2015. december 25., péntek

Sananda

Nagy Gábor fordítása:
Sananda:
Kedves Testvérek, üdvözletet hozok a teljes Mennyek Csapatától ebben az Ünnepi Időszakban. Természetesen sokan közületek tudják, hogy a születésnapom valóságban tavasszal volt, de ez nem számít. Mindannyian az évnek ebben az idejében ünnepeljük. Ez az ünneplés messzire nyúlik vissza azon az időn túl, amikor én a Földre jöttem Jézus életszakaszában. Mi szeretjük ezt úgy gondolni, mint a Krisztusi tudat Föld bolygón való felemelkedése ünnepének az idejét.
A Krisztusi tudatosság Isten akarata, szelleme és szeretete
Azoknak, akik azt tanulták a vallásukban, hogy a „Krisztus” név egyedül engem jelent, azoknak hadd magyarázzam el. A Krisztusi Tudatosság az Isten Akaratának, Szellemének és Szeretetének a kifejezése és megvalósulása. Magunkban van a tudás, és mi azért vagyunk itt, hogy képviseljük Isten Szeretetét. Ebbe az életszakaszba a feleségemmel, Mária Magdolnával jöttem, aki úgy hordozta a Krisztusi Tudatosságot, mint én, és a szerető családunk vett minket körbe, akik mindannyian támogatták és szolgálták a Missziót, hogy biztassák és ösztönözzék a Föld lakosait a Felemelkedésre. Azt reméltük, hogy az akkor hozott erőfeszítéseink elhozzák az könyörület, a jó szándék és az Istennel való mélyebb kapcsolat hullámát.
Az volt a Mennyek Csapatának a reménye, hogy mi bevezethetjük a tudatosság emelését, ami el fogja kezdeni az Új Aranykort abban az időben. Szerencsétlenségünkre, azoknak a reakciója a tanításainkkal szemben, akik a mások feletti hatalmat áhították, az általunk hozott egyszerű és közvetlen Szeretet-üzenet eltorzításához és meghamisításhoz vezetett.
És így, az az élet óta, mi folytatjuk az inkarnációt különböző időkben, ugyanazzal a szándékkal, hogy Békét hozzunk a Föld minden emberének. Igen, ti mindannyian, akik olvassátok ezt az üzenetet, részei vagytok a Missziónak ilyen vagy olyan adottsággal, és mi újra itt vagyunk, hogy befejezzük azt a munkát, amit elkezdtünk azokban a napokban a Szentföldön. Jelenleg nagyon sok Galaktikus barátunk segítségét élvezzük és az egész Mennyek Csapata felajánlását. Bölcsebbek vagyunk a sötétek módszereivel kapcsolatban és erősen dolgozunk, hogy megszüntessük a befolyásukat, akik, mint 4. dimenziós felügyelők még egyszer közbeléphetnek, hogy megállítsanak minket.
Ebben az időben semmi sem fog megállítani minket
Ma, 2015. december 22. egy új korszak kezdete. Ez az Új Aranykor hírnöke lesz, amire úgy vágytatok egy nagyon jó, nyilvánvaló módon. A program, amin mindannyian olyan keményen dolgoztunk, hogy felvirágoztassuk, úgy fog tűnni, hogy „hirtelen” kerül a mindennapi életetek előterébe. A következő néhány napban olyan változások fognak jönni, amelyek először lépésenként, nyugodt módon épülnek be az emberiség tudatába, kis harsonaszóval. Ti, akik velünk voltatok az új gazdasági, politikai és szociális rendszerek építésében és teremtésében a színfalak mögött, nem lesztek levertek és nem fogjátok félelmetesnek látni a változásokat.
Ti, kedves testvéreim azok lesztek, akik nyugtatni és vigasztalni fogjátok azokat, akik épp most ébrednek fel. Egy új szakasza következik a mi Missziónknak, együttesen elhozni az Új Föld fényét, tanítani és felemelni az embertársainkat, hogy képesek legyenek elfogadni a jólétet és a szabadságot, amit most bevezetünk. Igen, ez ijesztő lesz egyeseknek, mert ők rendíthetetlenül hisznek abban, hogy mindig fel kell készülni a legrosszabbra és az gyanús nekik, ha jobb élet kínálkozik számukra.
Elhozni az új napokat a kedvesség ajándékaival
Meglepő lehet számotokra azt találni, akik elsőként olyan keményen dolgoztatok és tartottátok a hiteteket az elmétekben és a szívetekben, hogy az embertársaitok valahogy vonakodnak elfogadni a nagy áldást, amit most hozunk. Ez természetes azoknál, akik gyanakvóak és félnek a változástól, még ha ez a változás jólétet és a múltban történt szolgaságból való felszabadulást is hozza. Most a mi dolgunk megtanítani őket hozzászokni a jó időkhöz. Milyen élvezetes lesz meglepni a barátaitokat és szomszédaitokat a szívetekből jövő ajándékokkal, a kedvesség igaz gesztusaival csak azért, mert jónak látjátok, és kiterjeszteni a képzeleteteket, hogy másokat megkönnyebbültnek és szabadnak lássatok.
Ne csüggedjetek el azoktól, akik meg fogják kérdőjelezni vagy nem értékelik a nagylelkűségetek Fényét. Várható, hogy lesznek néhányan, akik nem értik meg a szépségét annak, amit hozunk. Megértést és mély értelmet fog kapni az a hosszú távú cél, amit mindannyian követünk: fellelkesíteni az egész emberiséget egy magasabb dimenziós életbe való együttes Felemelkedésre. Kedves Partnereim, mindenekelőtt legyetek türelmesek, finoman haladjatok, sugározzátok az öröm és a Megbocsájtás Fényét egyforma mértékben, mert nem mindenki fogja megérteni a Missziónkat a nagy ünneplés első napjaiban.
Néhányan nem fogják elhinni nekünk az igazat, hogy az áldás, amit hozunk valóban Anya-és Atyaistentől jön. Lehetetlennek fog tűnni számukra, hogy egy ilyen monumentális változás eljöhet a mindennapi életükben a Mennyek beavatkozása következtében, mivel olyan sok ideje a sötétség, a rabság és a fájdalom fogságában élnek. Meg kell mutatnunk nekik a Fényünkkel és a jelenlétünkkel, hogy egy ilyen kegyelem nem csak lehetséges, de az ő mély szabadság és Béke iránti vágyakozásuk természetes eredménye a Földön. A Fénynek ez a nagy elterjedése nem csoda és nem meglepetés azoknak, akik a kvantum-energia mögötti tudást megértik.
Mi egyetlen egy örömteli család vagyunk
Ezt mi teremtettük meg Kedveseim, a szívünk és az akaratunk együttes energiájával. Igazoljuk a fizika egyszerű szabályait, az Energia és az Anyag egyszerű Törvényeit. Nem lehetnénk megteremtve a Teremtőnk szertő akarata nélkül. Az energiáinkat úgy tudjuk egyesíteni, ahogy a szeretett Teremtőnk szándékozta. Minket nem lehet elutasítani és az eredmény az Igazság egy nagyszerű Kozmikus realizációja: Mi Egyek vagyunk és kitartunk. Mi Isten Gyermekei vagyunk és érvényesülünk, mert mi vagyunk a Fény.



Molnár V József Magyar Karácsony


A karácsony a születés ünnepe



A karácsony a szület
és ünnepe. Valaminek vége van, és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, gonosz és sötét világban, ahol a kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! 
S ha ez a kis gyerekláng megerősödik benned, menj a hozzátartozóidhoz. Vidd el nekik a békédet, az új arcodat, és azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba, hanem az egész világmindenség.
A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".