2018. április 2., hétfő

Mikor beszélgetünk végre, csak Te, meg Én?



Mikor beszélgetünk végre, csak Te, meg Én?
Betanult, begyakorolt szerepeinkkel felvértezve ülünk egymással szemben, mint két selyemruhás, vagy mint két páncélos, és ezek a szép ruhák, a páncélok beszélgetnek egymással.
A teljes ruha- és fegyvertárunkat más néven úgy hívják: egó.
Ha jobban megfigyeljük a dolgokat, rá kell jönnünk arra, hogy ennek a fajta várfalnak, az egónak, amit a lelkünk köré építettünk, igazából nem sok köze van ahhoz, akik valójában vagyunk. Ráadásul ezek a kosztümökbe öltöztetett és álarcok mögé bújtatott szerepek, amiket mi éltetünk, folyamatosan a vérünket szívják, hamis játszmákba kényszerítenek, fogva tartanak, teljesen kiszipolyoznak és téves illúziókba kergetnek bennünket.
Emiatt az egész életünk egy hatalmas nagy hazugságra épül.
Mikor beszélgetünk végre, csak Te és én? Ki vagy Te, és ki vagyok én, a hozott és tanult mintáink nélkül? Mikor tudjuk teljesen levetkőzni a félelmeinket, az előítéleteinket, az ítéleteinket, az illúzióinkat egymással kapcsolatosan? Mikor látjuk meg egymás igazi arcát?
Lélek üzeni léleknek: "- Ne vedd túl komolyan”. Mindig halljuk ezt a kifejezést, de nem mindig alkalmazzuk, mert mindig minden szituációt véresen komolyan veszünk. Ha netalántán mégis, komolytalanul szemléljük a dolgokat, és emiatt könnyedén, lazán, éljük meg az életünket, a gondjainkat, akkor meg azt mondják ránk, hogy nem vagyunk normálisak. Aki meg tudja látni az élet tragikumában a komikumát is, aki mer ezzel játszadozni, hülyéskedni, azt az embert egyenesen betegnek tekinti a mai társadalom.
Ismeritek azt a mondást, hogy „A hülye ember mindig okoskodik, az okos ember pedig mindig hülyéskedik”? Ha már felismered, hogy az életedben az egód sztorizik veled és rajtad keresztül másokkal, és ha már megengeded magadnak minden szituációban, hogy kinevesd azt a történetet, ami valójában nem is a Te sztorid, hanem két, vagy több egónak a színjátéka, akkor vagy igazán önmagad, akkor nyílik meg benned a lélek. Amíg azonban ezt nem tudod, addig mindig úgy fogod érezni, hogy támadva vagy, mert nemcsak a saját egód szerepei idegenek a számodra, hanem mindenki másé is, akik részt vesznek életed nagy játszmáiban.
Ha ezt megérted, rájössz, hogy a világban minden a természet rendje szerint van, hogy minden így van jól, még akkor is, ha éppen mint rágcsáló, a macska szájában vagy.
Van-e isteni ego? Ki csinálta az Istent magának? Az ember.
Melyik részünk csinálta? Ezt is az egónk teremtette.
Ha létezik Isten, akkor bizony létezik isteni egó is.
Amikor megérted, hogy az Isten nem a jóságos, de nem is a büntető, nem az öreg szakállas, nem Jézus apukája, hanem a Te teremtő részed, amellyel egyek vagytok a teremtésben, egyek vagytok a szeretetben, egyek vagytok az Önvalóban, ahol már nem az egód szól, hanem egy magasabb, vagy mélyebb – teljesen mindegy, milyen irányba indulsz el – megélésed van a világgal kapcsolatosan. Isten tagadása és meg nem értése miatt nagyon messze jár a gondolkodásunk a valóságtól, és Istent egyelőre csak az egó szintjén tudjuk megfogalmazni. Isten számára folyamatosan olyan cselekedeteket, tetteket nyilvánítunk, amikről azt gondoljuk, hogy mi magunk nem vagyunk arra képesek, hogy azok felettünk álló erők.
Isten sosem nyilvánul meg az arcával, de ott van minden fűben, fában, megnyilvánult mosolyban, akár a villanyoszlopban, egy szál gyufában, egy gyertyában, és neki nincs szüksége egóra, nincs szüksége nevekre, mert ő pontosan azaz „egótlan”, aki egy velünk a tudatban, az érzésben, a létezésben.
Ha valaha egyházat fogunk alapítani – olyat, ami még nem volt -, akkor az az "Én Istenem Egyháza" lesz, mert „Istenem, bennem van az országod, Mert egyek vagyunk a szeretetben."
Jakab István, Horányi Ágnes







A megbocsátás útja


A Hit Erejével


ÉLŐ A SZKÍTA JÉZUS...Vedd le a keresztről! Spiritual Tv.56. ADÁS


ÁPRILISI NUMEROLÓGAI ÚTELÁGAZÁS



Feketéné Lendvay Katalin: Újjászületés


Április hava két meglehetősen különböző utat kínál számunkra:  az egyik a múlt szívfájdalmaival és panaszaival telt, a másik egy egyszerű és elkötelezett tervvel a fényes jövő ígéretét hordozza.

Terveznünk most szükséges, hiszen e hónap Szív száma a 22-es, a Mesteri Terv száma. A hosszú távú jövőképünket tekintve az április sarokkő lehet az évben. Minden épületnek van sarokköve, hogy ebből a pontos, biztos pontból indulva tudjon felépülni a szerkezet.
Hallottad már valaha azt a kifejezést, hogy “Bal lábbal kelt fel az ágyból?” Egy kis figyelmetlenség miatt rosszul indulhat így egy nap, egy folyamat. Az április az intelligenciával és a meditatív jelenléttel való kapcsolódás állandó ellenőrzésének hava. Elég sok mindennek tudatában kell így lennünk, úgyhogy nézzük a kozmikus zsonglőrködés munkafolyamatait.
A szívszám két különálló útja azon képességben rejlik, hogy hozzá tudsz-e jutni egy áldott energiafrissítéshez?Ha összeadjuk április 4-es számát a hónap 9-es ajándék számával, az 13-at ad. A 13 a kétélű kard száma, ami pozitív polaritásában a szó erejét jellemzi. Ezt azt jelenti, hogy “amit kimondasz, az megtörténik”, és a szó ereje leginkább a mantrán és az imán keresztül tud megnyilvánulni.
Az érem másik oldalán a 13-as szám a panaszkodást, a kritikát, a keserűséget és a csalódást jelenti. Sokan eshetnek most bele a hibáztatás és a kritika negatív örvényébe, miközben másokat is próbálnak belehúzni a drámába. Kerüld el ezeket a dialógusokat, mivel nagyon lecsapolhatnak, csak az idődet és energiádat pazarlod velük.
A mantrák napi 11 perces szívből való zengetése segíti a meditatív jelenlét kiépülését,  pl. az “Ek Ong Kar Sat Gur Prasad, Sat Gur Prasad Ek Ong Kar” (amit itt Spirit Voyage és itt is 3HO  megtalálsz) különösen segít a megtisztulásban, ahogy felébreszti bennünk a kegyelmet.
A kegyelem egy olyan jutalom, amit kiérdemelni nem, csak elfogadni lehet, mert mindannyiunk adománya.Szükségünk van most a kegyelemre, mivel védelmező pajzsot nyújt a manifesztációs munkánkhoz.
E kijelentés célja nem a félelem keltés, hanem csupán tudatosítani azt a tényt, hogy a körülötted lévők nem mindig csak érted szurkolnak még a spirituális úton sem. Hallottad már azt a kifejezést, hogy “A szenvedés szereti a társaságot?”. Nos, ez a 13-as nem megvilágosodott mivolta, és ha már a kozmikus szójátékoknál tartunk, én ezt mondanám: “Ne dobd oda a gyöngyeidet, ahol nem ragyognak.”.
Mindig elbűvöl, hogy milyen szinkronicitásban él együtt a művészet és a szórakoztatóipar a numerológiai ciklusokkal. Zseniális film, amit e hónapban megnézhetsz, “Az időcsavar.”  Ez egy mese, ami igen erős spirituális üzenetet hordoz a gondolatok és a szavak erejéről. Egy drámai történeten keresztül egy multi-dimenzionális utazásra hív minket, amiben három fiatal kutat rég elveszett értékek után.
Sok akadállyal szembesülnek útjukon, de kalandjaik alatt kiderül, hogy a legnagyobb hátráltató tényező néha a saját elméjük és hiedelmeik.

Ez április története is, ami felveti azt az alapkérdést: “Folytatom-e tovább ugyanazokat a dolgokat, amik nem igazán működnek, és közben más eredményre számítok?”

De tovább is mehetsz a kérdéssell: Egy frusztrált, hanyatló mintára akarom-e építeni az év hátralévő részét vagy hajlandó vagyok egy újfajta energiát belevinni a szituációkba?Ez az a pont, ahol a 13-as pozitív polaritása játékba tud lendülni, hogy elérjük a 22-es szív szám magasabb oktávjait. (A szívszám 4, az ajándék 18, ebből lesz a 22)
Igen, ez a saját energiafrissítésed áldása. Mindannyian szeretnénk, hogy valaki megáldjon minket, és néha ez megtörténik az életben. Mivel azonban nem mindig van módunk eljutni a Himalájába, hogy megtaláljuk a barlangban ülő nagy meditáló bölcset, most saját magunk kell, hogy kifejlesszük a tudatosságunkat és az önbecsülésünket, hogy saját áldásunkra lelhessünk.
Ezt megteheted, és ahogy Yogi Bhajan mondta:
A siker forrása, az ön-áldás.
Gyerekként keresztény közösségbe jártam, ahol szerencsénkre egy nagyon inspiráló lelkészünk volt. Sosem felejtem el azt a történetet, amit egyik vasárnap megosztott: Egy fiatal férfi, aki kajakozni ment a folyóra, nagyon intenzív áramlásba keveredett. A kajakját összezúzták a sziklák, és ő az életéért küzdve próbált kifele úszni a part felé. De az ár olyan erős volt, hogy alig tudott haladni, és már kezdte elveszteni az erejét a fagyos vízben. Amikor azt érezte, hogy már egy perce sincs hátra, azt mondta: “Istenem, segíts!”. Ahogy ezt kimondta, hallott egy hangot a partról felé kiáltva: “Csak állj fel!”
A fiatalember felállt, és akkor fedezte fel, hogy a víz csak a derekáig ér. Letette a lábát, és az áramlatnak ellentartva kievickélt a partra.
Milyen gyakran megyünk szembe és küzdünk erősen a külső körülmények ellen csak azért, hogy megtaláljuk azt, hogy ha csak megállnánk és a saját erőnket és intelligenciánkat használnánk, akkor minden megoldódna?
Itt az idő, hogy használd a mantra erejét, hogy visszanyerd az egyensúlyt, és lerakd a sarokköved az év hátralévő részére.
Yogi Bhajan szavaival élve:
“Te vagy saját életed, a saját elméd miniszterelnöke.

A viselkedésed adja a politikai pártod. Az intelligenciád a finanszírozód. A tudatosságod a tanácsadód. A gondolataid a szavazóid. A választókerületed az érzéseid. Tedd mindezt össze, és nyerd meg a választást.” (1989.06.09.)