2012. május 24., csütörtök

NŐ és FÉRFI EGYSÉGE







NŐ és FÉRFI EGYSÉGE


Sokat beszélnek mostanság a NŐI és Férfi energiáról, annak alá és fölé helyezéséről.
Pedig végérvényesen szükséges lenne, hogy megjelenjen szívükben az EGYSÉGRE törekvés.
Ha belül a lelkünkben nincs meg az EGYSÉG, akkor hogy várhatjuk el azt, hogy a körülöttünk lévő világunk EGYSÉGBEN legyen?
Véleményem szerint a NŐ és a FÉRFI EGYSÉGKÉNT TEREMTETETT.
A régi korok és a társadalmi beidegződéseknek köszönhetően a NŐK különböző megtapasztalási formán mentek keresztül, melyben megélhettek a nemük tiszteletét és meggyalázását minősítő szerepeket.
Vannak olyan országok ahol a NŐKKEL sajnos még mindig egy asszonyi állatként bánnak, viszont ennek pont az ellenkezőjére is van példa, ahol a feminizmus már olyan méreteket öltött, amit személy szerint túlzásnak tartok.
A NŐ és FÉRFI EGYSÉGBEN teremtetett, kiegészítik egymást, ezáltal mindegyik a maga nemében egyforma értéket jelenít meg, egyik sincs előbbre a másiknál a fejlődésben,- esetleg a NŐK többsége lelkisége által jobban meg tudja nyitni magát TEREMTŐJÉNEK,- ezáltal nyitottabb az őt körülvevő spirituális világra.
Éppen ezért nagyobb a felelőssége is, mert éreznie kellene magában azt a hajlandóságot, hogy ezzel a plusszal megnyissa és megemelje a körülötte lévő FÉRFIAK lelkiségét.
Az ÚJ VILÁG részeként, a bennünk lévő NŐI és FÉRFI minőség kiteljesítésre, egyesítésre vár. Arra, hogy megnyissuk a lelkünket a tiszta, igaz szeretet előtt, és megéljük a SZERETET legmagasabb formáját, megéljük azt, hogy SZERELMETESEK Vagyunk MAGunkba és másokba.
A mostani erőteljes Fényenergiák aktiválják ezt az EGYSÉG állapotot, és akik hajlandóak a változásra, a megújulásra, kiteljesíthetik magukban ezt a minőséget.
A NŐKnek nézetem szerint, azért jutott kicsivel nagyobb szerep a mostani időszakban, mert lelkiségük által, jobban utat találnak a FÉRFIAK szívében lévő kódok megnyitásához. Azoknak a kódoknak és minőségnek az előhívásához, mely kezdettől fogva bennük élt, csak sokan a felvett és a rájuk erőltetett minta részeként nem merték megnyilvánítani magukból.
A NŐK képesek olyan kapukat megnyitni, melyek a FÉRFIAK előtt mindig is zárva maradnának. Mindaz a belső tudás amely belőlük ered, segítséget adhat a FÉRFIAKNAK, hogy teljeséggel MAGukra találjanak, hogy ÖnMAGukká váljanak.
A NŐK most segítőként vannak jelen, olyan kódokat tárnak fel, olyan kapukat nyitnak szélesre, amely által sok férfi egy magasabb szintre léphet.
Összekapcsolódva és együttműködve teljesíthetik ki magukban az Ősi Kódot, mindazt a tudást, amely eddig is a részüket alkotta, csak még nem került a felszínre.
A NŐK és a FÉRFIAK EGYSÉGE, és a bennünk lévő NŐ és FÉRFI minőség kiteljesítése,- közös nevezője hozza meg azt a társadalmi változást, ami végett vett a régi beidegződéseknek. 
Meggyőződésem, hogy ebben a fejlődési ciklusban saját lelkünket teljesen csupaszra szükséges vetkőztetni, hogy megtaláljuk és kiteljesítsük EREDENDŐ ÖNVALÓNKAT, akik valójában vagyunk.
Aki mentes minden ráaggatott és átvett viselkedési formától, hamis beidegződéstől és szokástól, minden megörökölt generációs családi és társadalmi viselkedési moráltól.
Szimbiózisban élni a társadalommal azt jelenti, hogy elfogadjuk magunkat, szeretjük magunkat, de már nem rendeljük alá magunkat bizonyos olyan törvényszerűségeknek, melyek hátráltatják a fejlődésünket.
Nyitott szemmel járunk, van fülünk a hallásra, a szívünk pedig visszatért a  SZERELMETESSÉG állapotába.
Mielőtt félreértenénk e szó jelentését, tudatom Önökkel, hogy nem arra a szerelmetességre gondolok, mikor nem látunk, nem hallunk, és egy rózsaszínű köd vesz körbe minket. Hanem arra gondolok, ami a MAGYAR NÉP létminősége.
A Tudat és Szív EGYSÉGE.
Az az EGYSÉG, amely már felismeri azt a tényt, amellyel előbbre léphet, egy jóléti társadalmat alakíthat meg,- melyben élete olyan mederbe rendeződik ahol megtudja valósítani az álmait. Ahol képes lesz rá, hogy az ÚJ CSALÁDMODELLT a magáénak tudja, - mert érzi, mert tudja, hogy az EREDENDŐEN a gyökereiben van.
Ezáltal a SZERELEM szakralitássá emeltetik.
A LÉLEK és LÉLEK közti testi és lelki kapcsolat egy magasabb síkra helyeződik, - amelyben felépül és tőlünk magyaroktól elindul egy követendő mintakép, amibe az ÚJ CSALÁDMODELL belefoglaltatik.
A gyermekáldás nem terhes lesz, hanem boldogsággal élik át a NŐK a várandóság időszakát.
Megértik és áldják azt a Fényt, amely testet ölt bennük, hogy aztán majd a földi Hazában beteljesítse küldetését, vállalt feladatát.
Tanácsolom, hogy tárjuk ki lelkünket és a TEREMTŐ elé állva kérjük,- hogy váltson Fénnyé bennünk minden olyan mintát, minden régi beidegződést és minőséget, ami még mindig a félelem, fájdalom, a megosztottság mintáit hordozza magában.
Minden olyan mintát, ami már nem szolgálja fejlődésünket és visszatart abban, hogy teljességgel a FÉNY, a SZERETET és a FELEMELKEDÉS útját járjuk, magunkhoz véve és kiteljesítve EREDENDŐ ÖNVALÓNKAT, ISTENI MINŐSÉGÜNKET, azt, akik a kezdetektől fogva vagyunk, aki mentes minden elvárástól és hamis beidegződéstől.
A jelenlegi energiák nagy segítségünkre vannak ebben.
Merjünk tehát változni, szebbé, jobbá, teljesebbé válni.
Merjünk igazán mélyen szembenézni MAGunkkal, és felfedezni kik is VAGYUNK valójában. Szülessünk újjá lélekben, és újjászületett emberként fedezzük fel  magunkat, a körülöttünk lévő világunkat.
És ha ezt megtettük, akkor rájövünk, hogy minden kérdésünkre megtaláljuk a választ MAGunkban, ott legbelül, ahol egyek vagyunk Istennel. 
Isteni Önvalónkkal egyesülve már nem kell mások segítségét kérni, hogy választ kapjunk az életünkben felmerülő problémákra, mert minden külső út csak egyre távolabb visz magunktól. Hisz saját lelkünk tudja a választ legjobban a kérdéseinkre. 
Senki sem tudja megmondani nekünk azt, hogy mi az életfeladatunk, mit kell csinálnunk, hogy támogathatjuk a változást, mert az lelkünkbe van írva, és onnan saját magunknak kell előhívni kérdéseinkre a válaszokat.
Eljött az idő végre, hogy saját Mesterünkké váljunk.
A Mesterlét pedig megkívánja az egyensúlyt, az összeszedettséget, saját élete példájával, cselekedeteivel mutat utat.
Nem a nagy szavak fontosak, hanem a mindennapi életre tanítás példázata.
Merjünk utat engedni MAGunkban a változásnak, hisz csak ez által tudunk Krisztusban újjászületett emberré válni és elérni a magasabb szintű tudatosságot, amikor összekötjük az értelmet az érzelemmel és Krisztus Tudatú emberekké válunk.
Hisz a Krisztus Tudat bennünk válik valósággá, bennünk bontja ki a szárnyait.
Ezáltal tudjuk a létezés egy magasabb síkjáról szemlélni a bennünk és a körülöttünk zajló dolgokat.
A szívünk és az értelmünk összefüggésében látjuk a történéseket.
A szívünk és az értelmünk által egyensúlyban élünk magunkkal és a körülöttünk lévő világunkkal.
Szívünk és a tudatunk ilyenkor már közvetíti ha nincs rendben valami, ha nem jó úton haladunk.
A Krisztus Tudat a szívben gyökeredzik, de az értelemmel van összekötve.
Ha elérjük ezt a tudatosságot, az minőségi változást hoz az életünkbe. 
A Krisztus Tudat a MAGBAN van, szívünk közepén a TEREMTŐ FORRÁSBAN.  
Itt válunk eggyé a TEREMTŐVEL, és ÖnMAGunk teremtőjévé válunk.
Létezésünk egy magosabb síkját járjuk be,- az isteni energiákat teljesítjük ki magunkban és árasztjuk szét világodban.    
Sokan érkeztek/érkeznek el most ennek a tudatosságnak a kiteljesítéséhez. 
Az út bejárása nem éppen a legkönnyebb utakhoz tartozik.
Nagyon tudatosakká kell válnunk, hinnünk kell a TEREMTŐBEN és ÖnMAGunk újjáteremtésében.
Hosszú- hosszú utat jártunk be addig, míg Isten Szent Kegyelméből adódóan, itt a Földön Krisztus Tudatú- emberekké válhatunk.   
Mindenki magában kell, hogy kiteljesítse ezt a minőséget, ezt a tudatosságot,
csak ÖnMAGa által haladhat előre.  
 Ha elakad az úton, akkor segítséget kaphat, sőt szükséges is,- de saját maga mélységeit kell saját maga magasságaival összekötnie.
Míg ezt az utat bejárja, számos sebet szakít fel magában, és számos sebet ejtenek rajta,- de mind ezáltal csak edzettebbé, erősebbé, még tudatosabbá válik. Mert hibáiból tanult, a tapasztalatot levonta belőle,- a jót megtartotta, a hamisat pedig elvetette, és ez a tapasztalás viszi előre.  
Szívében egyre nagyobb késztetést érez, az ÚT bejárására és kiteljesítésére.  
A cél, hogy Krisztusban újjászületetté váljunk.
Ennek az Útnak a bejárásához, EREDENDŐ Önvalónk megtalálásához és kiteljesítéséhez kívánok sok erőt, lélekben megerősödve szárnyalást,- az ÚT tudatos végigjárását.
Isten áldása és végtelen kegyelme szálljon a magyarra, és minden létezőre.

A MI Urunk Jézus régebbi üzenetével búcsúzom el:

Az Új Világ már csak a SZERETETRE épülhet.
A ti feladatotok az, hogy megtaláljátok az utat a SZERETET FORRÁSÁHOZ, és a többi embert is oda vezessétek,- megtanítsátok emlékezni, mit jelent a FELTÉTELNÉLKÜLI SZERETET!
Amely már nem a tettek után mér, hanem az embert isteniként tartja számon.
Minden emberi élet ÉRTÉK!
Ezt az értéket kell újra megtalálnotok és ahhoz méltóan kell cselekednetek.
A KRISZTUSI SZERETET VILÁGBAN már ezen ÉRTÉKREND szerint mérünk.
Fő cél a Békesség, a Szeretet megnyilvánulás, ami átformálja, átalakítja az ember jellemét és tudatát. Ehhez, hogy ezt beépítsétek és magatokénak valljátok, még sok tanulási fázison kell keresztül mennetek.
Mire eléritek a célt, sokszor bizonytalanodtok el és mondatok ellent.
A SZÍV az ész logikáját itt már felülírja.
A szíved kap újra fő központi helyet az életedben, onnan merítheted a tudást, onnan hozod elő mindazt a bölcsességet, amely eddig is részedet alkotta, csak olyan mélyen el volt zárva előtted, hogy nem volt teljes hozzáférésed.
KRISZTUS ÚJ VILÁGÁBAN a SZERETET kapja a fő szerepet!
Aki nem tud e kód szerint működni, az nem tud részt venni az Új Világ építésében és megteremtésében!
Nem tud olyan részt vállalni és kiteljesedni, mint a „nyitott szívvel” élő társai.
Éppen ezért újabb rétegződési folyamatok alakulhatnak ki, ami meg kívánja osztani az Új Világ Létét. De ezt a KRISZTUSI REND TÖRVÉNYE már nem engedi.
Az ilyen erőknek és behatásoknak az Új Világban már nincs létjogosultsága!
Így tehát kérlek benneteket, találjátok meg a SZERETET kulcsát és tárjátok szélesre szívetek kapuját!
KRISZTUSI SZERETETEMMEL hadd töltsem meg MAGOTOK, hogy ti magatok is azzá váljatok.
Áldás, Békesség, Szeretet legyen részetek, és ez kísérje léptetek!
Ámen. 


Írta: ÁhimRé
Feketéné Lendvai Katalin
Veszprém. 2012. Ígéret havának (május) 21.-ik napján.

     
ÚJ CSALÁDMODELL