2012. május 10., csütörtök

Natália nővér

Natália nővér egy XX. századi látnok volt, aki Szűz Mária és Jézus közléseit közvetítette az emberiség felé: a közlések főként a II. világháború borzalmainak elhárítására vonatkoztak. XII. Piusz pápa hitelesítette a jelenéseket; a Mindszenty József által elrendelt vizsgálat szintén eredménnyel zárult. A kortársak közül mégis sokan kételkedtek. A történelem egyébként tele van látomásokról szóló beszámolókkal: ma már világszerte ismerik Jeanne d' Arc nevét, akit Isten látomásokban kért Franciaország angol uralom alóli felszabadítására. Egy francia kisvárosban, Lourdes-ban pedig egy 14 éves lánynak, Bernadette-nek összesen 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária. Nézőink közül mindenkinek szíve joga eldönteni: hitelt ad-e a szentéletű nővérnek. Mi mindenképpen érdemesnek tartottuk arra, hogy életét, tevékenységét bemutassuk.

Fényküldöttek csoportjai




A létezésetek azon fokán, amikor magatokhoz veszitek angyali minőségetek, életetek egy új állomásához érkeztek el,- amelyben, kiteljesedett Lényként élitek életetek.
Tudatában vagytok isteni létezéseteknek, a formának, melyet magatokra öltöttetek, s mely által itt a földi világban megvalósítjátok azt a tervet, melyet feladatul magatokkal hoztatok.
Az emberi létezésnek több formáját ismeritek. Sokan vannak köztetek, akik küldötti minőséggel rendelkeznek. Ők olyan kódokat hordoznak magukban, amely által a FÖLD szerves létezési formáját átalakítják.
Saját fényrezgésük által egy bizonyos membránt hoznak létre, amelyen keresztül hozzákapcsolódnak a FÖLD információs rendszeréhez, és átáramoltatva magukon keresztül a Krisztusi Energiát, - egy újabb energia minőséget hoznak létre.
Őket nevezzük, Fényküldötteknek.
A Fényküldötteknek számos csoportja létezik, mindegyik más programmal vállalt megtestesülést.
Különböző osztályokba soroljuk őket:

- ÉBRESZTŐK:

Ők azok, akik tudatukkal már jóval az átlag felett járnak, de önkéntes vállalásuk által, az anyag vonzásába zárták magukat.
Az ő feladatuk felettébb fontos és meghatározó, mert olyan formátummal rendelkeznek, - amelyben isteni hírnökökké válnak/válhatnak.
Rajtuk keresztül kinyilatkoztatások történnek, az égi világ üzeneteiről közvetítenek.
Információáramoltatás által hozzák a többi ember tudtára, hogy a BOLYGÓ jelenleg milyen folyamatánál, ciklusánál tart.

- HÍDTARTÓK:

Ők azok a csoportok, akik az ÉBRESZTŐKET követik és segítik tervük megvalósulását. Egy erős, határozott energiával inkarnálódtak,- hidat tartanak az emberi és a tudatfeletti határok között.
Saját maguk nem rendelkeznek információs csomaggal, angyali létezésük által különböző megnyilvánulásokat bocsátanak ki magukból,- amellyel növelik a Fény erősségét, a BOLYGÓ tudatát,- őket külön kategóriába soroljuk.

- BEFOGADÓK:

Ők azok, akik készen állnak lelkiségüket megnyitni az isteni világok felé, és az előbb felsorolt segítők által,- nyitottá válnak a szellemi útmutatásra,- ebből adódóan egy újabb réteget vonnak maguk köré,- akik szintén átengedik magukon keresztül a szellemi tanításokat, útmutatásokat.

A Fényküldötteknek több csoportja is létezik, most ebből soroltunk fel néhányat.
Most térjünk rá az Emberangyali minőségre, aki tudatában hordozza az isteni világok megnyilvánulásait, és felébredve az anyag vonzásából,- ráébredve küldetésére és mibenlétére, itt a FÖLDÖN egy önkéntes szolgálatot teljesít.
Szolgálata pedig abban nyilvánul meg, hogy a BOLYGÓ tudatát egységesen emeli, összekapcsolja a Krisztusi Világokkal. Magán keresztül átáramoltatja a krisztusi minőséget, és leföldeli a földi világokba.
Létezésének azon fokán működik, amikor tudja, hogy rajta keresztül nyilvánul meg az isteni minőség,- és ezáltal olyan tettekre, cselekedetekre képes,- melynek tudta nélkül képtelen lett volna megnyilvánítani magát isteni Lényként a földi létezésben.
Az Emberangyali minőséggel rendelkező Fényküldöttek egyre mélyebbről hozzák felszínre a tudásukat,- megnyilvánítják a Létezésben, a TEREMTŐ FORRÁSRA csatlakozva, a Krisztusi Fényt sugározzák szét a világba.
Éppen ezért arra kérünk bennetek, akik felismeritek magatok a Létezésben,- tudatosak legyetek!
Önkéntes vállalásotok által, nagy tettekre vagytok képesek. Tudatos Lényként, önálló gondolatokkal rendelkeztek, amelyben az isteni minőséget hívjátok elő magatokból.
Az isteni Fényt magatokon keresztül áramoltatva kötitek össze a FÖLDDEL az ÉGI VALÓSÁGOT,- ez megemeli a FÖLD rezgését,- ezáltal szervesen részt vesztek a felemelkedésben.
Isten végtelen szeretetét átengedve magatokon, segítsetek megrekedt társaitokon.
Szívetek irgalmába helyezve, ajánljátok Isten kegyelmébe őket.
Imáitokkal segítitek megtérésüket.
Szívetek gyengéd szeretetével öleljétek át őket, vonjátok körbe Isten élő szeretetével.
Adjatok, mindig csak adjatok..., a FÉNYT sugározzátok.
A szeretet, a hála, soha nem fogyhat ki belőletek, hisz ti magatok VAGYTOK a FÉNY FORRÁSA.


(2010. szeptember 20.)

Írta: ÁhimRé
Feketéné Lendvai Katalin

Aranykor, gyarapodás, virágzás

A fájdalomtest


-Ez az utolsó könyv -- mondta a barátom, amikor elolvasásra kölcsönadta az Angliából frissen hozott művet.
-Hogy érted, hogy „utolsó könyv" -- kérdeztem.
-Több könyvre nincs szükség.
Ez az állítás ugyan természetesen költői túlzás, hiszen nyilván írnak majd még fontos és értékes könyveket, a mű elolvasása után alapvetően mégis egyetértettem vele, mert könyvével Eckhart Tolle a szenvedéstől való végleges megszabadulás kulcsát adja kezünkbe. (dr. Domján László)





Ősi idegenek II: Földalatti földönkívüliek


A holtak temploma a Yucatan félszigeten, a földalatti város Törökországban, dél-amerikai Tayos barlang amely állítólag égből érkezett kincseknek ad otthont.
Az emberek évszázadok óta ismernek ehhez hasonló barlangokat és alagutakat a föld mélyén. A földalatti folyosók gyakran az istenek vagy a szörnyek földjére vezetnek, lehetséges hogy a legendáknak van valami valóság alapja?
Lehetséges hogy a föld mélye valóban ismeretlen, titokzatos világokat rejt, amelyeket nem földi lények alakítottak ki?

AHITÓ PAJZS





Annak nevében, hogy vagyok aki vagyok, hívom a fény seregeinek oltalmát és megszólítom a szíriusz-béli arkangyali csoport fényküldötteit,
kérem, hogy építsék fel, vagy erősítsék meg körülöttem a mester listámon található lelkek, személyek részére, valamint minden olyan helyen ahová valaha felépítettem az ahitó pajzsot, a kozmikus fény magma-anyagából.

Ez a pulzáló fényből felépített, minket buborékként körülvevő fényforrás, űzzön ki és verjen vissza minden alacsony rezgésű energiát, asztrális és mágikus hatást, de a fény számára az életet és egészséget erősítő energiák számára minden koron át-átjárható maradjon!

A pajzs felépítése:

-         helyezd a kezedet a solár csakrára és érezd, hogy ez a folyékony anyag pulzál, melegszik
-         jobb kezeddel az óramutató járásával megegyező irányban 6-szor körözz, majd a solár csakra magasságában hozz létre egy körgyűrűt
-         jobb kezedet emeld a korona csakrára, bal kéz marad a szolár csakrán és képzeld el, hogy kezeiddel széthúzod a felépített fénygyűrűt a korona csakra fölé és a talpad alá.

Az Ahitó Pajzs leírását Búvár Irénkétől kaptam.