét-ének és az Ön felett lévő Isteni Jelenlét-nek káprázatos fehér fényét, amint egy áthatolhatatlan fényfalat von Ön köré.

A Mihály Arkangyalhoz szóló ima lehet olyan egyszerű, mint például: „Mihály Arkangyal, segíts nekem, segíts nekem, segíts nekem” Mihály Arkangyal – mint az Első Sugár Arkangyala – a hit, a védelem, a tökéletesség és Isten akaratának minőségeit testesíti meg. Mihály Arkangyal személyesen több tucatszor mentette meg az életemet, de valószínűleg számtalan ás alkalommal is, amelyről nem is tudok.

Tehát örömmel és élvezettel mondta a rendelkezéseket, tudván, hogy Mihály Arkangyal és az ő angyali seregei azonnal segítségére sietnek amit, hívja őket.

  1. Kezdje az ibolya láng rendelkezéseket egy bevezetéssel.

Egy rendelkezés előszava olyan, mint egy felkérés, amelyben szeretettel megkérjük az ibolya láng lényeit – A Felemelkedett Mestereket és az angyalokat -, hogy legyenek segítségünkre és vezessenek minket.

Rendelkezéseinket általában a következő szavakkal kezdjük: „A bennem lévő szeretett, hatalmas, diadalmas Isteni Jelenlét, az ÉN VAGYOK, és a szeretett Szent Krisztusi Én-em nevében…” és itt soroljuk fel kedvelt Mestereink és szentjeink neveit. A velük való kapcsolatunk, a mi ÉN VAGYOK Jelenlét-ünkön keresztül valósul meg.

Az ÉN VAGYOK Jelenlét a mi állandó, tökéletes Isteni Jelenlét-ünk. A Szent Krisztusi Én a mi magasabb ÉN-ünk és belső tanítónk, aki beavatja és kalauzolja lelkünket az Istennel való egyesüléshez vezető ösvényen.

Itt van például egy bevezetés, amit használhatnak és tetszésük szerint akár ki is bővíthetnek:

A bennem lévő szeretet, hatalmas,
Diadalmas Isteni Jelenlét, az én vagyok, és a
Saját szeretett Szent Krisztusi Énem nevében,
hívlak benneteket szeretett St. Germain
és a Hetedik Sugár angyalai. Kérlek titeket,
hogy ______________.

Kérem, hogy hívásom legyen megsokszorozva
És legyen segítségére minden léleknek
E bolygón, akinek szüksége van rá

Köszönöm nektek és elfogadom most ennek
Teljes erővel való elvégzését, Isten akaratának
Megfelelően.

  1. Először lassan mondja a rendelkezéseket, majd gyorsítsa fel őket az ismétlések folyamán.

Amikor először mondja a rendelkezést, azt lassan és megfontoltan egye. Töltse fel a szavakat Isten iránt érzett erős szeretettel. A lassan mondott rendelkezések nagy erővel bírnak, de egy másfajta energia áramlik, amikor fokozatosan felgyorsítja a rendelkezések sebességét és felemeli a hang magasságát. Mark Prophet ezt a ritmust egy gyorsuló vonat zakatolásához szokta hasonlítnai. Ez úgy hangzik, hogy „tam…tam” majd fokozatosan alakul át „ta-tatam”, majd „tam-tam-tam-tam”-má. Minél lendületesebb, annál hatékonyabb.
Ahogyan növeli a rendelkezések sebességét, tapasztalni fogja, hogy azok sokkal hatékonyabban emelik saját rezgésszámát. Azonban a sebesség felgyorsítását nem szabad erőltetni. Természetesnek kell érezni, mintha a rendelkezés önmagától gyorsulna fel.

  1. Vizualizáljon spirituális munkája segítésére.

A legtöbb ember nem látja fizikai szemeivel az ibolya lángot. Ha azonban Ön becsukja a szemét és erősen koncentrál a szemöldökei között levő energiaközpontra, akkor belső szemeivel néha „láthatja” az ibolya lángot működés közben.

Sok ember szerint, akik kifejlesztették spirituális látásukat, az ibolya láng tűzhöz hasonlít, amelyeknek a színe változó: sötét indigótól és a ragyogó ametiszttől az ibolyaszín-rózsaszínig. Az is látható lesz, amint e lángok megsemmisítik a karmikus törmelékeket.

Néha segíthet úgy elképzelni ezt a törmeléket, mint fa- vagy szurokdarabokat, amit a lángba sercegve, ropogva letörnek az Ön elektron övéről. Bukfenceznek, pattognak, majd eltűnnek egy fehér füstfelhőben.

Ha már kívülről megtanult néhány ibolya láng-rendelkezést, akkor becsukhatja a szemét, és kipróbálhatja a következő vizualizációt.

Vizualizációk:

Az ibolya láng-oszlop


Amikor megidézi az ibolya lángot, vizualizálja magát egy kb. két méter átmérőjű és három méter magas ibolya láng-oszloppal körülvéve, ami a lábai alól indul és a feje felett ér véget.

Figyelje, amint az ibolya láng életre kel, mintha csak egy filmet nézne. A lángok felemelkednek és a lila, rózsa és ibolya színek különböző árnyalataiban lüktetnek Ön körül.

Az ibolya láng oszlopa körül láthatja saját védő fény burkát, egy még nagyobb fehér fény oszlopot, amely oltalmazza és körülzárja az ibolya lángot.

Tartsa meg elméjében ezt a vizualizációs képet, amíg mondja a rendelkezést, és az egész nap folyamán is. Valahányszor gondol rá, azzal megerősíti ezt a vizualizációs képet.

Gyógyítás az örvénylő ibolya láng szférákkal


Ez a vizualizáció segíthet a négy alsóbb teste gyógyításában. Az ibolya láng megidézése közben képzeljen el egy széles ibolya fény szférát kialakulni maga körül. Amint növeli a rendelkezés sebességét, képzelje el, amint a szféra örvényleni kezd, akár egy búgócsiga. Lássa egyre gyorsabban forogni. Ez a vizualizáció egy magasabb rezgés fokra készteti az ibolya lángot és felgyorsítja az Ön sejtjeinek, atomjainak és elektronjainak rezgését.

A következő lépésben képzelje el, amint kisebb ibolya láng szférák alakulnak ki minden szerve körül. Vizualizálja, amint az ibolya láng szférák megsemmisítenek és azonnal felemésztenek bármiféle sötétséget, amelyek a betegségek alapjai lehetnek. Azután képzelje el, hogy az ibolya láng tökéletesíti szervei.

Kérje az ÉN VAGYOK Jelenlét-ét, a Szent Krisztusi Én-jét és az ibolya láng angyalait, hogy tartsák meg teste körül ezeket az ibolya láng szférákat egész nap. Erősítse meg kérését a szférák ismétlődő vizualizációjával. Kísérletezzen e vizualizációval és figyelje meg, milyen hatással van Önre.

  1. Használja mindennap az ibolya lángot.

Az egyik legjobb időpont a rendelkezések elmondására a kora reggel. Meg fogja látni, ha reggel ez lesz az első dolga, az egész napja könnyebben fog menni.

Speciális kérést is megfogalmazhat az életében előforduló bármilyen mentális, érzelmi vagy fizikai problémája transzmutációjának érdekében. Dolgozhat a barátaival és szeretteivel fennálló kapcsolatain is.

  1. Használja az ibolya lángot elmúlt életei feljegyzéseinek tisztítására.

Miután már áldozott valamennyi időt az ibolya lángra, előfordulhat, hogy úgy találja, emlékszik előző életeire. Egy elmúlt élet felidézését nem lehet könnyen venni. Amikor tudatosul Önben egyik előző élete, annak karmája (pozitív és negatív) a felszínre tör.

A negatív karma olyan, akár Pandora szelencéje. Ha egyszer kinyitja, fel akarja majd tűrni az ingujját, hogy idejét az élet szolgálatának szentelje, és minden nap hívja az ibolya láng angyalait, hogy transzmutálják a karmikus adósságokat. Egy előző élet karmájának kiegyenlítése az ibolya láng rendelkezések koncentrált használatával, akár hat hónap alatt is elvégezhető. Ez valóban egy nagy ajándék, amit St. Germaintől kaptunk.

Az ibolya láng megidézése alatt elmúlt életeinek képei merülhetnek fel elméjében. Lehet, hogy olyannak látja saját magát, amilyen időtlen időkkel ezelőtt volt. Vagy lehet, hogy csak egy olyan benyomása van, hogy egy különös időben vagy helyen volt. Ha ezek a feljegyzések fájdalmasak – és általában azok, mert lelke feloldás után sír - , szomorúságot vagy megbánást érezhet. Ugyanakkor felszabadító érzés is, mert tudja, hogy az ibolya láng hívásával transzmutálja múltja karmájának feljegyzéseit.

Amikor ezek az emlékek a tudomására jutnak, ne próbálja meg őket elnyomni. Ehelyett összpontosítsa figyelmét a szívében lévő fényre. Képzelje el, amint az ibolya láng átitatja az emléket, amíg annak képe eltűnik. Hagyja azt eltűnni, és cserélje fel lelki szemei előtt egy ragyogó fehér nappal. Használhatja a vizualizációt az ibolya radírral.

Két elem transzmutálódik, amikor az ibolya lángot használja a múlt karmikus feljegyzéseivel kapcsolatban. Az első, az események érzelmi és lelki emléke, amelyek Önnek fájdalmat okoznak.  A másodi az a karmikus energia, amely Önt azokhoz köt, akiknek ártott, vagy akik Önnek ártottak. Ezt én a karma „okának, következményének, feljegyzésének és emlékének” nevezem, amely a múltja iránt érzett negatív gondolataihoz és érzéseihez kötődik.

Az elmúlt életek feljegyzései olyanok, mint a számítógépen tárolt adatok. Ki kell törölnie a negatív feljegyzéseket és emlékeket, hogy helyet csináljon a pozitív dolgoknak. Amint ezt véghezviszi az ibolya láng segítségével, felszabadítja lelkét, hogy a létezés egy magasabb szintjére emelkedjen.

A pszichoterápia segítséget nyújt saját maga megértéséhez, és hogy jobb döntéseket hozzon életében. Ki is békülhet valakivel, mert meglátta múltja egy negatív feljegyzését, és elhatározta, hogy pozitívvá változtatja ebben az életben. Amikor az ibolya láng rendelkezésekkel és szolgálattal „adózunk” azoknak, akikkel rosszat tettünk, ezzel az együttes cselekedettel, kitörölhetjük a fájdalmas események okát, eredményét, feljegyzését és emlékét.

Csak ezeknek a karmikus feljegyzéseknek a feloldása által tudja megtisztítani az utat lelke fejlődése számár, hogy új lehetőségeket kapjon. Felgyorsíthatja lelke fejlődését még ebben az életben, és ezáltal gyorsabbá teheti az Istennel való egyesülés céljának elérését.

Minden egyes alkalommal, amikor kiegyenlíti egy bizonyos élete karmáját, a Magasabb Énje feltárja majd a következő elmúlt életét, amivel meg kell birkóznia, és így tovább, a következőt, majd a következőt. Fontos, hogy ne érezzük tehernek az elmúlt életeink negatív feljegyzéseit. Mindannyian követtünk el hibákat a múltban, különben nem lennénk ma itt. Bocsásson meg saját magának és lépjen tovább. Legyen hálás azért, hogy itt van, és megvan a lehetősége arra, hogy az ibolya lánggal kitörölheti karmája negatív feljegyzéseit.

Ha egyszer elkezdte, folytassa útját. Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. Minden alkalommal, amikor az ibolya lánggal transzmutálja egy korábbi élete karmájának negatív feljegyzéseit, lelke felszabadulásának egy új érzése tölti majd el. Így lassan-lassan felismeri, hogy lelkének sorsát a saját kezébe veszi.

  1. Terjessze ki felhívásai hatáskörét belefoglalva a háza, szomszédja és a bolygó karmikus hulladékainak eltakarítására.

Amint gyakorolja az ibolya láng mások megsegítésére történő irányítását, úgy elképzelheti az auráját, mint egy ibolya láng-forrást, amelyből bári ihat, akivel találkozik. Emlékeztesse magát arra, hogy az ibolya lángot mindig készenlétben tartsa azok számára, akinek szüksége van rá.

Az ibolya láng azonban nemcsak az Ön karmáját tudja feloldani, hanem egy csoportnak vagy bolygónak a karmáját is, amelyek olyan eseményekből származnak, mint pl. a háborúk vagy felgyülemlett igazságtalanságok. A következő történetből látni fogja, hogyan használta fel Paula az ibolya lángot a Polgárháború legszörnyűbb karmikus feljegyzései némelyikének transzmutálására.

Az ibolya tűz felemészti a csaták karmikus feljegyzéseit.

Paula tudta, hogy az ibolya láng többre képes, mint amit az egyének személyes karmikus feljegyzéseinek transzmutációja. Képes a múlt szörnyű eseményeinek emlékeit és karmáját is transzmutálni, mint pl. a gyilkosságokét, az igazságtalanságokét, sőt még a háborúkét is. Paula és családja szoros kapcsolatot érez a Déliekkel és az Amerikai Polgárháborúval. Egyik este Paulának, mialatt részt vett az ibolya lángot megidéző csoport ülésén, látomása volt, melyben az ibolya láng transzmutálta a Polgárháború egyik legvéresebb ütközetének, a shiloh-i csatának a karmikus feljegyzéseit. A csata 1862. április 6-án kora reggel kezdődött, a Tenessee folyó partjához közel, ahol az az Unió 42 000 katonája táborozott a shiloh-i templom, egy egyszerű faépítmény mellett. A katonák nem számítottak támadásra, ezért nem is ástak védvonalakat, és így Konföderációs (szövetséges) csapatok támadása meglepetésszerűen érte őket. A csata két egész napig tartott és a szövetséges csapatok visszavonulásával ért véget, miután megérkezett az Unió 25 000 fős felmentő serege. Azonban nehéz lenne ezt az unió győzelmének nevezni. Több mint 20 000 amerikai katona maradt a harctéren, a két szembenálló fél (a kék és a szürke egyenruhások) veszteségei egyformák voltak. Az első este a harctéren maradt sebesültek összebújtak melegedni, és előfordult, hogy valamelyikük az ellenség karjaiban halt meg. Több amerikait öltek meg a shiloh-i csatában, mint a Polgárháború mást csatái és az azt megelőző három három háború alatt. A harctéren annyi holttest hevert, hogy Grant tábornok szavaival élve „bármelyik irányban át lehetett volna menni az egész vérmezőn csak holttestekre lépve anélkül, hogy a lábunk a földet érintette volna”. Egy ilyen véres háború sebeket hagyott mindenki lelkében, aki részt vett benne – azokéban, akik túlélték és azokéban is, akik odavesztek. Paula a rendelkezés elmondása közben látomása során látta, amint az ibolya láng transzmutálja az esemény karmikus feljegyzéseit. Látta Shiloh-t is az első nap csatájának végén, amint mindkét fél hátrahagyta a mezőn halottait és sebesültjeit.

Paula ezt írta:
„Eleredt a csendes eső, a tábortüzek füstje összekeveredett a csata füstjével. E füst alacsonyan lebegett a szörnyű látomások vérmezeje felett. Halott, haldokló, sebesült és kimerült emberek feküdtek mindenütt. Visszatartott lélegzettel szemléltem az elém táruló helyszínt, és fájdalmait. Majd az esőcseppekkel együtt megjelentek a fény ibolya színű szikrái. Ezek addig növekedtek, míg az eső átváltozott az ibolya láng zuhatagává, amely messze tőlem, a testek körül örvénylett. S akkor igazi csoda kezdődött: Az ibolya láng behatolt a már szürke színű halottak szívébe és lüktetni kezdett. Az ibolya fény addig sugárzott testük legmélyéből, mígnem a katonák ibolyaszínűvé, majd rózsaszínűvé váltak és életre keltek! Minden katonát több száz angyal és elementál lény vette körül, ibolya lángot lehelve beléjük. Az ibolya láng átjárja a katonák sebeit, míg azok Össze nem forrtak és be nem gyógyultak. Miután a katonáék meggyógyultak vagy feltámadtak a halálból, csatlakoztak a mennyei lényekhez, hogy segítsenek nekik a többi katonát életre kelteni. Láttam, amint a Konföderációs katonák egy csoportja feltámadt, és egy Uniós dobos fiú segítségére sietett, aki közöttük esett el. Nagyon gyengéden a vállukra emelték őt, uniós zászlójával együtt, majd körbevitték a csatatéren. Ezer meg ezer ember fürdött az ibolya lángban, és akik akkor tértek vissza a halálból, felálltak és egyenruhájuk színétől függetlenül magukhoz ölelték embertársaikat. Végtelen boldogság fogott el, amint figyeltem az örömteljes víziót kiterjedni az egész csatamezőre, ahol a fényvivők ezrei a múlt szenvedéseitől megszabadulva Egységükre ébredtek. Shiloh után az ibolya láng végigsöpört más csatatereken is. Ez így folytatódott csatatér csatatér után, mígnem letekintve Észak-Amerikára megláttam az Egyesült Államokat egy ibolya színű drágakőként csillogni a bolygón.

Paula tanúja volt e borzalmas csatának néhány feljegyzés transzmutálásának. Nagyon fontos, hogy az emberek bolygónk gyógyítása érdekében rendszeresen irányítsák az ibolya lángot e karmikus feljegyzésekre. Még ha a csatában érintett lelkek többsége valószínűleg inkarnálódott is azóta, a csata feljegyzése megmaradt pszichéjükben, mindaddig, amíg az ibolya láng nem transzmutálja azt. Minden alkalommal, amikor az ibolya lángot a csaták vagy vérfürdők feljegyzéseiben irányítjuk, még egy kis részt transzmutálunk azok karmáiból és még egy kicsivel tovább gyógyítjuk a sebet. Paula látomása bemutatta, hogy mindegyikünk segíthet a világ sebeinek begyógyításában, az ibolya lánggal.

Az embereknek különbözőek a tapasztalataik, amikor az ibolya láng rendelkezéseket alkalmazzák. Néhányan hónapokig is ismételhetik rendszeresen azokat, mielőtt bármilyen bizonyítékuk is lenne arra, hogy a rendelkezések valóban működnek.  Másoknak azonban látványos eredményekben lehet részük már az első alkalommal is, amikor használják. Megtervezheti saját ibolya láng rutinját, a magasabb Én-je együttműködésével. Hozzáadhatja az ibolya láng rendelkezéseket napi imáihoz vagy meditációihoz, bármik legyenek is azok. Arra bíztatom próbáljon ki egyet most. Mielőtt elkezdi, csukja be a szemét és mondjon el halkan egy odaadó imát, érve a Magasabb Énjét, hogy mutassa meg az ibolya láng értékét az Ön életében. Kezdetben háromszor vagy kilencszer ismételje el a rendelkezéseket. Amikor kész rá, felemelheti az ismétlések számát. A rendelkezések 36, 40, 108 vagy akár 144 alkalommal való megismétlésével még nagyobb Isteni Erőhöz és több saját spirituális forráshoz férhet hozzá. Remélem megismeri annak örömét, hogy egyike lesz annak a több ezer embernek, akik világszerte átváltoztatták életüket e csodás oldószerrel, amely Isten legnagyobb ajándéka a világmindenség számára.


RENDELKEZÉSEK ÉS VIZUALIZÁCIÓK



Rendelkezés:

FÉNYOSZLOP


Szeretett ragyogó ÉN vagyok Jelenlét
Végy körül fényoszlopoddal
A Felemelkedett Mesteri lángból
Isten nevében most előhívlak
Tartsd meg templomomat szabadon
A felém küldött viszályoktól.

Az ÉN VAGYOK az ibolya tüzet előhívja
Elégetni, és transzmutálni a vágyakat
Kitartóan haladok a Szabadság nevében,
Amíg ÉN egy VAGYOK az ibolya lánggal.
(Háromszor ismételje meg.)


Rendelkezés:

UTAZÁSI VÉDELEM


Ezt a rendelkezést normál hangerővel, átéléssel mondhatja autóvezetés közben, és halkan a tömegközlekedési eszközökön utazva.

Mihály Úr előttem, Mihály Úr mögöttem,
Mihály Úr jobbomra, Mihály Úr balomra,
Mihály Úr felettem, Mihály Úr alattam
Mihály Úr, Mihály Úr bármerre is járok.

Az ÉN VAGYOK szeretete védelmez itt engem!
Az ÉN VAGYOK szeretete védelmez itt engem!
Az ÉN VAGYOK szeretete védelmez itt engem!


Rendelkezés:

Védj, Védj, VÉDELMEZZ MINKET!
Védj, Védj, védelmezz minket!
            Szereteted villámával!
Védj, Védj, védelmezz minket!
            Fenséges Nagy Önmagaddal!
Védj, Védj, védelmezz minket!
            Fényed titkos erejével!
Védj, Védj, védelmezz minket!
            Nagy és dicsőséges hatalmaddal!
És örökre zárj minket biztonságba
            A Te gyémánt-fény szívedbe!


Rendelkezés:

ÉN VAGYOK AZ IBOLYA TŰZ EGY LÉNYE!

Ez a rövid kis rendelkezés lehet az első ibolya láng rendelkezés amit használ, s ami az Ön ibolya láng szertartásának alapköve lehet.


Vizualizáció:

Amint ezt a rendelkezést mondja, vizualizálja az ibolya lángot, amit az megfürdeti és megtisztítja auráját. Képzelje el, amit a lángok foldják a benne és a körülötte lévő szennyeződést. Azt mondta „ÉN VAGYOK a tisztaság Isten kívánsága!” mivel meg akarja auráját tisztítani mindentől, ami nem isteni eredetű. Amikor ezt a rendelkezést mondja, vizualizálja, hogy bármelyik negatív energia, amely érintkezik ezekkel a lángokkal, azonnal Isten fényévé transzmutálódik.


Rendelkezés:

ÉN VAGYOK az ibolya tűz egy lénye!
ÉN VAGYOK a tisztaság, Isten kívánsága!

E rendelkezés egyik változataként beillesztheti ismerősei, szülővárosa, országa vagy a bolygó nevét a szövegbe. Mondhatja például:

A Föld az ibolya tűz egy bolygója!
A Föld a tisztaság, Isten kívánsága!

Magyarország az ibolya tűz egy országa!
Magyarország a tisztaság, Isten kívánsága!







MÉG TÖBB IBOLYA TŰZ



Vizualizáció:

A „Még több ibolya tűz” rendelkezés a ritmusáról, és az ibolya láng spirális mozgásáról ismert, amivel a ritmust követi. Amikor ezt a rendelkezést mondja, tanácskozzon ÉN VAGYOK Jelenlét-ével. Érezze, amint saját „szeretetreméltó Isteni Jelenlét”-e beburkolja Önt, miközben elenged magától minden haragot, aggodalmat, nyugtalanságot és félelmet.

Vizualizálja a fény egy vízesését, amint az kiárad az ÉN VAGYOK Jelenlét-éből. Figyelje, amint e fény ragyogó energiafolyamként feltölti Önt, majd megáldja és megvigasztalja mindazokat akikért imádkozik.

Képzelje el azt is, amint az ibolya láng feloldja az Ön és mások bűneinek okát, következményét, karmikus feljegyzéseit és emlékeit. Ne felejtse el hozzáadni az Ön saját, arra vonatkozó elképzeléseit sem, melyeket az ibolya lánggal szeretne valóra váltani. Semmilyen probléma nem lehet túl jelentéktelen vagy túl nagy ahhoz, hogy az ibolya láng ne tudna megbírkózni velük.

Rendelkezés:

Szeretett Isteni Jelenlét, ami az ÉN VAGYOK bennem
Hallgass meg most, így rendelkezem:
Hozd el áldásodat, amire kérlek
Szent Krisztusi Énjére mindenkinek!

Áradjon most a Szabadság ibolya tüze,
Fogja át az egész világot, és egyesítse,
Itassa át a Földet és az embereket
A növekvő Krisztus-ragyogás fényével.

ÉN VAGYOK az Istentől jövő cselekedet
Fenntartva azt a menny szerető keze által,
Transzmutálja a viszály okait itt,
Hogy senki se féljen, csíráit kiírtja.

ÉN AGYOK, ÉN VAGYOK, ÉN VAGYOK
A szabadság-szeretet teljes ereje
Mely felemeli az egész földet a mennybe
Ibolya tűz lángolj fényesen
Isten saját fénye élő szépségében.

Mely most és mindörökre
Felszabadítja a világot, engem
            és az egész életet
Örökre a Felemelkedett Mesterek
            Tökéletességében
Mindenható ÉN VAGYOK! Mindenható
ÉN VAGYOK! Mindenható ÉN VAGYOK!
Rendelkezés:

RAGYOGÓ SPIRÁLIS IBOLYA LÁNG


Ragyogó spirális ibolya láng,
            Szállj le most és hass át engem!
Ragyogó spirális ibolya láng,
            Szabadíts fel, szabadíts fel, szabadíts fel!

Ragyogó ibolya láng, ó jöjj el,
            Terjedj ki és ragyogj át fényeddel!
Ragyogó ibolya láng, ó jöjj el,
            Mutasd meg isten hatalmát mindenkinek!
Ragyogó ibolya láng, ó jöjj el,
            Ébreszd fel a Földet és szabadítsd fel!
Ibolya láng ragyogása,
            Terjedj ki és ragyogj rajtam át!
Ibolya láng ragyogása,
            Terjedj ki mindenki láttára!
Ibolya láng ragyogása,
            A könyörületesség őrségét alapítsd meg itt!
Ibolya láng ragyogása,
            Jöjj és transzmutáld most a félelmeket is!


Rendelkezés:

AZ IBOLYA LÁNG…


Isten lehelete minden sejtben
ÉN VAGYOK az ibolya láng
A kozmikus időt ütemezve
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Szívet és elmét felvillanyoz
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Isten teremtését fenntartja most
ÉN AGYOK az ibolya láng

Teljes szeretettel
Teljes szeretettel
Teljes szeretettel

Kristálybarlangban csillámlik
ÉN VAGYOK az ibolya láng
A rejtett fájdalmakat felkutatja
ÉN VAGYOK az ibolya láng
A félelem okát, magvát elhamvasztja
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Feltárja most a titkos nevet
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Teljes békével
Teljes békével
Teljes békével

Villámcsapásként felvillanva
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Kiterjed a galaxisokon át
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Lelket és Szellemet összekapcsolja
ÉN VAGYOK az ibolya láng
Felemel téged is, kozmikus magasságokba
ÉN VAGYOK az ibolya láng

Teljes erővel
Teljes erővel
Teljes erővel


Elizabeth Clare Prophet: Az ibolya láng meggyógyítja a testet, az elmét és a lelket
Paramatma Kiadó 2003

Forrás: Facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése