2012. július 20., péntek

Barbara Marciniak: A fejlődés ösvénye - részlet - Tudatos légzés




Ha ki akarjátok fejleszteni azt a képességet, amellyel tudatosan tudtok olvasni és létrehozni frekvenciákat, meg kell tanulnotok odafigyelni az élet finomságaira. Önmagatok megismerésének során a valóság új dimenziói óhatatlanul feltárulnak előttetek. A magasabb szintű elme megértésének és fejlesztésének elengedhetetlen része, hogy tudatában legyetek a légzéseteknek, és uraljátok az, mert így biztosíthatjátok mind a külső, mind a belső életenergia alapvető forrásaival való kapcsolatot. 
A figyelem összpontosításával felhasználhatjátok a lélegzéseteket arra, hogy stabilizáljátok magatokat, hogy energiát szerezzetek és erősítsétek az immunrendszereteket, hogy jó hatású agyhullámokat hozzatok létre, hogy lényetek legmélyebb részeibe utazhassatok transzcendens tudásért és információért, melyet egy, a lineáris világképeteken túli forrásból merítetek. Meg kell tanulnotok odafigyelni, hogy hová visz a légzésetek, mely egy igen erőteljes eszköz, ami képes a legnagyobb mértékben aktivizálni és kihasználni a fizikai formátokat. A légzésgyakorlatok szilárd alapot biztosítanak a magasabb tudatosságot keresők számára, ezért melegen ajánljuk mindenkinek, hogy szoktassa rá magát, hogy figyelmét újra meg újra a tudatos légzésre összpontosítsa. 
A légzés nem más, mint kölcsönös csere a külvilág és testetek belső birodalma között. Mindegy, hogy éppen mivel foglalatoskodtok: a gyereket dugjátok ágyba, autót vezettek, vacsorát főztök, szeretkeztek vagy a hivatalba rohantok; ha beállítjátok a légzésetek ritmusát, mindig kiegyensúlyozottak tudtok maradni, elméteket magasabb szinten lesztek képesek használni, s a fizikai erőnlétetek is nagyobb lesz.

Szánjatok rá most néhány percet, és figyeljétek meg, milyen az, amikor normálisan veszitek a levegőt. Érzitek azt, hogy lélegeztek? 

Halljátok a kifújt levegő hangját? Milyen mélyen veszitek a levegőt? Emelkedik-e közben a mellkasotok? 
Megtelik-e levegővel a tüdőtök alsó része? Most pedig figyelmetek nagyobb összpontosításával köszörüljétek meg a torkotokat, lazítsátok el nyelveteket, engedjétek, hogy finoman megnyíljék az állkapcsotok, és négyig számolva lassan szívjátok be a levegőt az orrotokon át. 
Érezzétek, ahogy a levegő kavarogva az orrotokba áramlik! 
Figyeljétek, hogy halljátok-e a torkotok mélyén a barlangban fúvó szélhez hasonlatos hangot! Tudatosan kövessétek a levegő útját a testetekben! 
Lássátok képszerűen a lélegzeteteket, mintha azt vibráló, aranyszínű energiaspirálok töltenék ki! Lássátok, amint ezek végigáramlanak a légcsöveteken, le a torkotokon keresztül a tüdőtök mélyére! 
Amikor befejeztétek a belégzést, tartsatok egy kis szünetet, aztán szintén négyig számolva lélegezzétek ki teljesen egy hosszú és mély kilégzéssel a levegőt! Tartsatok megint egy kis szünetet, mielőtt újrakezdenétek. Igyekezzetek a lehető legnagyobb mértékben a lélegzésetekre összpontosítani, mialatt ezeket a sorokat olvassátok. 
A mély, ritmikus légzés megnyugtatja és egyensúlyban tartja az egész testet. A második vagy harmadik mély belégzésnél képzeljétek el és érezzétek a vibráló, aranyszínű energiaspirálokat, amint áthatolnak a tüdőtök falán és a véráramba kerülnek. 
Amint a létfontosságú energia a véráramba lép, lássátok, ahogy a szív felé kavarog. engedjétek, hogy az összpontosult energia megtöltse szívetek minden egyes kamráját, aztán lássátok és érezzétek, ahogy az életerővel feltöltött vér szétárad a szívből a test minden zugába. 
Olyannak képzeljétek el a véreteket, mintha egy csillogó, rubinvörös folyó lenne, erőtől duzzadó és intelligens, mely egy biztos és céltudatos úton szétárasztja az életenergiát az egész testben. lélegezzetek továbbra is mélyeket, és élvezzétek összpontosított figyelmetek erejét!


Forrás: http://ittakezem.gportal.hu/gindex.php?pg=34906693




A VÉGÍTÉLET ELŐKÉSZÍTÉSE I



 
A VÉGÍTÉLET ELŐKÉSZÍTÉSE
(„Góg és Magóg Mitikus Népe”)
(*)
I.
A j á n l á s*
 
 
Ezt a könyvet ajánlom Senecának, mert arra tanított, hogy erkölcs nélkül nincs ember.*
És Epiktétosznak, mert megtanított arra, mi van a hatalmunkban.
És Marcus Auréliusnak, aki megtanulta Epiktétosztól, mi az, ami hatalmunkban van – és türelmes volt.
És Montaigne-nak, mert jókedvű volt és nem törődött vele, mi lesz művével a halál után.
És a sztoikusoknak általában, akik megvigasztaltak, mikor nem volt vigasz a földön, és megtanítottak, hogy ne féljek a haláltól, sem a rabszolgaságtól, sem a szegénységtől, sem a betegségtől.
És egy-két férfinak, akik barátaim voltak és igaz férfiak.
És egy-két nőnek. *
 
A Hazáról
 
Mindegy, kik beszélnek Hazád nevében?
Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a Haza nevében beszélni?
Te hallgass csak a Hazádra...
Mindig, mindent adjál oda a Hazádnak.
A világnak nincsen semmiféle értelme számodra a Hazád nélkül!*
Ne várj jót a hazádtól, s ne sopánkodj, ha megbántanak a Haza nevében.
Mindez érdektelen.
Egyáltalán, semmit ne várj a Hazádtól.
Csak adjál azt, ami a legjobb az életedben.
Ez a legfelsőbb parancs.
Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.*
 
Az élet értékéről
 
Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.*
Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem.
Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat.
Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.
Ember módra élsz, ha igazságosan élsz.
Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van; nem ártani az embereknek.
Ha megkísérled- feltűnés és hiú szerep nélkül,- segíteni az embereket.
Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat.
Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak.
Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál; „Igen, igen!”
Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene.
A halálos ágyon, csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad.
Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság.
De te ne válogass.
Ennyi az élet értelme.*
 
A jóra való restségről
 
A legtöbb emberi szerencsétlenség, nyomorúság, a reménytelen, szégyenletes és baljós emberi helyzetek igazi oka a leggyakrabban nem is az emberek gonoszsága, hanem egyszerűen a tunyaság.
Az a bizonyos „jóra való restség”, amelyről a Szentírás beszél.
Egy gyilkos meglehetősen ritka emberi tünemény.
A gyilkossághoz már erő kell, egyéniség, képzelőerő, nagy indulatok.
A gyilkosok ellen lehet védekezni is.
Aki gyakoribb, s aki ellen nem lehet védekezni, s aki az emberi nyomorúságot és tragédiákat milliószámra tenyészti, az a jámbor és tunya ember, aki elfordítja fejét, ha valamilyen aljasságot vagy jogtalanságot lát, nem emeli fel a telefonkagylót, ha segíthetne is egy figyelmeztetéssel, óvatosan körüljárja az emberi nyomorúságot és szótlanul odább megy mellőle, holott különösebb áldozat és erőfeszítés nélkül visszaadhatná egy ember kedvét az élethez, vagy segíthetne a nyomorulton.
Az ember, aki harcra kel a világgal a maga zsarnoksága érdekében, nem olyan veszedelmes, mint az udvarias, sunyi és megfontolt középszerűség, a hümmögő középutasság, a gyáva és lusta önzés.
Ez a főbűn!
Ez a fajta ember csinálja a világot olyanná, amilyen, s neki köszönhetjük, ha e tapasztalatok birtokában különösebb sajnálkozás nélkül búcsúzunk halálunk órájában az emberi világtól.*
 
Arról, hogy semmitől nem kell félni
 
Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz?
Mi történhetik veled?
Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak?
Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek?
Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél.
Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védelmezned!
Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben.
Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod!
Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz.
Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben.
De nincs alku sem.
Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz!*
 
A lelkiismeretről
 
Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod, vagy pártfogód, senki más!*
Ha írsz, csak a lelkiismeretednek tartozol számadással, senki másnak.
Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit reméltek tőled, vagy amit hallani szeretnek!
A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán.
Csak a lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: ”Jól van.”
A többi köd, füst, semmiség.
 
A lélekről és a hatalomról
 
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: „Mi van az ember hatalmában?
S egyhangúan felelték mind: „ Csak a lelke!”
Ez a legrégibb, igen, az egyetlen igazság, melyet az ember értelme megismert és föltétlen igaznak elfogadott.
Az idő, a tapasztalás, az érzékelés és a tűnődés nem változtatta meg ezt az igazságot.
Csak a lelkünk van a hatalmunkban, semmi más.
De ez a hatalom korlátlan!
Nem sértheti meg senki, nem veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat, nincs az a zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná, hogy lelkünkben szabadok legyünk.
Ez a szabadság föltétlen.*
S ehhez a szabadsághoz odamérve minden más szabadság, melyet a társadalom, a hatalom és a pénz adhat nekünk, töredékes és viszonylagos...*
 
Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni
 
Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentő ítéletet hozni.
Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bűnében találod bűnösnek!
A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak.
A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette.
A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint.
A gyilkos legtöbbször bitóra megy.
De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik.
Az árulónak ne bocsáss meg soha!
Az árulónak ne irgalmazz!*
Aki egyszer elárult - férfi vagy nő, mindegy -, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás!
Száműzzed életedből.
Részvét nélkül nézzed sorsát.
Közösségben és magánéletben ő az utolsó ember, nincs mentség a számára!*
 
Az aljasságról és a segítségről
 
Az emberi aljasság mértéke oly korlátlan, hőfoka oly égető, találékonysága oly eredeti és változatos, megnyilatkozási képletei oly meglepőek, hogy néha meghőkölünk s úgy érezzük, ez a legnagyobb emberi erő.
De később úgy tapasztaljuk, valahányszor az emberi aljasság támad, rögtön jelentkezik az emberi segítség is.
Legtöbbször gyámoltalanabb a segítő szándék, mint az aljasság, bátortalanabb, tétovább.
A segítség erejét bajosabb megszervezni.
De jelentkezik, kérés és hívás nélkül, néha szemérmetesen, s egyszerre látnod kell, hogy az aljassággal szemben az emberi szándék megszervezi a segítséget is.
Néha későn.
Néha tökéletlenül.
De végül diadalmasan!
Ezt tapasztaltam...*
 
Az irigységről
 
Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket.*
Ezeket szánhatod, de kerüljed.
Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ezeken az embereken.
Különösképpen az irigység kínozza az embereket.
Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak a vackukon, mint a nyavajatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben.
Betegek ezek, fertőző betegek...
Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket.
Mintha leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok!
Nem hiszi el.
Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek...
Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak, mert oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában; nem ismernek más megoldást, csak a bosszút!
Ne alkudozz velük, kerüld őket, s viseld el a létezésüket a földön, mint egy sorcsapást.
 
Az elszámolásról
 
Egy napon mindenről el kell számolni...*
De mindenről!
Ez elkerülhetetlen.
S akárhogyan odázod; amiben hibáztál, amivel adós vagy, amihez gyáva voltál, amiben bűnös vagy, mindezért számot adsz egy napon!
Ezért erősítsd mindegyre lelkedet; mert nem vagy te bűntelen!
S máglyára visznek, tudjad; ártatlan is vagyok, de bűnös is vagyok.
S számolj el önként, elébb, mint követelik; bölcsen cselekszel így, s az emberek is jobban megbecsülnek, ha ezt teszed.
Ne halogasd az elszámolást.
Mit is remélhetsz?!*
 
A parancsoló feladatokról
 
Egy napon megszólal egy hang.
Éppen foglalkozol valamivel, vagy foglalkoztat valami; feladatkör, melyről azt hiszed, hogy elsőrendűen fontos és csak reád tartozik, csak a te dolgod.
Már felkészültél e feladatra, buzgón végzed munkád.
S egyszerre megszólal a hang, és ezt mondja: „Más a dolgod.”
S megvillan egy feladat lehetősége, melyre soha nem gondoltál ezelőtt.
S tudod, ez a feladat nem lesz egészen veszélytelen a számodra.
Eltérít munkád addigi irányától, rendkívüli erőfeszítéseket követel majd, félreértések, viták, veszélyek sorozatát idézi fel.
S mégis, mindent most hagynod kell!
Gyakorlati érdekeidet súlyosan veszélyezteti az új feladat.
S mégis, mindent félre kell tenned, vállalnod kell ezt a veszélyt, ezt az erőfeszítést, ezt az áldozatot, az új munkakört, ezt a sugallott és érthetetlen új feladatot.
A hang parancsszavát nem lehet félreérteni.*
Aki ilyenkor jól hall és engedelmeskedik, talán elbukik a feladat által felidézett világi veszélyek között, de megmenti a lelkét!
Aki süket, kényelmes, vagy gyáva, kényelmesen sétál odább az életben, de lelke sebzett, kielégületlen és nyugtalan marad.
Válassz barátom...*
 
 
 
Arról, hogy legokosabb egyedül maradni
 
Mert ne számíts te senkire..
Már nem is vagy hűséges a munkádhoz, ha bárkire is számítasz.
Már nem is végzed egészen feltétlenül, életre-halálra munkád, mellyel sorsod megbízott, ha bárkinek segítségét elfogadod.
Nincs senki, aki segíthet.
Műveket, embereket, népeket, utolsó pillanatban nem védhet meg senki, nem segíthet senki, csak a mű, s az ember, a nép maga, maga...
Ugyanaz az erő, mely megalkot egy művet, felépít egy életet, csak az tud megvédeni is.
Ezért a legokosabb egyedül maradni.
Aki igazán, elszántan magányos, aki lelke mélyén nem sínyli ezt a magányt, csak ő az erős!
Nem szabad érzelmesnek lenni, sem reménykedni.
A végén meg kell halnod, tudjad ezt!
Mitől félsz hát?
Mit is remélhetsz?
Ha munkádhoz hűséges vagy, a Halál sem tehet ellened semmit, amíg munkádat tető alá nem hoztad.*
Ezt tudjad és maradj bátran magányos.*
 
Istenről és az egyedüllétről
 
Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos...
Isten Fia leszólt a Keresztről Anyjának, mint aki elutasít minden emberi együttérzést.
A Szentírás legfélelmetesebb szava ez.
És Isten Fia mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit.
A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitől!*
Nem lehet megváltani a világot, s közben legjobb férjnek, fiúnak és atyának maradni, négy gyermekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal...
A szerep mindig teljes magányt, kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel.
Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és embertelenséget is.
Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.*
Arról, hogy Isten szabadságharcos volt
 
Minden szabadságharcos katona - nő vagy férfi - lelkében és erkölcsében Istenhez hasonlatos.
Csak aki áldozatot hoz az embertársaiért, ki szolgálja, csak az vezetheti őket!
A harc a legtisztább és legmagasztosabb tettekben történő megnyilvánulása hitünknek és meggyőződésünknek, hazaszeretetünknek és embertársi felelősségünknek.
Ez az önfeláldozás minden erkölcsében tiszta emberben Isten által van elültetve.
Ennek a magnak ki kell sarjadnia, fel kell nőnie, és ki kell törnie, mint egy tomboló vad viharnak, ha Isten Törvényei sérülnek a földön!
Isten katonái nem hitvány, pénzért ölő zsoldosok, vagy haszonleső martalócok.
Isten katonái csendes hűséggel és önfeláldozó, haláltmegvető elszánt bátorsággal teljesítik kötelességüket, soha nem mérlegelve, soha nem alkudozva, vagy sopánkodva, úgy ahogyan azt hűséges kutyáink is teszik a mi védelmünkben.
Isten katonái azért az isteni belső parancsolatért harcolnak, azért az erkölcsért, amely nélkül ember nem létezhet!
Szívük egyszerre dobban, lelkük egyszerre nyilallik, torkukból egyszerre harsan az üvöltés; harcolj, vagy halj meg!
Az ilyen ember előtt borulj le, mert rajta keresztül Isten maga szólott le hozzád a keresztről, és mert egy napon ők mindnyájan Isten előtt rendben felsorakozva mutatják véres sebeiket, melyeket Ő érte és te érted is hoztak!*
Tudd ezt és tekints bele magadba, hogy érdemes vagy-e erre!* (1943)
 
 
Azokról, akik az áruláshoz is gyávák
 
Kerüld el őket, amennyire csak lehet.
Mert rosszabbak ezek, mint az árulók.*
Mert az áruló számára valóban nincs mentség; kötelet neki!
De aki az óvatos önmegóvás szándékával ténfereg körülötted és a közös ügy körül, s nincs bátorsága és erkölcse ahhoz sem, hogy egyedül maradjon, de ahhoz sem, hogy vállalja a cselekvés, az árulás vagy a bosszú következményeit; ezek csakugyan a legaljasabbak!
Az áruló legalább cselekszik; elárul.
Cselekedetének következményei vannak, melyeket egyszerre viselnek, az áruló és az áldozat.
Az árulás aljas tett, de mégiscsak tett.
De az óvatosak, akik sima képpel ott vannak a közös ügy mellett, s nem elég bátrak, hogy a cselekvő, a hősies, teljes magányba vonuljanak, de nem elég bátrak ahhoz sem, hogy megvédjék, sem, hogy elárulják az ügyet, melynek jelszava jegyében az emberek között settenkednek, ezek, kiket mindenki a maga pártján valónak érez, s a valóságban soha nem eléggé emberek és hősök ahhoz, hogy minden következménnyel színt valljanak; ezek, akik az áruláshoz is gyávák, a bosszúhoz is gyöngék és a magányhoz is erőtlenek, a legveszedelmesebbek!
Az árulót megvetheted.
De az ilyen embert ne vesd meg, ne is üldözd, nézz át fölötte, mint a levegőn!*
 
Az állatokról
 
Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat.
Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz.
Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják; „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol. Önző, rideg fráter!”- ne törődj velük...
Szeresd csak nyugodtan a kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-két simogatást.
Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni.
Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek...
Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetedet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak a kutyáddal.
Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt...*
 
Az emberi közönségességről
 
A tömeg, mint társadalmi erő, oly mértékben hatalmasodott el az én időmben, hogy nincs barlang, magatartás, szemlélet, ahová még elvonulhatunk előle!
Természetesen oktalan és esztelen az, aki megsértődik a tömeg tényétől, s valamilyen finnyás és fanyalgó egyénieskedés nyafogó magatartásába menekül.
A tömeg itt van, mint az eső, a szél, a föld.
Számolni kell vele.
De Arisztotelész ezt mondotta; „A nagy tömeg egészen rabszolga-lelkületet mutat, s a barmok életmódját követi!”*
Két és félezer éve hangzott el ez a megállapítás; ma érvényesebb, mint valaha...
Az emberi közönségesség korunkban olyan reménytelen méreteket öltött, hogy nincs többé pedagógiai módszer, mely eredményesen tudna harcolni ellene.
A tömeg reflexei már nem emberiek többé abban az értelemben, ahogyan a keresztény műveltség és a klasszikus ókori nevelés értelmében ismertük meg az emberit.
Vitatkozni nem lehet velük; mintha iszákosokkal vagy eszelősökkel vitatkoznánk, akik csak rögeszméiket dadogják válaszul.
Érzelmeikre hatni nem lehet; másként éreznek, mint eddig az emberek...
A részvét, az együttérzés eltorzult lelkükben; a kapzsiság, a vérszomj uralkodnak idegeikben, a korlátlan és mohón habzsoló, szomorú végzetes élvezetvágy.
Az emberi közönségességnek nincs határa többé.
Egy okkal több, hogy minden emberszabású ember makacson és bátran helyén maradjon, gondolkozzék, érezzen, ahogyan emberhez illik!*
 
A kísértésről
 
Valahányszor kishitű leszel munkádban - s milyen gyakran megkísért a fáradtság, a csömör, a céltalanság kínzó érzése!
Az önvád, hogy ez is csak hiúság, a homályos vágy, hogy jobb lenne hagyni mindent, csak a legszükségesebb, önfenntartó műveleteket végezni el, olvasni és élni, jeltelenül és nyomtalanul élni és múlni el!,- tudnod kell, hogy ez a legsúlyosabb kísértés, mellyel az élet megkínál!
Ilyenkor erősnek kell maradni, mint az igazi hősök, mikor lehetetlen feladattal állnak szemközt.
Tudnod kell, hogy mindenhez inkább van jogod, mint megszökni a munka elől, melyet kijelölt számodra a végzet!*
 
Önmagamról
 
Utolsó leheletemmel is köszönöm a Sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is.
Láttam a Földet, az eget, az évszakokat.
Megismertem a szerelmet, a valóság töredékét, a vágyakat és a csalódásokat is.
A Földön éltem és lassan felderültem.
Egy napon meghalok; s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű!
Történhetett velem más, jobb és nagyszerűbb?
Nem történhetett.
Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az Emberi Sorsot.
Más és jobb nem történhetett velem.*
 
* : idézetek.
(A fenti idézetek Márai Sándor: „Füves-Könyv” című művéből valók, Révai Kiadó 1943)
 
 
„Valaki közülünk egykoron vala azt mondta;
Ha lesz egymillió magyarember, aki Nagyboldogasszonyunkhoz fohászkodik a magyar megmaradásért, akkor úgy is lesz!
Nosza rajta, jóemberek!
Ha tényleg csak ezen múlik....”*
 
A NEMZET FOHÁSZA*
 
Nagyboldogasszonyunk, Égi Édesanyánk,
Alázattal kérünk, mosolyogj le reánk!
Vesd népedre őrző, vigyázó szemeid,
Szükségünk van Reád, ezt tudták még eleink!
 
Áldás vagy te nékünk, szeretünk Téged,
Testünk, lelkünk, szellemünk felajánljuk Néked!
 
Idegenek szabták reánk a sötétség imáját,
Ezredéve húzzuk már rabszolgák igáját.
Szabadulnánk tőle, de visszahúz a sár, a mocsok,
Az élősködő féreg, ki a vérünkben is tocsog!
 
Áldás vagy Te nékünk, szeretünk Téged.
Testünk, lelkünk, szellemünk felajánljuk Néked!
 
„Támaszd meg Hitünk, ne hagyjon el többé,
Adj erőt lelkünknek MOST, és mindörökké!
Ragyogó utadon Magosokká legyünk,
Ha szerető Szívedben mind összegyűlünk!”*
 
Áldás vagy te nékünk, szeretünk Téged,
Testünk, lelkünk, szellemünk felajánljuk Néked!
 
 
(Orosházi Ferenc MNH tiszt
Kiskunlacháza, 2012. május 27.)
 
TUDD!*
 
„Minél nemesebb, nagyvonalúbb és segítőkészebb egy emberi nemzet, annál könnyebben férkőzhetnek be közéjük hazugsággal a patkányemberek...
Segítőkészségre, szánalomra és az ebből fakadó könnyű élősködésre számíthatnak.
 
Amikor azután már alattomban kezdenek elszaporodni ennek a jószívű nemzetnek a kebelében, akkor elkezdik erkölcsromboló tevékenységüket, hogy bűntudatot, céltalanságot és kiszolgáltatottságot ébresszenek azokban, akik felfigyelnek undorító cselekedeteikre, haszonleső-pusztító(!) lelketlenségeikre.
 
Hazug történeteket találnak ki, hogy magukat nagyszerűnek és kiválasztottnak tüntessék fel, míg szándékaik leleplezőit bűnösöknek, gyilkosoknak, felforgatóknak és az általuk kreált elnyomó törvényeik ellenzőit törvényszegőknek(!), államelleneseknek(!), békétleneknek, terroristáknak, gyilkos-szervezkedőknek(!) állítsák be!
Erre a célra sem pénzt, sem időt nem sajnálnak, mert létük alapja(!) a hazugság, „mert ők a hazugságon keresztül jelentek meg, és igazságon keresztül fognak eltűnni”!
 
Az általuk félrevezetett, megzsarolt, becsapott és felhasznált bírói- és rendőri testülettel azután kompromittáló álbizonyítékokat provokálnak és kreálnak ezekkel a tiszta erőkkel szemben - bűnösségük és elhallgattatásuk érdekében(!) -, mert a nyilvánosság nem tudhatja meg azt az igazságot, hogy a patkányemberek igenis léteznek és ők minden bajuk, nyomoruk és szerencsétlenségük valódi és tényleges okozói!
Ennek a háttérben kell maradnia, mert a patkányember csak egyetlen dologtól tud félni igazán, az Igazság Fényétől és azt nyilvánossá nem teheti, arcát ezért nem mutathatja!
 
Nem megölni akarja ennek képviselőit, mert az talán szánalmat és felháborodást idézne elő a mit sem sejtő és gyanútlan embertársaiban.
Gyűlöltté, megvetetté akarja őket tenni mindenképpen, mert a lélek és az erkölcs isteni adományával rendelkeznek ők, azzal amit a patkányember mindenképpen el akar pusztítani, mert azt sem megvenni, sem birtokolni, sem elvenni valójában nem tudja!
A Sátán parancsát követik - mint annak szolgái, amellyel szerződést kötöttek - „Pusztíts el minden lélegző Teremtményt!”, mivel olthatatlan gyűlölet ég bennük minden(!) élő, lélekkel rendelkező teremtmény ellen!
Így ellened is embertársam, ki még saját véleményedet sem mered most meghallani!
( A Talmud parancsa, írd és olvasd!)
 
 A VÉGSŐ CÉL NEM A HATALOM VAGY A PÉNZ, HANEM AZ ÉLET KIOLTÁSA, EZT TUDD ÉS ÉREZD, EZ A KÖZÖMBÖSSÉGED ÁRA!*
 
Ennek tudatában és főleg megértésében(!), felfogásában(!) kell értelmeznünk a fent idézett és mély emberi tartalomról, bölcsességről tanúbizonyságot tévő jószándékú idézeteket!
És ennek isteni parancsában is kellene cselekednünk...
A mi vallásunk - mint egyetlen igaz vallásé -, az Igazság kimondása!
Mindenáron!”*
 
Az MNH katonái - nagyon kevés kivételtől eltekintve -, nem járnak egyenruhában, nem szerveznek kiképzéseket, és nem gyűlnek össze látványosan sehol sem.
Mert minek...
Nem lehet őket lefényképezni, kihallgatni, megfélemlíteni vagy megzsarolni.
Az MNH katonái közöttünk élnek és az egyenruhájukat, katonabecsületüket a szívükben hordozzák láthatatlanul.
A külsőségek sohasem fontosak, csak a lényeg.
Ott vannak mindenhol.
Látnak és hallanak téged, bármerre is jársz, mi itthon vagyunk...
Melletted vagy mögötted, sohasem tudhatod, csak azt, hogy bűnöd ismert előttünk.
Ott vannak és várnak a jelre...
Ehhez a jelhez nem kell sem rádió, sem tévé bejelentés, sem mobilhívás, sem semmi...
„A hang parancsszavát nem lehet félreérteni”*
 
 
 
MNH LH-119
A VÉGÍTÉLET ELŐKÉSZÍTÉSE I.*