2013. szeptember 11., szerda

Multidimenzionailtás és előkészületek a szeptemberi napéjegyenlőségre




"Michael Arkangyal / 2013. szeptember 3.Meredith Murphy közvetítése

Üdvözlet Kedveseim!
Új időszak ez az életetekben. Vannak ívek, amik átfedik egymást, mint azt egyesek közületek – a legelső frontvonalban – felismerik, ez akkor vette kezdetét, amikor az új 2013-as évetek hatalmas energiái megérkeztek. Elkezdtek kiemelkedni a fizikai testetek szükséges integrációjából, hogy részt vállaljatok a „játékban”, és egyre többen kezdenek az új életük álmára összpontosítani – az új éltetetek álmának álmodására, ami ilyen formában valósul meg. 
Ennek az időszaknak az energiája bőségesen támogat benneteket és egyre nyilvánvalóbbá válik a torzítás módja [az illúzió], amiben éltetek. Bár ez talán az álmokkal ellentétesnek tűnhet, de valóban azért történik, hogy lehetővé tegye az álom nagyszerűségének kibontakozását. Azért jöttünk ma el, hogy az ezzel való ’játékban’ támogassunk benneteket, hogy enyhítsük a tapasztalásotokat [nehézségeket] és hogy humorral, örömmel, és kíváncsisággal segítsük kezelni felismeréseiteket, hogy az elkövetkezendő napéjegyenlőséget teljes mértékben kihasználhassátok, és hogy felkészüljetek a szeretettel való tanulásra, miközben megélitek a folyamatosan kiterjedő multidimenzionális jelenléteteket.
Az idősíkokon szerzett tapasztalataitok során az esszenciális idealizmusotok [hitetek/tudásotok] elhomályosult a félelem lencséjén át tekintve a nehéz tapasztalataitokra. Ezek azok a torzítások, amik létrehozzák a gondolatok és a cselekedetek komplex mintázatait, amiket a múltban nagyon nehezen láttatok át, nemhogy változtassatok rajtuk. Ez a régi létezés útja, ami most feloldódik, ha figyelmetekkel eltolódtok [felemelkedtek], és közvetlen kapcsolódtok Mindennel, amit képviseltek. Egyszerűen közvetett módon nem kapnak támogatást az energia szövevényes ösvényei, a neuronális hálók és az elvárások, így mind kiiktatódnak.
A magas rezgésű fény beáramlása is támogat benneteket és így az igazság egyre nyilvánvalóbbá válik. Még csodálatraméltóbb egyesek humorérzéke és szeretetteljessége, amit ezekhez a nehézséget okozó [gondolkodásbeli és viselkedési] mintázatokhoz való közeledésre használnak fel, aztán egyszerűen végrehajtják a változtatásokat, hogy berendezkedjenek az új életükbe. Akik gyakorolják az Önszeretetet és ezekkel a felismeréseken elgondolkodnak, azok számára nagy lehetőségek állnak rendelkezésre. 
Ennek oka a kollektív eltolódása [felemelkedése], lényetek leföldelése és a felszabadító gondolatformák bőségének infúziója [ennek az energiának a lehorgonyzása az emberi kollektívbe], ez teszi lehetségessé. Köztetek minden Felébredt továbbra szélesíti a készen állók, a bőség táborát, akik vagytok, hogy ezt teljességében kifejezhessék. Ezzel az odaadással, ezzel a folyamatos figyelemmel megnyitjátok, és még erősebben áramoltatjátok a multidimenzionális energiákat, hogy az élet a Földön megváltozzon, és hogy az Isteni terv kiteljesedhessen és kifejeződhessen.

Jelen van az új harmónia és rendelkezésre áll. Nem szólít fel, hogy a régi energiákat átalakítsd. Nem szólít fel, hogy önmagatokat vagy a bolygót „megjavítsátok”. Csupán egy ráhangolódást kér, egy igazodást, egy közös rezgésbeli nevezőt. Hogy megtanulhassátok, hogyan énekeljétek a harmónia dalát, ami az új valóság energiastruktúrája, a szeretet energiája, ami valójában önvalótok számára a legismerősebb energia. Ezt az energiát könnyű legbelül érzékelni. És egész testetek jelezheti, ha valami szinkron [összhangban van] veletek vagy nem és ez minden, ami ebben a pillanatban szükségeltetik, hogy tudjátok azt, ami most számít boldogságotok felismeréséhez.
Belülről tölt fel benneteket a világosság [a dolgok megértése], ami valamilyen formában támogatást nyújthat nektek ezen a csodálatos bolygón. És ebben is támogat és segít benneteket a mennyei birodalom halhatatlan, végtelen és szakadatlan szeretete. Valójában minden élet készen áll arra, hogy halljon, felismerjen, szeressen benneteket, és hogy segítsen nektek egymás meglátásában, egymás szeretetében és abba az életbe való emelkedésbe, ami azt a szeretet tükrözi vissza, amik Ti vagytok.
Mindannyian hívásotokra várunk, mindannyian, Egységben veletek, pontosan ismerve határtalan szépségeteket és a rátok váró kihívások hatalmasságát. Eljött az idő, hogy együttesen segítsük megerősíteni az emberiséget meggyőződésében, hogy az, amit mindannyian teszünk, fontos dolog, és hogy felismerjék, hogy együttesen nagy dolgokat vihetünk véghez és ez pedig magától értetődő. Nincs bizonyíték az ellentettjére. Ha mind magukra tekintenek azok, akik boldogok és felvirágoztak, ők biztosak lehetnek, hogy minden fajta segítség és támogatás előtt megnyíltak. Kérünk benneteket Kedvesek, találjátok meg szerető barátaitokat és családotokat, akik ugyanezt teszik, fáradhatatlanul nagyvonalúak Önmagukkal és másokkal és a nyitottságukon keresztül fejezik ki szeretetüket.
Legfőbb idő, hogy készen álljatok Egységünk megélésére, és hogy Egységként ismerjetek fel minket. Mi csak elképzelni tudjuk, életetek hogyan teljesedik ki, és azon vagyunk, hogy megkönnyítsük számotokra az újdonság felé való megnyílást és annak önmagatok általi kifejezését.
A mélyen átérzett álmaink, amiket együttesen hívtunk életre veletek, az új emberek álma – multidimenzionális, tiszta, autentikus és szuverén. Engedjétek meg, hogy segíthessünk az újraigazodásotokban, hogy ezt a lényetek esszenciájával tökéletes harmóniában lévő új életmódot élhessétek.
Jól felkészülnek a szeptemberi napéjegyenlőségre azok, akik érzékenyek ezekre az ébresztő energiákra és figyelembe veszik, mely téren van lehetőségük nagyobb nyitottságra és idealizmusra és megengedik maguknak, hogy implikált módon [összefonódva, az egyik dologból a másikat követve] újra helyreállítsák [minőségi] életérzésüket.
Örök barátotok és kísérőtök emberi utazásotokon és azon túl:
Michael Arkangyal vagyok
Csatornázta: Meredith Murphy
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.expectwonderful.com

74 éves rákos férfi- akinek orvosai szerint pár hete volt hátra- a búzafűnek köszönhetően él

Danny Mc Donald
Danny Mc Donald
Az orvosok azt mondták a 74 éves ír Danny McDonald Dunaff-nak, hogy nagyon súlyos gyomorrákos megbetegedése miatt valószínűleg három hónapon belül meg fog halni. Ő azonban úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja orvosai tanácsát, és kemoterápia helyett táplálkozási változtatásokkal fog meggyógyulni. Négy évvel később Danny még mindig él, köszönhetően annak a napi  búzafű fogyasztását magában foglaló protokollnak, ami a tápanyagokban gazdag “szuperétel” különféle csodálatos egészségügyi előnyeit bizonyítja.
Dannynek akkor jutott tudomására mennyire súlyos az állapota, amikor a gyomrában lévő fekély kifakadt. A farmról beérve a kórházba, az orvosok sokáig küzdöttek azért, hogy egyáltalán a vérzést csillapítani tudják. Eközben fedezték fel, hogy Danny valójában súlyos gyomorrákban szenved, ami már áttételeződött az egész testére.  Figyelmeztették: egyetlen módja annak, hogy megszabaduljanak betegségétől az lenne, ha részt venne egy hosszas hagyományos kemoterápiás kezelésen.
Ellentétben a legtöbb emberrel, Danny úgy döntött, hogy egyéb kezelési módszerekkel próbálkozik meg. Orvosai bosszúságára, saját házi kezelésmódot választott: méreg helyett búzafüvet. Nem meglepő, hogy kezelőorvosa meglehetősen dühös volt döntése miatt és ragaszkodott ahhoz, hogy Danny “néhány hét alatt”  bizony meg fog halni. Danny azonban állta a sarat, és úgy döntött, hogy akkor is csak és kizárólag búzafűvel próbálkozik.
“Azt mondtam az orvosoknak, hogy nem vagyok hajlandó alávetni magam a kezeléseknek- idézi Dannyt a Sunday World- “Tudtam, hogy meg fognak vele ölni. Mérgesek voltak, hogy így döntöttem. Az orvosi tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy három hónapom van hátra. ”

Az orvosi tanáccsal való dacolás mentette meg az életét

Danny messze nem rohant bele tájékozatlanul döntésébe. Egy barátjától hallott már a búzafű csodálatos gyógyító képességéről. Idővel Danny egyre inkább csak meggyőződött arról, hogy a búzafű képes mindenféle betegség gyógyítására, beleértve a rákot is. 60 évnyi gazdálkodással eltöltött tapasztalatát most saját búzafű termelésre fordította.
“Nem tudtam hogy mire számíthatok, de elhatároztam, hogy menni fog”- emlékszik vissza Danny. ”Hét napon belül az oldalamban lévő égető érzés eltűnt, és sokkal jobban kezdtem érezni magam. Abbahagytam az előírt tabletta szedését és azóta sem vettem be egyet sem. Egy hónappal később a fájdalom teljesen eltűnt, és tudtam, hogy javulófélben vagyok. A búzafű működött. Döntésem helyes volt, örültem, hogy elutasítottam orvosaim tanácsát. ”
Először csak egy uncia búzafűlével kezdett naponta, és egészen hét uncia búzafűig vitte fel ezt az adagot. Danny élő bizonyítéka annak, hogy a rák gyógyítható.
“Tudom, hogy sok orvos még mindig nem hiszi el, hogy a búzafű rendelkezik rákölő tulajdonságokkal, de én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy ez így van.”- tette hozzá.
Az alábbi videó bemutatja hogyan készíthetünk búzafűlevet:
http://youtube.com
A búzafű áldásos hatásairól itt olvashatsz többet: A búzafű klorofillja bizonyítottan hatásos a rák elleni küzdelemben
Források:

Mi a mandula élettani szerepe?


 
A mandulában sok a B1-vitamin, a folsav, a riboflavin (B2-vitamin), a B6, az E-vitamin, a P-vitamin és a foszfor.
Gazdag ásványi anyagokban: rengeteg káliumot, kalciumot, magnéziumot és foszfort (441 mg!) tartalmaz. Vasat, mangánt, cinket és rezet is tartalmaz.
barna héj antioxidáns-tartalma védi meg a magbél olaját a légköri oxigéntől és megavasodástól.
Értékes volta miatt nem célszerű eltávolítani, ráadásul ízletes is.
 Tanulmányok szerint rendszeres fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri halálozást.
A középkorban a liszt" gyakran jelentett mandulalisztet, böjt idején a mandulatejet fogyasztották tehéntej helyett.
Élettani hatásai
A mandulát E-vitamin tartalma miatt fogyasszuk améregtelenítő folyamatok serkentésére, ellenállóképességünk erősítésére.
A magnézium tartalom miatt erősíti a csontozatot, serkenti a fehérjeképzést és fenntartja a szervezet kálcium-kálium egyensúlyát.
Remek rézforrás, ami által elősegíti az oxigén szállítását, jó hatású a véredényekre és az idegrendszerre.
Cinktartalmánál fogva serkenti a sebgyógyulást.
Vastartalma miatt javasoljuk lábadozás, vagyvérképzési gondok esetén.
A belőle készült krém tisztítja és hidratálja a bőrt.
Kiváló fehérjepótló, és javítja az emlékezőképességet.
Magas a fehérje és az élelmi rost mennyisége. Ez a kombináció segít a tápanyag-bevitel ésszerű szinten tartásában - vagyis bármennyire is olajos magot fogyasztunk, a mandula, növeli a teltségérzetet, és egészségünket is védi.
Mérsékli a vércukor-szint hirtelen emelkedését.
Kedvező hatású egyes rákbetegségek megelőzésében.
Tudtad?
(Ezt még nem próbáltam, csak olvastam:) A pirítás kiemeli az ízeit. 75 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kellően megpirul.
 
 
Tudtad, hogy Hippokratész orvosságnak ajánlja a mandulát?
A mandula gyógyászati felhasználására elsőként Hippokratész utal, orvosságnak ajánlja a keserűmandulát.
A népi orvoslás szerint a mandula azoknak a májbetegeknek előnyös, akik más zsírféleséget nem fogyaszthatnak, valamint azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk.
Ekcémás csecsemőknek tehéntej helyett mandulatejet javasolnak.
Az évszázadok során számos más betegségekre is ajánlották. Így az édesmandulát cukorbetegeknek és gyenge idegzetűeknek, míg a keserű "testvérét" vértisztítóként, légcsőhurut, asztma, láz, máj-és epebetegségek, vizenyő és golyva esetén.
Külsőleg is használták. A keserűmandula zsíros olaját kipréselték, és az így maradt "mandulahúst" megőrölték. Ennek forrázatát adták mosdóvízhez, zsíros és pattanásos arcbőr kezelésére.
Hatásai még: Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a szívinfarktus kockázata.A polifenolok néhány tagja is megtalálható benne, melyekről szintén kimutatták, hogy igen erős antioxidáns és mutációellenes aktivitással rendelkeznek, így fontos szerepet játszhatnak a rákos burjánzás kialakulásának megakadályozásában.
 
A mandula mértékletes fogyasztásával sokat tehetünk csontjaink és fogaink egészsége érdekében.
Kálium és kalciumtartalma is kiemelkedő: általában elmondható a manduláról, hogy bár sok olyan ásvány megtalálható benne, melyekből viszonylag kis mennyiségre van szüksége szervezetünknek, mégis, ha ezeket nem kapjuk meg, az bizony komolyabb betegségekhez, hiánytünetekhez vezethet. Hatékony görcsoldó, a krónikus fájdalmak természetes ellenszere, ugyanakkor a téli depresszió, idegesség, feszültség okozta tünetek ellen is hatásos. A mandulában lévő fehérje összetétele szempontjából az anyatejéhez hasonló: tápláló, könnyen lebontható, így a bélműködésre is jótékony hatással bír.