2014. december 1., hétfő

Áldott adventi várakozást!





Áldott adventi várakozást kívánok Minden Kedves Olvasónak!
Ne feledjük, a Fényt, a Szeretet Lángját szívünkben nekünk kell újra gyújtanunk! Áldás!

ADVENT
Az első gyertyát gyújtsuk azokért, 
akik már nem lehetnek velünk. 
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért. 
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól, 
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng. 
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű, 
újra születtek a fák, és minden, ami élet. 
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért, 
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát. 
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején 
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

SZÍNIÁTÓL: ÁDVENT - vagyis v/f hangzóváltással Ád Fent… másként ád az ég. Ezzel a magyarázattal persze a hivatásos nyelvészek kiszaladnának a világból – ám ezt hiába tennék, mert az advent szóval pontosan EZT MONDJUK KI, így számunkra ezt jelenti.
Négy hét karácsony előtt…
Négy vasárnap, amikor is lebontjuk a régi SZER-t, az egyenlő szárú keresztet – majd karácsonykor belépünk a középpontjába, ahol megjelenik, megszületik az új SZER, az új FÉNY: A Teremtés lényege, alapanyaga. Az adventi koszorú épp ezért egy körkereszt.
A négy vasárnap négy különleges Teremtő nap, amit legjobb nyugalomban, derűben és egy részét MAG-unkba szállva eltölteni. Kinek milyen problémája, megoldatlan feladata van – tegye le, oldja meg, döntse el, bontsa le, bocsássa meg, és tegyen pontot a végére. A régi SZER négy végpontja így középre vándorol a Forrásba, a gyertyák elégetik, majd befogadja a Fekete lyuk. A Fekete lyukban karácsonykor új SZER születik, amely – ha sikeresen letettük a múltat advent idején – mentes minden idejét múlt korláttól, és készen áll egy vadonatúj teremtésre: a hitre, a reményre és a szeretetre.


Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya

Advent első vasárnapján
felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet,
legyen fénylő eredménye.

Kezdődik a csodavárás,
ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal,
a tűz lángját körül állták.

A megváltó tiszta fényt hoz,
szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről,
Isten fiává fogad téged.

Szeretettel tárd ki lelked,
öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember
itt a Földön, legyen áldott!