2014. január 16., csütörtök

Botos László : Szittyáktól elorozott szokások

Szinte napról napra kerülnek elő a magyar kárpát-medencei ősiségünk bizonyítékai.
Megrendítő, alig hihető dolgok, tudósítások ezek. Csak két napja, hogy Cser Ferenc-
Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia c. könyvéből idéztem egy 19 oldalas
szemelvényt, amely közlés a legújabb kormeghatározással igazolja:
világviszonylatban is, hogy az emberré válásunk, homo-erectus korából, a Kárpátmedencei
ősnépnek előjoga van, hogy beleszóljon, beleszámolják az ember, emberré
válás nagyon fontos fejlődésébe. E könyv, amelyből idéztem 2011-ben jelent meg, de
az akadékoskodó Akadémiánk elsiklott felette, mintha meg sem jelent volna.

Ugyanígy Angela Marcantonio bejelentését sem méltatta, sőt támadást indított a híres,
és elismert olasz kutató ellen, mivel azt merte budapesti előadásán kijelenteni, hogy
4000 évvel ezelőtt a Kárpát-medencéből költöztek át Olaszországba az etruszkok, kik
Róma első királyságait adták. Akadémiánk "tudós nyelvészei" még mindig a finnugor
gyökök valamiféle, a néptől is megérthető - hisz annak származását akarja
bizonyítani, és elfogadható magyarázatot fabrikálni. Még mindig ott tart, hogy a
magyar nép, akkori elmaradottságánál fogva, képtelen volt bármiféle kulturális,
civilizáció megnyilvánulására: mert erre nyelvének fejletlensége, alkalmatlanná tette.
Ezért barangolásai során, gyűjtötte össze a mostani kevert összelopkodott magyar
nyelv klasszikus, pontos kifejezéseinek rendszerét, képességét. Nem veszi észre,
helyesebben nem akarja észrevenni, hogy a "tudomány", amit tanít és hirdet, azt
ellenségeink, főleg a németek, osztrákok és az elszakított területek történészei
leigázásunkra, és saját maguk felmagasztalására írtak, amit Akadémiánk minden
gondolkodás nélkül szolgalelkűen átvett, tanít és hirdet. Mikor jön el az az idő, hogy
Akadémiánk hűen rááll s elkezdi kutatni a magyar nép és nyelv eredetét, ahogy azt
gróf Széchenyi István megálmodta, és anyagi támogatásával a Magyar Tudós
Társaságot létre hozta e cél érdekében? Mint alapító öt megilleti a tisztelet, s az
Akadémiának kötelessége az alapító kívánságának eleget tenni, ami a magyar nép
kívánsága is. Az Akadémián létezik a hebraisztika, ugyanúgy vezessék be a
hungarológiát.

Most egy újabb kézirat jutott el hozzám, Práczki István: Magyarok Golgotha járása
címmel. Én személyesen nem ismerem Práczki István Bátyámat, csak egyszer
találkoztunk egy rövid időre, de jól értesültem írásairól, amit már hosszú idő óta
kerültem, mert nem tudtam mindenben hitelt adni írásainak. Részemre a merész
meglátások érthetetlenek. De mivel a fentebb említett dolgozata kezembe került,
kinyomtattam, mind a kétszáz oldalt, és megvallva az igazat, szkeptikusan kezdtem az
olvasáshoz. De ez a kételkedés, gyorsan, nagy érdeklődéssé változott bennem. Még
mindig nem értem az olvasásban az írottak végére, de máris olyan gondolatok,
meggyőződések uralkodtak el elmémben, hogy minden ellenkritika ellenére is,
nevezzenek engem e dolgozat elolvasása után, bárminek is, sarlatán, délibábos,
elfogult soviniszta, nacionalista, álmodozó, magyarkodó, vagy bármi egyébnek, de a
kézirat egy részét közzé adom, mert a magyar ősnyelv, amely a világ népeinek az
ősnyelve, ennek segítség hívásával, felhasználásával Práczki István olyan titkos
mélységekre bukkant, ami bámulatba hozza, vagy egyenesen zavartnak nevezheti a
kézirat íróját. Pedig az író igazat, valóságot állít, amit a magyar szavak, idegen
nyelvek ezer és ezer kifejezésében, használatában ismert fel, a már említett
szóelemzések értelmi egyezésében. Ezek az egyezések visszavisznek a bibliai kort is
megelőző időkbe. Megvilágítja, hogy a szittya-magyar-avar-hun évezredes műveltség,
hogyan, minek, kiknek következtében veszítette el vezető szerepét, és még azt is,
hogy miért?

Olvasva Práczki tanulmányát, megvallom nem értek mindennel egyet. Vannak
dolgok, amelyek túlhaladják egyéni képességem. De mégis helyet adok egy
szemelvénynek az írásból, és fel fogom tenni a honlapra is, de csak azért, mert majd
jönni fog egy idő, amikor az írottakat majd tovább kutatják, tovább fejlesztik, akkor
már legyen egy kiinduló alap, ami rávezet az elvesztett útra. Az írásban, amiről szó
van, az a világ legszakrálisabbnak vélt eredetét kérdőjelezi meg.

Botos László
2014-01-10

Práczki István: Magyarok Golgotha járása (részlet)

A Grál- Kehely és Frigyláda

Két világszerte jól ismert fogalom a Séf és a Grál- kehely, melyet csak
"akadémikus felületességgel" ismernek az emberek. A mai tanítások szerint
ugyanis a SÉF főszakácsot, vagy konyhafőnököt jelent. Az viszont már
senkinek sem jut eszébe ennek kapcsán, hogy a főszakács görögül megeros,
azaz megyeres - magyaros. Nyugati latinos nyelveken pedig enni, jól lakni=
mangiare /mandzsáre/, azaz= mangyár, tehát magyar. Enni franciául=
manger /manzsé/, ami ismét mazsar- magyar. (Enni németül= essen, tehát
esz-ni, vagy magyarosan eszen- eszem. Az angol enni= eat /ít/ . Azaz étek,
étel stb. A szláv eszem= jegyem, tehát egyen.) Csak hát a főnök= séf szónak
szép nagy családja alakult ki, melyekből kettő igen fontos. Közöttük van
ugyanis a fes és fest olvasat. A fes mai magyar nyelven a szépet és
elegánsat jelenti, amit fess-nek nevezünk. Hajdan pedig a gazdag és rangos
ember, vagy fejedelem volt szépen öltözött és fess, akit nyalka jelzővel is
illettek. A fest szó viszont biztosat, tehát kitámasztottat, vagy kifeszítettet/ és
ünnepet jelentett. Az ünnep szó viszont egy másik -talán a legtitkosabb kultikus
eseménnyel függött össze, melyet a "tökéletessé" műtésnek és
avatásnak neveztek. A séf szó ősi módon /tehát fordítva, -FO=/ írva és
olvasva fés- vés szót, a koponya- műtött fejedelem főnökségét fejezi ki ma is.
Ez a szakrális esemény, melynek révén a megválasztott fejedelem,
vagy király tökéletessé vált, az isteni KIVÁLASZTÁS legtitkosabb aktusa volt.
Ezt a műveletet pedig a "Grál- kehely" és a vérszerződés tette igazán szittya
szakralitássá. (A fest -FO= tsef- cséf aztán séf, azaz főnök lett. Máskülönben
a séf -FO= fés, a vés igét, a koponyaműtét lényegét mondja- árulja el nekünk.
A szittya nemzetek ugyanis a fejedelmet a megválasztása után egy kultikus
műtétnek vetették alá, hogy őt tökéletessé és kiválasztottá tegyék.
A nagyfejedelmet a szittya törzsek és nemzetségek főnökei
választották meg a szövetségi szerződés létrehozása keretében. A
szövetkezett törzsi vezetők együttműködési szerződést kötöttek, amit
vérszerződéssel szentesítettek. Ezt az aktust a táltosok egy un. "varázs
szertartás" keretében végezték.
Az immár "testvér" nemzetségfők és törzsfőnökök a "vérmustot" a
táltosok által őrzött és kezelt Varázs- kehelyből, vagy serlegből itták meg, a
víg-tornak nevezett áldomás során.

A táltosok szakrális varázs- ládája egy
díszes faragott "széf" volt. /A széf- séf -FO= vés, ami a vésett- faragott
szentség- tartó láda./ Ebben őrizték a vérszerződési kellékeket. A kelyhet, az
isten kardját, a kar-metsző tőröket, a hímzett díszes terítőket és takarókat.
A zsidók ezt a titkos "széf- ládát" utánozva készítették el -Mózes
könyve törvénye szerint a maguk "Frigy- ládáját", melyben a kőtáblákat
őrizték. Most azonban egyes zsidó "írók és kutatók" ellentmondanak a tórai
tanoknak. Nem véletlen, hogy például Dan Brown a "Da-Vinci kód" című
nagysikerű könyvében egy krisztusi zsidó vérvonalról beszél, mely szerint a
száli frank Meroving királyok és a sejtelmes Arthur kelta király is zsidó
eredetűek volnának. Ennek bizonyítéka pedig az a Grál- kehely, melyet -
szerinte- a zsidók híres "Frigy-ládájában" őriztek. A sokat vitatott Grál- kehely
tehát nem keresztény szakramentum, hanem oly héber ereklye, mely a zsidók
kiválasztottságát és vezető történelmi szerepét hivatott bizonyítani.

A Frigy-láda /héberül- Aron/ azonban semmiképpen sem
tartalmazhatja- őrizheti a Grál kehelyt. Ez ugyanis teljesen ellene mond a
mózesi zsidó törvényeknek, melyek megtiltják, hogy zsidó ember vért igyon
vagy egyen. Ennek ugyanis halál a büntetése. /3 Mózes 7. 12- 16.??/ Ennek
ellenére a zsidók Frigyládája és a keresztény Grál- kehely között szoros
összefüggés létezik. Csakhogy ennek a kapcsolatnak a titka abban van, hogy
ezeket a szakramentumokat az említett két egyház a szittya Napvallástól
plagizálta el, vagy -durvábban szólva- orozta el, sok más kultikus dologgal
együtt. Az eredeti kapcsolat természetes, hiszen mindkettő a legfontosabb
szittya szakramentum, a Vérszerződés kultikus eszköze. A kehelyben fogták
fel a leendő testvérek vérét, melyet kölcsönösen megittak, hogy a vérség
parancsát teljesítsék. (A szittyák ugyanis idegenekkel nem köthettek
szövetséget). Eme aktus volt az a varázslat, mellyel idegenek váltak
testvérekké. A kehelyt pedig abban a faragott /irásos- irott, rótt- faragott /
ládában őrizték, mely minden szittya nemzetség és törzs legféltettebb kincse
volt.
Tulajdonképpen mindkét egyház -a maga érdekei szerint- vette át a
szittya kultuszt, vagyis eléggé átalakítva. A "domesztikálás" egyrészt a
szakralitás megváltoztatásával történt, részben pedig a tárgyak és fogalmak
átnevezésével. Az eredeti szittya- magyaros szavakat ugyanis minden nép a
saját irásmódján rögzítette, így a szavak magyaros visszaolvasása tette csak
lehetővé az eredeti fogalom átnevezésének a felismerését.
A szittyák szövetségi ládájának, a "Frigy- ládának" valamint a Varázs
Serlegének, vagy Kelyhének szittya jelzője a varázs-láda és varázs kehely
volt. A szittyák egyesülése, szövetkezése ugyanis a legnagyobb varázslat
volt, mely biztosítani tudta a nemzetségek békés életét és fejlődését.
*
A varázs szó szittya értelmezése igen érdekes. A legnagyobb varázslat
az isten mindent tudása és teremtő ereje volt, mely semmiből volt képes
mindent, vagy a mindenből semmit csinálni. Az emberek számára a
legnagyobb varázst a "Nap- őstény" /a Napisten/ tüze-, parazsa adja,biztosítja.
A plazma parazsa sugározza a földi lét csodáját. A szittya vallás
tehát nem Napimádó felekezet volt, hanem a természet megismerésének
iskolája.

Az emberi tudás varázsát az írás - olvasás elsajátítása képezte. Ez
volt ugyanis a tudás alapja. Az írás megjelenítése hajdan a rovás és a faragás
volt, hiszen a botra, vagy deszkára faragva és vésve írtak. Az írás annyira
fontos ismeret volt, hogy hajdan szinte minden tudást a faragó szóval fejeztek
ki. A törzsi vezető- vezér neve is faragó lett. Ez a szó aztán Egyiptomban
fárao-vá torzult, ami nyugaton gróf-ra, grafra változott. Keleten viszont sarif,
vagy seriff lett belőle, ami -FO= firas- firest mondott, vagyis varázst /farásfirás/
fejezett ki.
A gráf- szó tehát eredetileg varázs volt, hiszen a vérszerződési kehely
az őszítés- szövetkezés nagy varázsát jelenítette meg a szittyák számára. A
köztudatban mégis Grál kehelyként vált ismertté. Ennek azonban több oka
volt. Az első az, hogy a szittya magyaros írások latinos- görögös fordításában
az F- betűt L- nek is olvasták és írták. /pld. lót- fut, lóg- függ, locsog- fecseg.
Stb/.
A másik ok már tudatosabb. A varázs kifejezés nagyon idegesítette a
zsidó és keresztény vallási vezetőket. A varázsolást ördögi dolognak tartották
és tiltották. Szívesen vették tehát a gráf- farg- farag félre-fordítását grálra,
mivel a fordított olvasásnál nem jelent meg a varázs- semmilyen mutációja
sem. A varázs szó kétségtelenül meghatározó szerepet töltött be az ókorban.
Szükséges tehát a fogalomnak és vonzatainak részletes megismerése is.
A szittya népek ősi szokása volt az, hogy nagy, sorsdöntő feladatokra
önkéntesen jelentkezhettek az egyes nemzetségek és törzsek.
Természetesen szabadon válhattak ki a régi szövetségből is. A kiemelt
feladatokra, -pld. a Kárpát hazába való visszatérésre- új szövetséget hoztak
létre. A szövetséges tagok megállapodtak az együttműködésben /alkotmányt
csináltak/, majd új nagyfejedelmet /fővezért/ választottak. A választás után
történt meg a vérszerződési záró aktus. A már szövetkezett és szerződött
nemzetségek és a megválasztott új fővezér vérszerződéssel szentesítették a
szövetségi szerződést. Ennek utána pedig az új fővezért tökéletessé
operálták. Ezt a szakrális műtétet, a legfőbb szittya táltos, a görögösen
Eszkuláp-nak nevezett orvos-táltos hajtotta végre.


Tökéletesek vagy Séfek ?

A főtáltos /fő-orvos- fő-rovós/ eskulapiosz 1 neve eskülapost jelent. A
főtáltos ugyanis levágta a hajat és kiborotválta a műtét helyét. Ezután
körbemetszette és félrehajtotta a fejbőrt. A koponyacsontba egy szöget ütött ,
majd megvéste és megfúrta és kettős szelepet épített a megműtött
koponyába. Ezt a csapot, vagy szelepet nevezték pilisnek, amit később egy
kis kerek bőrsapkával védtek /A pilis -FO= silip, tehát zsilip, vagy szilip-
szelep/. A fejedelem vagy király pedig azért lett tökéletes és kiválasztott, mert
-nagy bajok esetén a megoldás érdekében a pálos szüzek /jós-nők/ a
koponyájába a szelepen keresztül szeszt /spiritus, vagy "szentlélek"/ töltöttek.
A Tökéletes, a "séf- vés"= főnök megszállott, és agya megvilágosodott lett.

1 Askulap-osz volt a görög orvosok "istene", holott mint főtáltos Eskü-lapos műtétet
hajtott végre a fejedelem fején. A latin Aesclépius, szintén az eskülapos vagy észkalapos
fogalmat fejezte ki. A Vés; fés jelző tehát a megvésett, felavatott "földi isten"
jelzője lett.


Fejében tehát tökéletes /a tök-éles/ ötletek, sőt agyafúrt és furfangos tervek
születtek. A szelepen kipárolgó szeszgőzt meggyújtották, mely kékes lánggal
égett. A főnök füstölgő fejében tehát ötletek főttek, és szédületes meglátások
keletkeztek - alakultak ki. Ez természetes, hiszen neki volt "spiritusza".
*
A szakrális műtét és művelet "spirituális" titkát nem ismerem, de azt jól
tudom, hogy az ókorban minden számottevő személyiség tökéletes akart
lenni. A nagy babiloni szittya király Hammurabi is Tökéletes volt, amit híres
törvénykönyvében bevezetésként el is mond: "Én, Hammurabi, Sumér- Akkád
és Babilon királya Tökéletes vagyok!" (A Biblia is számtalan esetben mondja,
hogy legyetek Tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok Máté evangéliuma 5.
48.) Nem ismerem a Tökéletesség teljes titkát, de az tény, hogy ezt a
megtisztelő címet a tökéletesek fej- szelepét védő kis kerek bőrsapka jelezte,mutatta.
Ezért sokan készítettek maguknak ilyen kis kerek sapkát /kalapot-
eskü-lapot/, hiszen akkor a nép róluk is azt gondolja majd, hogy ők is
tökéletesek.
A zsidók és katolikus főpapok kis kerek sapkája is ezt a szittya
tökéletességet plagizálta el. Ezt egyébként a sapka neve is bizonyítja. A
katolikus főpapok is viselik, amit nálunk kaplinak hívnak. A kapli- capli= csaplicsap-
le fogalmat fejezi ki. Ez pedig megfelel a magyar csapka- sapka szónak.
A sapka- csapka ugyanis a csap- csapocska fedő és védő kis fedőlap vagy
kalap. A francia sapka= chapeau /sapó/ is csapó, akárcsak a szláv csapka is
csapocska. Más azonban a német sapka, ami= mütze- műtse, vagyis a
szakrális orvosi aktus mai neve a lényege. Az angol püspöki sapka= cap /kep/
ami valójában csap, de a kep sem ismeretlen, hiszen a francia katonák
sapkája a kepi. (Itt jut eszembe, hogy az arabok is jól ismerik a kis sapkát,
hiszen közismert a kis sapka FEZ- neve. Ez nyilván a fes- fesz kissé torzított
alakja- a fez. Hajdan valószínűleg az avar- mór vezérek- fejedelmek viselték
ezt a kis sapkát. Persze nem rossz az olasz kalap= capello sem, hiszen a
csapelló a csapódót, a csapos fedőt fejezi ki. A zsidók kis sapkáját sábeszdeklinek
hívják, ami jogos, hiszen ennek magyaros neve a sebész- fedeklő-
fedő. A kis sapka jiddis- héber neve a jarműke. Ahol a jár= zsár/ ami szlávul
parazsat jelent ez valójában a kerek, izzó Napot és fejet jelenti /. A müke-
műce tulajdonképpen a német mütze- jiddis szinonimája. A jarmüke tehát a
műtött kerek fejet jelenti.

A hun- avar- magyar királyok és fejedelmek kis kerek bőrsapkája tehát
a zsidó- keresztények egyik máig megőrzött szittya jelképe. Ehhez- ezekhez
társulnak azonban más kultikus tárgyak is. A "pilis- sapkához" szorosan
kapcsolódik a másik szakrális szimbólum, a Grál- kehely "entitása" és
funkciója. A Grál kehelynek ugyanis elválaszthatatlan kötődése van a
fejedelemválasztáshoz és a Vérszerződéshez. Magyarán szólva, a fejedelem
Kiválóvá-, Tökéletessé avatásához. A tökéletessé, -kiválasztottá- avatás-,
mint tudjuk, egy újabb szittya szövetség létrehozásához és ennek kapcsán a
Vérszerződés aktusához kötődik.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a Grál-kelyhes vérszerződéssel emelik
kiválasztottá a szittya királyt vagy nagy-fejedelmet, akit a táltos orvosok
koponya műtétje tesz tökéletessé, azaz földi "kisistenné".
Ennek következtében jelent meg a "magyarrá válás" szokása.
A nagyfejedelemnek ugyanis sok dolga keletkezett a vérszerződési
szövetség törzseinek és nemzetségének vezetése, azok érdekeinek
és munkájának összehangolása miatt.
Ehhez szüksége volt egy különleges törzsre, mely mindezt képes
elvégezni. Ezeket a feladatokat rátermett és intelligens emberekre kellett
bízni, kik idővel kialakították a szövetség "vezetésének és felkészítésének"
ténykedését, végrehajtását és tudományát. Ezeket az intelligens embereket a
szövetség tehetséges tagjai közül gyűjtötték össze, és a fejedelem közvetlen
irányítása alá tartoztak.
Ők "vitték a politikát", a törzsek és szomszédok közti kapcsolatokat;
szervezték és képezték a hadsereg tisztjeit és vezetőit; lettek a tanítók,oktatók.
Ezek látták el a táltosi és vallási szolgálatot, valamint az orvosi
feladatokat és irányították a tájékoztató szolgálatot. Az ő feladatuk volt a
fontos mesterségek /kovács, takács, szijgyártók stb./ működtetése és
felügyelete. Stb. Magyarán szólva, a mai kormány és más ilyen szervek
vezető, irányító szerepét töltötték be. Belőlük alakult ki egy fontos törzskar és
ennek képzett munkatársai -lassanként- egy nélkülözhetetlen népcsoportot
képeztek. Őket nagy tisztelet övezte és okos "magos" -magasok és
mágusoknak, majd magyarnak nevezték őket. Ők lettek a bölcs és irigyelt
írók- bírók és "nemesek", kiket magasoknak- mágusoknak, vagy
magyaroknak- megyereknek is neveztek. A kiválasztott magyarok olyan
szakrális tekintélyt szereztek, hogy a rabbik a zsidókat is Jehova kiválasztott
népévé kivánták tenni.
A magyar- megyer jelző tehát nagyot- nagyobbat, többet, jobbat
jelentett, ami mindmáig meglelhető nyugati nyelvekben is. A "nagy" jelző így a
"magyar" fogalomból alakult ki. A nagy latinul= magnus, ami magr-us= magarűst-
magyar őst jelentett. /A rovás R= N/. A magn- tehát magr - magyar.
Ámde a G-R /gr/ rövidítés is magyar. Például gratis= ingyen, hisz a "magyar
rátesz". A német nagy= gross, azaz magyaros. A legnagyobb= grössten,
vagyis- a magyar-östen-isten./ A görög nagy= megalos, tehát megarosmagyaros.
Az olasz nagyobb= maggiore- maggyore, tehát magyar. A francia
nagyobb= majeur- mazsőr, azaz magyar. Stb.
A magyar jelző tehát sokáig a nagyobbat, a magasabbat, a vezetőt, a
"kiválót és kiválasztottat" jelentette. Ez ment át az ókori köztudatba, így ez
adott a magyaroknak az átlagosnál nagyobb tiszteletet és keltett irántuk -sok
népnél- irigységet, sőt gyűlöletet.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése