2014. szeptember 29., hétfő

SaLuSa üzenete 2014. Szeptember 26.


Alcyon Plejádok 22/1. - Az RNS-DNS-ünk jobbá tétele a fény lényei átlal


Abraham-Hicks: Gyógyító - magyar felirattal


Egy Tündérvilág nyílik meg benned...




Amikor belül teljesen megújulsz és átlépsz az újba,- olyan mintha egy tündérvilág nyílt volna meg benned. 
Tested, lelked megújulva, felfrissülve nézz elébe a változásoknak. Hátrahagyod a régmúlt dolgait, a múltad már csak szemlélőként nézed.
Megérted, hogy ez is egy részedet alkotja, szeretettel elfogadod, de már nem mész bele a múlt különböző eseményeibe, történéseibe.
Életednek ezt a részét lezártad, magad új tartalommal töltötted meg, és most csak az ÚJ felé figyelsz. Azon dolgozol, hogy teheted életedet, szebbé, jobbá, hogy élhetsz kiteljesedett életet.

Add át magad az előtted álló ismeretlennek.
Indulj el az úton, megnyílva az új befogadásának.
Tudd, hogy biztonságban vagy,- így hát most már biztos léptekkel haladj előre.
Légy nyitott minden újra, és nézd meg mit üzen néked.
Tárd ki szívedet az új világod előtt és hagyjad, hogy csak a szíved vezessen.
Nyílj meg az élet szépségei előtt és töltekezz belőle.
Tudd, hogy mindez erőt ad, hogy leküzd a még benned lévő akadályokat.
Erősítsd magad pozitív gondolattokkal és megerősítésekkel,- és mindig csak előre nézz, ne hátra figyelj.
Most csak a célra összpontosíts, arra, amit el akarsz érni, de ugyanakkor lazulj bele. Tudd, hogy Isten végtelen szeretete és kegyelme kísér az utadon, ez adjon mindennél nagyobb biztonságot a számodra.

Írta: Feketéné Lendvai Katalin




A változások átalakító ereje,-belépés az Újba:


A bennünk lévő új megszületése előtt még számos fájdalommintával szembesülhetünk. Ezek a minták származhatnak jelen életünkből, de akármelyik múltbéli életünkből is feltörhetnek, előidézve különleges helyzeteket. Mindenképpen tanácsos megvizsgálni magunkat, mit akar isteni Énünk megláttatni velünk, mire akarja felhívni a figyelmünket. Ezek az emlékek lelkünk legmélyebb bugyraiból törhetnek elő. Lelked mélységeiben elmerülve újra magadra találsz, de nem tudod hogy az út hová vezet…
Nagyon valószínű, hogy nem érted meg miért kell újra és újra átélned a múltad, miért kell még időznöd a múltban, mikor te már minden porcikáddal az új megteremtésére vágysz.
Számos kérdést tehetsz fel, de a választ ne kívülről várd,- a válaszok benned rejlenek.
Sorra végig vettél már mindent, rendszerezted emlékeidet.
Megláttad magadban mi az ami helyes, mi az amit tovább viszel, amit megtartasz, hogy az új korszakodban is részedet képezze. És felfedezted azt is, ami már nem szolgál téged,- éppen ezért itt az ideje, hogy múltad ezen részét a felejtés fátyla mögé rejtsd,- végleg lépj túl rajta és többé már ne emlékezz rá.
Ami már nem szolgál minket, ami már nem visz előre, azt kell engednünk, - de sokszor hallottuk már ezt a jól bevált tanácsot. És milyen könnyű ezt elmondani, és mennyivel nehezebb megvalósítani, rendszerezni magunkban.
Hisz gyökereink, családi örökségeink, hagyományaink folyamatosan előtörnek. Családtagjaink, szüleink, testvéreink rendszerint tükröt tartanak elénk.
Hajlandóak vagyunk-e csak a szépet, a jót, a nemeset, az építőt tovább vinni, vagy még mindig ragaszkodunk a régi mintabeli elvárásokhoz, illendőségekhez?
Nincs könnyű dolgunk ilyenkor, és vigyáznunk kell, hogy akaratunktól független nehogy megsértsünk másokat. Hiszen nem mindenki képes együtt haladni a változásokkal.
Nem mindenki képes velünk együtt haladni, és továbbra is életünk részét képezni,- ezt akármilyen fájdalmas is, de tudomásul kell vennünk és el kell fogadnunk.
Emberi kapcsolataink, beleértve a közvetlen környezetünket, jelentősen megváltozhatnak és átértékelődnek.
Újra és újra magunkra figyelve meglátjuk mi számunkra az igazi érték, és mi az ami már jelentéktelenné vált. De nem vonhatjuk ki magunkat a társadalomból és nem alakíthatunk csupán csak „új energiás köröket”, hanem helyünkön maradva, még nagyobb szeretettel és elfogadással helyt állva kell segítenünk az úton haladókat, az új felé tartókat.
El kell vetnünk az ítélkezést, a bírálatot, mindent, amivel meggátolnánk, hogy kellő segítséget nyújthassunk számukra.
Persze ahhoz, hogy segíteni tudjunk, először magunkat kell megtalálni, rendszerezni, egy új életszemlélet felállítani és azzal elindulni. Ezt csak akkor tudjuk megtenni ha már megújítottunk magunkat. Ha letéptük magunkról a korlátozó kötelékeket, a visszahúzó láncokat.
Ekkor egy teljes megújuláson megyünk keresztül, - új mintákat, új energiákat, új gondolkodás és látásmódot alakítunk ki.
Különböző utakat járunk be, és ebből adódóan megéléseink is változóak.
Történéseink, élethelyzeteink is másképpen alakulnak. Egy bizonyos helyzetre is más szemszögből látunk rá, és ez valójában nagyon sok mindentől függ.
Lelkiségünktől, megélt tapasztalatainktól, a társadalomban betöltött szerepünktől, neveltetésünktől és még sok más egyébből adódóan.
A cél amit kitűztünk magunk elé, az viszont,- egy,- az EGYSÉG, a TELJESSÉG felé tartani. Éppen ezért nem különülhetünk el, hanem egymást megsegítve, együtt tanácsos előre haladnunk.
Ki könnyebb, ki nehezebb utat jár be életében, és más jellegű folyamatokat választ tapasztalásként. Ez nem jó és rossz kategória, vállalás és a megélés függvénye.
Különböző minőségekkel és feladatokkal öltünk testet.
Sokan tanulás céljából jönnek vissza újra a Földre, vannak akik szolgálatot teljesíteni,- egy meghatározott, adott feladatot végrehajtani.
Az ő életük általában eltér a megszokottól.
A szolgálat néha igencsak nehézzé és küzdelmessé válhat, mert ugyanúgy be kell illeszkednie az illetőnek a hétköznapok világába.
Viszont a társadalmi osztályozások nem mindig teszik lehetővé, hogy teljes egyszerűséggel tegye a dolgát a világban.
Mivel különbözőek vagyunk, ezért gyorsan szembetűnik ha valaki merőben eltérő értékeket képvisel, vagyis eltér a normától, főleg ha életvitele, élethelyzete is merőben eltér az átlagostól. Persze ezt lehet jó és rossz értelemben megvizsgálni, és különböző szempontokból elbírálni.
A világ általában tart az ilyen emberektől, nem normálisnak nevezi őket. Mivel az ő szemükben jóval meghaladják a normát, azt a határt, amit ők képesek befogadni.
Amiről szeretnék beszélni az a bírálat és az ítélkezés.
Sajnos az emberek többsége nagyon hamar ítéletet mond a másik ember feje felett. Elbírálja, hogy milyen az a másik ember és különböző jelzőkkel minősíti, pedig az is lehet, hogy alig ismeri.
Amit látunk, azt mindig a mi szempontunkból a mi szemszögünkből látjuk.
Nem tudjuk, hogy az egyén mit képvisel, milyen megélések által jutott el idáig, milyen vállalást, milyen feladatot teljesít. Milyenek a körülményei, a neveltetése és valójában milyen belső értéket rejt magában.
Könnyen véleményt nyilvánítunk mi emberek, és általában nem is szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ezzel a másik ember feje felett ítélkezünk. Nem is tudjunk, hogy meggondolatlan viselkedésünkkel az illetőnek milyen károkat okozhatunk.
Minden gondolat, minden kimondott szó tartalommal bír és leképeződik energetikai formában.
Ha valakiről nem elfogadással beszélünk, sőt bíráljuk, ítélkezünk is felette,- akkor igencsak negatív megnyilvánulásokat küldünk feléje,- ami az illető energiarendszerében leképeződhet. Ha ez többször megismétlődik akkor egy idő után különböző problémákhoz vezethet, ami lelki és egészségügyi problémákban is megnyilvánulhat.
Sokan nincsenek tudatában az ilyen jellegű megnyilvánulásoknak, ezért nem árt ha odafigyelünk ezekre a dolgokra.
Próbáljuk magunkat a szívvel és az értelemmel összekapcsolni,- és ebbe a minőségbe elhelyezkedni.
Ne ítélkezzünk, ne bíráljunk, fogadjuk el, hogy különbözőek vagyunk.
Nem vagyunk kötelezőek mindenkivel összekapcsolódni, de attól még tiszteletben tarthatjuk, hogy ő tőlünk eltérően más minőséget képvisel.
Számunkra az már egy tanulási folyamatnak számít, ha megtudjuk állapítani, hogy a másik ember mit mutat nekünk azzal ahogy megnyilvánítja magát.
A tudat egy más szemszögéből vizsgáljuk meg a dolgokat, - így az ítélkezést és a bírálatot könnyedén átalakíthatjuk.
Sok kapcsolódási pontot akadályoz meg ez a negatív minta. Arról nem is beszélve, ha az illető tudomására jut bírálatunk, milyen megéléseket, fájdalmakat indíthatunk el benne. Ezenkívül telepatikus támadások áldozatává is válhat, amelyek különböző megnyilvánulási formában képeződhetnek le az illető energetikai rendszerében, amit nem a legkönnyebb felfedezni és aztán megszabadulni tőle.
Mindezt csak azért írtam le, hogy lehetőség szerint még tudatosabban figyeljünk magunkra, és ezt a rossz beidegződést már ne vigyük át az újba, hanem alakítsuk át egy magasabb tudatossági tényezővé. Mi is jobban érezzük ezáltal magunkat, és másoknak sem okozunk problémát és kárt az energetikai rendszerében, főleg nem a lelkében.
Az Újba az is beletartozik, hogy más látásmóddal közelítünk meg dolgokat.
Egy magasabb szemszögből közelítünk a dolgok felé és a régi bevett rossz szokásainknak véget vetünk.
Egy új, tartalmilag tudatosabb életet élve kapcsolódunk össze a szívünkben élő szeretet erejével.
Az elfogadással sok mindent megváltoztathatunk és feloldhatunk, persze ehhez nekünk kell tudatosan részt vennünk a változásban.
A változás mindenkinek adott, csak fel kell ismerni a lehetőségeket…
Írta: Feketéné Lendvai Katalin

2014. szeptember 24., szerda

Kiterjesztem önmagam valóságát a körülöttem lévő emberekre






A belső Lényed megismerési fázisában egyre több mindenre rácsodálkozol.
Olyan dolgokat is észreveszel, amelyek eddig közömbösnek tűntek számodra. Egy Új Életteret alakítasz ki magad körül. Újdonságát a benned történő változás adja, és rácsodálkozol,- a körülötted lévő világodban alig történt változás. De benned mégis mélységek mozdultak meg és tisztultak fel, és kötődtek össze magasságokkal.
Ennek tükrében a változás, a megújulás benned született meg.
A változás folyamatában kiteljesedik részed, Önmagadra, isteni Önvalódra találsz.
Az első szakaszban még csak ismerkedsz magaddal,- meglepődsz, hogy az eddiginél mennyivel másképpen reagálsz különböző történésekre, helyzetekre.
Egy olyan útra léptél, amelyben a lelked mélységei összekapcsolódnak a Szellem erejével.
Határozott döntéseket hozol meg és kitartasz mellette.
Érdeklődve figyeled Önmagad változási szakaszait, a megújulást,- és már egyre kevésbé tölt el fájdalommal, ami a múlt veszteségeiből ered.
Kíváncsi vagy, vágysz megismerni, felfedezni Új Önmagad.
Érdeklődve figyeled mivé alakulsz, mi az amivel azonosulsz.
Önmagad belső értékeit felszínre hozod,- rájössz, hogy mindez eddig is benned volt, csak tudatod befolyásoltsága által eddig nem tudtad ilyen mélységekből felszínre hozni, és vállalni azt a csodát, azt a Létezőt, Aki Te magad vagy.
Különös tiszteletet kezdesz érezni Önmagad iránt,- hisz tudod már, hogy hatalmas Szellemed végtelen ereje táplál téged, és ad hozzá erőt, hogy jól érezd magad testedben.
Szenteld meg napjaidat Önmagad tiszteletével, ezáltal másokat is még jobban tisztelsz, és nyitottabb szívvel fordulsz feléjük.
Önmagad kisugárzása által, veled azonos minőségeket vonzod magadhoz.
Rövid időn belül megérzed ki az, akivel összekapcsolódj, és azt is megérzed ki az, akivel csak utad egy bizonyos részén találkozol, - aztán Te is, Ő is tovább halad, mert nincs közös dolgotok.
Intuíciód, látásmódod még jobban kiszélesedik, és ennek egyetlen magyarázata,- hogy nyitott és szeretetteljes állapotba helyezkedtél Önmagadon belül,- és ezt sugárzod ki a világba. A szív szeretetén, és az elme tudatosságán keresztül szemléled a dolgokat,- egyensúlyba hozod mindkettőt, és középre helyezed magadban.
A Krisztusi Szeretet ezáltal egy magasabb szintre emel, egy olyan valóságba röpít, amelyben eddig még nem volt részed.
Saját magad mesterévé válsz, Önmagad lelki tanácsadójává, mert megszületik és kiteljesedik benned az Isteni.
Az a minőség, akit Emberangyalnak,- Angyalembernek nevezünk, és az Istenemberré válás folyamatánál tart.
Mantra: Kiterjesztem Önmagam valóságát a körülöttem élő emberekre, minden Létezőre.
Írta: Feketéné Lendvai Katalin

Mi történik a napokban velünk?




Globálisan a családi kapcsolatok és karmák tisztulása folyik.
Tudd, hogy az anya és az apa a két pólusa a lelkednek. Mintha egy akkumlátor lennél, melyet ők töltenek fel. Ők képviselik Benned a férfi és a női oldalt. A férfi és a női energiát. Nem biztos, hogy a szüleid olyanok, amilyet Te töltésként szívesen látsz. Ők ketten mindig képesek arra, hogy elegendő energiával lássanak el, csak az a kérdés, hogy Te, mint az energia befogadója, képes vagy-e fenntartani a kapcsolatot velük. És tudsz-e örülni annak a töltésnek, amelyet kapsz? Vajon egyformán fogadod e a két energiát. Ugyanis ha nem, akkor elmozdul az egyensúly. Sok nő válik férfiassá és sok férfi válik nőiessé ennek következtében. Lehet, hogy Te most férfi testben vagy, és a szüleid közül édesanyád volt az erős, domináns személy. Ezért, de lehet, hogy egészen más okból hozzá kapcsolódtál erősebben, s édesapádtól kevesebb energiát fogadtál be. Ezért jóval több most a női energia Benned.
De lehet, hogy most női testben élsz, de túlteng benned a férfi energia. Lehet, hogy édesapád sokszor agresszív volt, s Te nem akartál rá hasonlítani, ezért megtagadtad magadban a férfi energia felvételét. Lehet, hogy édesanyád áldozatszerepe miatt elnyomtad magadban a női oldalt.
Az is előfordulhat, hogy édesanyád volt a nő és a családfenntartó egy is egyben, ezért próbáltál könnyíteni rajta és tudattalanul is átvettél tőle terheket. De lehet, hogy édesapádon szerettél volna könnyíteni. Amíg ezek az energiák nem kerülnek kiegyenlítésre Benned, nem tudod a párkapcsolatot sem megélni teljes önvalójában. Míg nem érzed magad kerek egésznek, Nem tudod megélni a női vagy férfi szerepedet sem.
Elsődleges feladat az lenne, hogy megértsük és elfogadjuk, hogy mi magunk akartunk a szüleink gyermekei lenni. Minden esetben a lélek választja ki a szüleit, akikhez kíván a Földre megszületni. Pontosan tudja, hogy ők azok az emberek, akik tükörként megmutatják azon sérült részeit, melyek gyógyításra várnak. Olyan szülőket választunk, akiknek ugyanazon sérülései vannak, mint nekünk. Amint elhagyjuk a családi otthont, és még nem tanultuk meg feladatainkat, olyan párt választunk, akik tovább tartják a tükröt előttünk.
Kérlek, ezt gondold végig, és lásd meg azt, hogy a szüleid is áldozatok áldozatai. Kizárólag azt a feladatot teljesítik, amit rájuk bíztál. És ha ezt valóban megérted, rájössz, hogy talán nem is nekik kell mebocsátanod, hanem önmagadnak. Ő ugyanolyan áldozata a kettőtök kapcsolatának, mint Te magad. Állj a tükör elé, nézz a saját szemedbe, és mondd ki többször hangosan: MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK!
Tudd, hogy mindezt a fejlődésed érdekében vállaltad, így itt az ideje megtanulni a leckét. Ha élnek a szüleid, ülj le velük, és köszönd meg nekik a tanítást, amit adtak. Mondd el, hogy szereted őket, megbocsátasz, és öleld meg őket. Ha már nincsenek fizikai testben, tedd meg ugyanezt lélekben, vagy írj levelet.
De nagyon hatékony, ha lefekvés előtt ellazult állapotban magad elé képzeled őket, és elmondod nekik ugyanezt (előkészíted energetikailag a helyzetet a személyes találkozásra), majd azt látod, hogy ami a szüleid felől árad energia, azt egyformán, kiegyenlítetten fogadod be. Ha végre szabadon tud áramlani az anyai energia, az gyógyítja a nőiességet, a párkapcsolatodat, az intuíciót, a szülői feladatokat. Ha szabadon áramlik az apai energia, akkor az erőd visszatér, a teremtő erőd életre kel, a pénz energiája áramlani kezd. Azonban míg megvan az elcsúszás, erre esélyünk sincs. A tisztulásunk és boldogságunk legelső és legfontosabb feladata, hogy kiegyenlítsük az energiákat a családban. Ezért olyan hatékonyak a családi oldások. Az elmúlt időszakban azt tapasztaltam, hogy ezen oldások után történik a legtöbb változás.
A harmónia létrehozása nem azt jelenti, hogy Neked mindenáron szeretni kell a szülődet. Azt sem jelenti, hogy a kapcsolatot tartanod kellene velük. Csupán történjen meg a megértés, és ezáltal az elfogadás. Ne legyen Benned neheztelés, fájdalom.
Azon terheket, melyeket tudatosan vagy tudatlanul átvettél, add vissza a szüleidnek. Képzeld őket magad elé, állj oda külön mindkettőjük elé, nyújtsd ki a kezed és mondd azt neki: "Visszaadok mindent, ami a Tied. Megbocsátok Neked, és megbocsátok magamnak, amiért átvállaltam. Képesnek tartalak arra, hogy saját magad megoldd. Nem cipelem tovább a terheid. A szabad akaratomnál fogva így döntöttem. Így legyen." De megfogalmazhatod a saját szavaiddal is. Meg fogsz könnyebbülni, neki pedig lehetőséget adsz, hogy önmaga megoldja, s ezáltal fejlődjön. Ha bármit mások helyett szeretnénk megoldani, elvesszük tőlük a fejlődés lehetőségét. Mindenkinek éppen elég a maga feladata. Ez különösen igaz a szülőkre is.
Ezek a tisztulások különböző testi tünetekkel járnak. Gyakoriak a gerinc- és izombántalmak, húzódások, keresztcsonti fájdalmak, nyakcsigolya panaszok. Mivel ezzel együtt a párkapcsolati sérülések és rendeződnek, sokan éreznek alhasi fájdalmakat. Előfordulnak menstruációs panaszok, görcsök, felfázás, gyulladások, hormonális zavarok. A lelki tisztulás folyamatosan a testen keresztül is történik.
Forrás: Mohácsi Viktória
https://www.facebook.com/225023067508081/photos/a.383892351621151.102319.225023067508081/853196341357414/?type=1&theater

2014. szeptember 22., hétfő

Három szó... amely megelőzi és gyógyítja a rákot





A rák korunk egyik legsúlyosabb és az esetek többségében halálosnak számító betegsége. Kevesek tudnak kigyógyulni belőle és ezeket az eseteket is csodaként tartják számon. Amennyiben ismerjük kialakulásának okait és lelki hátterét és mindazokat a folyamatokat, amelyek idáig vezetnek, akkor három szóra lehet leegyszerűsíteni a megelőzést vagy a gyógyulást: NEM..., kérlek,..., elfogadom.
A rák azokat az embereket sújtja elsősorban, akik képtelenek kiállni önmagukért. Kényszeresen adnak, úgy gondolják, hogy folyamatosan adniuk és szolgálniuk kell azért, hogy szeressék őket. Nem tanulták meg szeretni és elfogadni önmagukat, így azt sem tudják elhinni, hogy mások önmagukért szerethetik őket. A folyamatos és kényszeres adakozással az a legfőbb céljuk, hogy "megvásárolják a másik ember szeretetét.
Az önbizalom-hiányból és a szeretteik elvesztésétől való félelemből fakadó folyamatos, adakozási kényszer, valamint az érdemtelenségből, az önszeretet hiányából adódó kérési és elfogadási képtelenség esetükben egy szélsőséges energia-hiányhoz vezet.
Az energiák folyamatos kifelé történő áramoltatása (adás) és a befelé történő energia áramlás blokkolása (elfogadási képtelenség) vezet oda, hogy hosszú idő alatt az ilyen beállítottságú személy életenergiája olyan szélsőséges módon lecsökken, az immunrendszere olyan mértékben leromlik, hogy a testben folyamatosan jelen lévő sejtek növekedését korlátozó tényezők nem tudnak érvényesülni és egy szélsőséges burjánzás indul meg a szervezet "leggyengébb láncszemé"-ben. A korlátok nélküli növekedés - a kiváltó okok megszüntetésének hiányában - mind a gazdaszervezet (emberi test), mind a rákos sejtek pusztulásához vezet.
Az előző mondat a leírt végkifejlet mellett, azonban egy olyan lehetőséget is sugall, amellyel - időben felismerve a kiváltó tényezőket - a megelőzésre, később felismerve azokat, a gyógyulásra is lehetőség van. A lehetőség az, hogy az érintett felismeri a betegséghez vezető lelki hátteret, azt az életfeladatot, amelyet ebben az életében bevállalt és amelyre aktuális betegsége figyelmezteti.
A jelzett életfeladat megoldásához ad "kulcs"-ot a szöveg elején már jelzett három szó. Három egyszerű szónak tűnik, de egy nagyon mélyreható, gyökeres változás, szemlélet- és életmód-váltás áll a hátterében. Alapvető felismeréseknek, és a felismerések nyomán szükséges gyakorlati lépések sorozatának kell bekövetkezniük, ahhoz, hogy a folyamat megfordítható legyen.
Mélyen eltemetett tudatalatti tartalmaknak kell a felszínre kerülniük, melyek komoly lelki traumák hatására épültek be oda. Olyan önvédelmi reakciók létjogosultságát kell megkérdőjelezni, amelyek eddigi élete során létének és ego-jának túlélését szolgálták.
Az önbizalom és az önmaga iránt érzett feltétel nélküli szeretet megerősítése mellett le kell számolni azokkal a félelmekkel is, amelyeket meglévő kapcsolatok elvesztése vagy megváltozása iránt érez. El kell engedni azokat a külső "mankókat" (személyek, helyzetek stb.), amelyek - éppen a kialakult kapcsolatokon keresztül - pótszerként szolgáltak a gyenge lábakon álló önbizalma megerősítésére.
Első feladat tehát, hogy meg kell tanulni "NEM"-et mondani, mindazokra helyzetekre, amelyeket az illető maga alakított ki, de ma már elvárásként fogalmazódik meg feléje. Új határokat kell kijelölni. Olyan határokat, amelyek további létét biztosítják.
Magabiztosan vissza kell utasítania mindazokat a feléje sugárzó elvárásokat, amelyeknek egy jó ideje már csak kényszerből vagy félelemből igyekezett megfelelni. Mindazt, amikor "NEM"-et gondolt, de "igen"-t mondott. Új szerződést kell kínálnia mindazoknak a személyeknek, akik eddig e korábbi elvárásrendszer alapján kapcsolódtak hozzá. Amennyiben nem vállalják fel az új játékszabályokat, el kell engedni őket az életéből.
A másik önbizalom-erősítő feladat, hogy meg kell tanulni kérni. Amíg a "NEM"-et mondás az energiák szükségtelen és erőn felüli kiáramlását akadályozza meg, addig a kérés ahhoz nyit utat, hogy mások segítségének elfogadásával meginduljon egy felé irányuló energia-áramlás. Míg az első az energia-mérleg kiadási oldalát csökkenti, addig a kérés a bevételi oldal növelésének lehetőségét biztosítja.
Miért a lehetőségét? Azért, mert valódi energia-áramlás csak akkor következhet be, ha a kérés nyomán adott segítséget el is tudja valaki fogadni. És ezzel jön be a képbe a harmadik szó: az elfogadás. Amennyiben szüksége van rá, akkor kéri és elfogadja a kért segítséget, de akkor is elfogadja az őszinte és önzetlen támogatást, ha azt kérés nélkül ajánlják fel számára.
A kérés és az elfogadás gyakorlásakor ugyanazokkal az - önbizalom-, és önszeretet-hiány okozta -gátakkal fog szembe találkozni, mint a "NEM"-et mondás esetében. Azokban a helyzetekben, amelyekben eddig nem mert kérni és azokkal a személyekkel szemben akik felé szintén soha nem mert igényeket megfogalmazni le kell győznie korábbi félelmeit és ki kell állni vágyai vagy jogos igényei mellett. Az új szerződés ezekre az esetekre is vonatkozik. ...és az elengedés is, amennyiben a másik fél nem akar a megváltozott feltételeknek eleget tenni.
..."NEM"-et mondás, kérés, elfogadás. Amikor erre az útra lép valaki számos félelemmel kell szembenéznie. Azokkal, amelyekkel szemben eddig homokba dugta a fejét és úgy tett, mintha nem léteznének. Kerülte a konfliktusokat, de ezzel csak azt érte el, hogy a kifelé elkerült ütközés és harc egy másik szinten - önmagában - zajlott le, tartós feszültségeket és belső konfliktust okozva. A belső konfliktusok fizikai tünetekhez, betegségekhez - és ha sokáig húzta - még komolyabb betegségekhez vezettek.
A legelső tünetek felismerésekor az lehet a kérdés: hajlandó-e megoldani a tünetet kiváltó okot, és ezzel megakadályozni  a súlyosabb következményeket. A végső stádium kérdése viszont az, hogy mi az erősebb benne, a változástól való félelem vagy az, hogy még ebben az életében megoldja azt az életfeladatot, amelyet felvállalt? Vagy: a változástól féle jobban vagy a gyógyíthatatlan rák következményeitől?
Gyökér félelmekkel kell ebben a harcban szembenézni. Félelmekkel, amelyek mindaddig lesznek, amíg nem lesz egész, egész-séges. Ezért nem számíthat arra, hogy ezek a félelmek csak úgy elmúlnak. A félelmek mellett és ellenükben kell cselekednie, bátran. Ahogy a sokszor idézett mondás tartja: "Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére mer cselekedni."
Ez sok esetben egyedül nem megy. Kérj... és fogadd el a segítséget.

Emberangyali minőségek jellemzői




Amikor összekapcsolódsz a saját angyali éneddel, testvéreiddel,- azt a teljességet nem felejted el soha, felejthetetlen élmény lesz a számodra.
A szívedből egykoron kiszakadt rész visszatér és beteljesíteni magát. Átölel végtelen szeretetével, jóságával, egy pillanatra azt érzed ISTEN tenyerén élsz.
HAZA jöttél, HAZA érkeztél,…
Átölelnek a testvéreid, a tieid, hozzájuk tartozol…., csodálatos, felülmúlhatatlan érzés….
De aztán hamarosan eljön a következő lépés, ami már elemi erővel hat rád, mert rádöbbentenek, hogy nem maradhatsz itt, mert a FÖLDÖN van még dolgod. Vissza kell térned a választott testedbe, és újra azonosulnod kell felvett szokásaiddal,- hiszen te vállaltad egykor, hogy ide a földi szférába leereszkedsz, és a legjobb tudásod szerint teljesíted be vállalt feladatod. Még azon az áron is, hogy egy csomó olyan mintát magadra vettél rejtőzködésképpen, ami nem éppen emeli a lelkedet, de te tudod, hogy ezzel felismerhetetlenné válsz, és így még jobban be tudsz illeszkedni az adott rendbe.
Az Emberangyalok feladata nem a legkönnyebb vállalások közé tartozik. Nagyon sokszor vágyakoznak HAZA, mert nem igazán érzik idevalónak magukat, és az átlagosnál érzékenyebb lelkülettel bírnak, de ez az érzés más Csillagcsaládokban is ugyanúgy jelen van.
Sokszor érzik magukat áldozatnak, és sokszor vesznek magukra a TEREMTŐ iránti végtelen szeretetükből áldozati mintákat, hogy ezzel még jobban megsegítsék a FÖLD, a BOLYGÓ felemelkedését.
Az emberek közt élve egy magosabb minőségű szeretetre vágynak, és ezt legtöbb esetben nem kapják meg, mert a velük együtt élő emberek nem értik, hogy valójában milyen szeretet után vágyakoznak.
A körülöttük élő emberek általában ezeket az embereket, túl érzékenyeknek, lelkizősnek tartják.
Ugyanakkor az sem érthető a többség számára, hogy honnan ered belőlük az a nagy szeretetet Isten vagy a Haza iránt, és miért olyan nyíltszívűek és közlékenyek az emberekkel szemben.
Ezek az Emberangyali minőségek, a legnagyobb beilleszkedési akaratuk ellenére kilógnak a sorból,- különcnek tarthatják őket.
Általában gyógyító, kisegítő, lélekemelő munkát végeznek, ehhez kapcsolódó munkakörben helyezkednek el. Ugyanakkor ezzel egy ütemben a FÖLD, a BOLYGÓ gyógyítását, beleértve az itt élő-tartózkodó egyedek védelmét nagyon fontosnak és elengedhetetlennek tartják.
2009-ben elérkeztünk egy olyan fordulóponthoz, amelyben ISTEN ezeket a minőségeket újra vissza állította, EREDETI feladatukba és minőségükbe. A MI drága FÖLDANYÁNK pedig a jóváhagyását adta rá.
Így elindulhatott egy olyan tudatosodási folyamat ezekben a körökben, hogy innentől fogva egyre több Emberangyal döbben rá, hogy Ki Ő, miért van itt a FÖLDÖN, mi az a vállalás, az a feladat amiért ő jelentkezett és hajlandóságot mutatott, hogy felvegye ezt a földi testet.
Ha a megértés kapuja kitárul számukra,- akkor először a felismerés és a különváltság érzése, megdöbbenésként hat rájuk. De aztán rövid időn belül elcsitul ez az érzés, és jön a felismerés, a megértés,- hogy KI Vagyok, mi az feladat amiért valójában itt a FÖLDÖN most jelen vagyok.
Ennek a megtalálásához, felismeréséhez és megértéséhez kívánok teljes szívemből nagyon jó munkát!
Szeretettel: Feketéné Lendvai Katalin

2009. augusztus 16.


2014. szeptember 18., csütörtök

Te tudod, hogy minek vagyunk a birtokosai?


Új Kezdet- Emberangyal kiteljesedése

(különböző szakaszokban történik, még most is tart, sőt.....)



Új Kezdet- Emberangyal kiteljesedése
 
 
A változás folyamatában különböző szakaszokon megyünk végig.
Többször megváltunk már a múltban bizonyos régi részeinktől, de eljött az idő, mikor végérvényesen búcsút kell mondanunk a régi mintáinknak, és azzal együtt járó kötődéseinknek. Ez egy hosszú és mély belső folyamat életünkben.
Többnyire úgy érezzük, mintha az egészbe egy kicsit mi is belehalnánk.
Az elválás és vele együtt a leválás, fájdalommal és néha végtelen szomorúsággal jár.
Azok az értékek, amit eddig igaz értékeknek hittünk, egy varázsütés alatt szertefoszlanak és semmissé válnak.
Eljön az a pont életünkben, amikor teljesen más értékrendet állítunk fel, és ebből kifolyólag már más értékeket tartunk fontosnak. 
Emberi kapcsolataink többnyire megváltoznak, átminősülnek.
Új utakat járunk be, új emberek, új kapcsolatok lépnek be az életünkbe.
Egyre inkább előhozzuk magunkból azt az isteni Lényt, - isteni Önvalónkat,- Aki teljeséggel mi magunk vagyunk.
Mielőtt viszont mindez megtörténne, az idáig elvezető útnak van egy igen nehéz folyamata, az pedig,- A teljes leválasztás és istenivé formálás.
Minden, ami a múlt nem építő energiáit tükrözné vissza a jelenbe, fájdalommal, vagy éppen csak olyan kötésekkel töltene el, ami által nem tudsz továbblépni, nem tudsz teljességgel újjászületni és kiteljesedni, - az a legjobb, ha leválik rólad,- mert különben vissza akar a múltba húzni, megkötni, mert már beleivódott a sejtjeidbe, egy megszokássá, valamilyen szinten függőséggé vált.
Ajánlatos túl lépni magadon, de ehhez szükséges, hogy leválaszd, átformáld a múltad, és csak az igaz, színtiszta értékeket tartsd meg belőle, amely együtt rezonál a te valóságoddal.
Nehéz ilyenkor megtalálni az igaz értékeket, mivel a születés fájdalmas szakaszában már sok mindent elvesztettél, és csak azt látod, hogy alig maradt veled valami.
Lecsupaszítva állsz önmagad előtt újjászületett világodban, és valójában azt sem tudod először mivé születtél.
Ilyenkor nagyon mélyen szükséges befelé figyelned, hogy megtaláld Önmagadat, azt a Lényt, Aki Te magad vagy,- másrészt pedig azért, hogy ne építsd vissza a régi megkötő kötelékeket, bármiből is származzon az.
Semmi esetre se építsd vissza a régi múltba húzó kötéseket csak azért, hogy veled legyen valami!
 
      A múlt értékei egy másodperc alatt semmisé válnak, mert újjászületésed tartalmilag más minőséggel ruházza fel.
Egy részed (Egod) ragaszkodna bizonyos múltbéli kötésekhez, de ha Isteni Éned nem tanácsolja, hogy az Újba magaddal vidd azokat a részeidet, akkor legjobb ha hallgatsz a belső útmutatásra. Az is előfordulhat, hogy azt az útmutatást kapod Isteni Önvalódtól,- Semmit ne vígy magaddal,- Új Jövőt teremts!
A Szellem igaz üzenete segít megtalálni ezen a „semmin” belül, mi az, amit tovább munkálhatsz, mert mindig is részedet alkotta és együttrezgett a Mindenséggel, a te Isteni Valóságoddal.
Figyelj,- mélyen és csendesen,- alázattal és hittel hagyatkozz a benned élő Istenire, bármennyire ellent mond a benned lévő másik részednek (Egodnak).
Önmagad Isteni Lényét, Önvalódat csak így tudod kiteljesíteni.
Így találod meg azokat az értékeket, amelyek továbblendítenek az úton, és egy Új Élet megteremtésére adnak lehetőséget.
    Állj meg egy pillanatra és ünnepeld újjászületésed!
Már ne a múlt fájdalmaival foglalkozz, a jelent ünnepeld!
Élvezd az Új Világod, még ha az számodra először ismeretlenként is hat.
Bátran és bizalommal vágj bele az újba, - indulj el utadon.
Többnyire bizonytalanul teszed meg az első lépéseket. Néha meginogsz, nem vagy teljesen biztos magadban, nem tudod valójában mit kell tenned, merre indulj el az úton. Nyugodj meg ez természetes,- hisz még nem találtad meg, nem fedezted fel Önmagad. Lassan találod meg újjászületett Önmagad, és lassan érted meg ki az, Aki valójában vagy.
     Egyre biztosabb lépésekkel haladsz előre. Most már mindent alaposan átgondolsz, nem kapkodsz, nem sietsz, nem döntesz felelőtlenül.
Létezésünk tükrében újjászületünk, minden porcikánkkal átéljük ezt a folyamatot.
Vannak olyan pillanatok amikor nem igazán értjük mi is történik velünk. De ha hitünket és bizalmunkat adjuk a Feljebb Valónak, ezáltal a következő percben, órában vagy napon ráébredünk, hogy a születés fájdalmán keresztül Új Életet nyertünk.
A múlt elengedése felszabadít, új energiát áramoltatsz át magadon, Új Forrásból merítesz.
(2010. augusztus 30.)
 



Írta: Feketéné Lendvai Katalin










Emberangyali minőségek





Ember-Angyali minőségek
 

 TI multidimenzionális lények, a létezésnek ezt a formáját választottátok, hogy emberi testben élitek az életetek. Mindez a ti választásotok alapján történt.
Ezzel a magas szintű tudatossággal, amellyel most összekapcsolódtok,- emberi testben lévő, Angyalemberi minőségekké váltok.
Akik a létnek ezt a formáját választottátok, részt vállaltatok a BOLYGÓ felemelkedési folyamatában.
Tudatos létezőként, tudatos döntéseket hoztok, és ezzel segítséget nyújtatok az emberi minőség egy magasabb tudatiszintre emelkedésében.
A létezés két formáját élitek,- egyiket ember létezőként, - a másikat multidimenzionális lényként.
Eljött az idő, hogy ezek a szálak összekötődjenek, kiteljesedjenek, és a lét egy magasabb formájára emelkedjenek.
Multidimenzionális lényetek tőletek független „dolgozik”, részt vállal a létezésben. Tudatosságotok azon fokán álltok (akik ezt a folyamatot élik), hogy ezt a két szintet összekapcsoljátok.
Multidimenzionális létezőként földi testben vegyetek részt a BOLYGÓ megmentéséért folyó munkálatokban.
Minden multidimenzionális lény rendelkezik egy információs csomaggal. Ezek az információs csomagok különböző kódokat, programokat tartalmaznak.
Összekapcsolódásotok által ezek a „csomagok” aktiválódnak, kibomlanak, és egy magasabb létezési síkra emelik tudatosságotok.
Szép lassan, fokozott ütemben haladtok felfelé a létezésben, és ugyanakkor a Világfa begyökereztetésében.
Amint egyre magasabb tudati szintre juttok,- annál mélyebbre hatoltok az emberi létezésben, megnyilvánulásban.-
A Világfa ágát, lomját, koronáját,- összekötitek a gyökérzettel.
Eget és Földet összekötitek, és középre helyezitek. Ez a középre helyezés egy újabb tudatossági állapotra hívja fel a figyelmet,- egy olyan létformára,- amely a Teremtésből ered és a Teremtéshez kanyarodik vissza,- a TELJESSÉG LÉTFORMÁJÁT alkotja meg.
A teljesség kódjait magatokban hordjátok, ott van minden létezőben, emberi megtestesülésben. Tudatszinttől függően tudjátok ezeket a kódokat megnyitni és feltárni a benne lévő programot.
Ehhez magatokban is igen mélyre kell hatolnotok,- tehát a földi valóságotokban is igen nagy mélységekbe ereszkedtek alá. De csak így tudjátok a megfelelő programot begyökereztetni,- a feleslegessé vált akadályozó programokat pedig kiüríteni. Ez a folyamat tudatosságot és sok odafigyelést igényel.
Minden esetben javasolt a tudatos gondolkodásforma, a tudatos életvitel, és tudatos légzés fontossága sem hanyagolható el.
Testünket, lelkünk templomát nem hanyagolhatjuk el, nem tagadhatjuk meg származásainkat, gyökereinket. Éppen ezért mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a FÖLDÖN betöltött szerepünket se hanyagoljuk el, csak a létezés egy másik síkjára emeljük fel.
Áldás!
 

(2010.február 20.)      
Írta: ÁhimRé/Csillagfény
Feketéné Lendvai Katalin   
 



2014. szeptember 17., szerda

Nemzetegyesítés, Nemzetgyűlés 2014. szeptember 21.





Nemzetegyesítés, Nemzetgyűlés 2014. szeptember 21.

A 2014. szeptember 21-i Nemzetgyűléssel kapcsolatban felvetődő különbözőségekre kértem útmutatást az Égiektől, mivel magam is eléggé érintetté váltam ebben a dologban, anélkül, hogy ez szándékomban állt volna. 
Áldás!


Amikor az Én Hangomat hallod, szívedben melegséget érzel.
A szeretet árad szét benned, hisz ÉN Magam vagyok a SZERETET.
A SZERETET, Aki most szól hozzátok, arra hívja fel a figyelmetek,- MAGatokba 
nézzetek!
Találjátok meg Isteni Önvalótokat és egyesüljetek vele!
Csak így kaphattok isteni útmutatást életetekben felmerülő kérdésekre, élethelyzetekre.
ÉN Magam a SZERETET,- azt üzenem néktek,- Mindenki magába nézés által tudja eldönteni mi a dolga, van-e dolga a meghirdetett szeptember 21.-i Nemzetgyűlésen.
Saját magadnak kell vállalnod a felelősséget tetteidért, cselekedeteidért, szavaidért, gondolkodásodért, melyek hatással vannak a Nemzetre, az egész Világmindenségre.
Az Égi Vezetés utat mutat, javaslatokkal lát el, tendenciát állít fel,- de nem mondja meg, hogy az adott szituációban, hogy s miként cselekedjél.
Fel kell már nőnötök!
Egy olyan egységet kell kialakítanotok rendszereteken belül, amely nem másra hagyatkozik, hanem a saját isteni csatornáján belül kap választ kérdéseire.
Tudom, hogy ehhez idő és türelem kell, de minden lehetőség adott, hogy ezt megtegyétek.
A szeretet az mely körbeölel és megadja a választ kérdéseidre.
Az út ÉN VAGYOK, aki az ÉN utamat válassza, annak telve kell lennie az ÉN szeretetemmel. Ez a szeretet, a szó szoros értelmében utat mutat, erőt ad, minden nehézségen és próbán átsegít.

Lelked békéjét magadban találod meg!
Ha benned béke van, béke lesz a világodban. De amíg a rendezetlenség, békétlenség uralkodik benned, addig a békét nem Önmagadban, hanem a világodban keresed.
A mostani teremtés már más,….a SZERETET mindenen felülemel, utat mutat, irányt ad.
Áldásom legyen veletek!

Belső HANG útján lejegyezte: 
Feketéné Lendvai Katalin

Veszprém. 2014. szeptember 16. (Földanya hava)


Ide kapcsolódó előző üzenetek:

Rab Mária forrásnál kapott üzenet a magyarság helyzetéről:



Szelei Magdolna Mária üzenete amivel tökéletesen egyetértek.


..azt, hogy mit lehet elérni szabad-téren egy Nemzeti-Nemzet gyűlésen nem tudom....a szándékot értem, sőt egyet is értek vele... a megoldást a kérdésekre, az ok-okozat meghatározását még nem látom .... mind addig, amíg az emberek tudatában nem villog, ( VILÁGÍT ) kellő fénnyel a piros lámpa, - az a gyanúm most sem kapunk rá választ a tömegektől és ez így van sajnos év tizedek óta.... viszont egyre nagyobb a szakadék a társadalom rétegei között, illetve szinte már csak két részre szakadt a nép, és a "NEMZET- TEST- TUDAT" van a MÉLY SZEGÉNYSÉG ÉS A MÉRHETETLEN GAZ-SÁG -GAZDAG-S-ÁG;( közte szinte semmi)
... szükség van azonban a józan paraszti ész járásunkra magyar lelkekként....
A bebetonozott hatalmi rendszerek nem engedik a józan ítélő képességűeket a húsos tál közelébe, mert még részt akarnának belőle kérni. Ha viszont oda kerül valaki "véletlenül" azonnal megfenyegetik, megölik, vagy megpróbálják beintegrálni. Tehát most már kemény jó kiállású, határozott, ellentmondást nem tűrő tájékozott és jól felkészült egyénekre van szüksége a magyaroknak is. A részeredmények nem megoldások, miután a nép szó szerint földönfutó , illetve éhezik. Lehet politikailag elodázni megoldásokat , és késleltetni a nép érdekeit, de erre már nincs idő, mert az utolsó órában vagyunk. A KORMÁNY TÖRVÉNY TERVEZETE szerint hiába mennek le például a kamatokkal, vagy csökkentetik a DEVIZA ÉS EGYÉB BANKI KÖLCSÖNÖK ÖSSZEGÉT, AZ EMBEREK NEM TUDJÁK KIFIZETNI ADÓSSÁGAIKAT, MERT NINCS MUNKÁJUK, ÍGY JÖVEDELMÜK SEM. EZEK ÉGBE KIÁLTÓ PROBLÉMÁK. A fiataloknak nincs jövő képük, nem tudnak az életben megkapaszkodni, azért éljük meg a második '56-os kivándorlást! Azok az emberek akiknek van munkájuk éhbérért robotokként dolgoznak és ha kimerik nyitni a szájukat a méltatlan bánásmódok miatt, (sajnos már mindegy, hogy MULTI vagy "MAGYAR" illetve egyéb munkaadó) azonnal meg vannak fenyegetve, hogy el is mehet azonnal, mert legalább százan várják még így is a lehetőséget! Ott tartunk, hogy már a 28-30 éves fiatal is öreg a munka vállaláshoz időnként, pláne meg az 50-es korosztálytól. A politikai elit pedig úgy tesz , mintha nem is ismerné , ezt sokaknak busás hasznot hozó , jól működő bebetonozott rendszert. Hamarosan rá fognak döbbenni, hogy már RÁJUK SINCS SZÜKSÉG, MERT EL LESZNEK TÁVOLÍTVA , ZSÍROS JÖVEDELMET HOZÓ ÁLLÁSAIKBÓL. AKKOR FOGJÁK VÉGRE IGAZÁN MEGTAPASZTALNI, MILYEN TÖRVÉNYEKET ALKOTTAK ÉS MILYEN BŰNÖKET KÖVETTEK EL EMBER TÁRSAIKKAL SZEMBEN! ( Ez sajnos általános érvényű, nem csak magyar honról van szó.) Az egész VILÁG FORRONG A SZELLEM LÁZAD! TENNI KEL VALÓBAN MAGUNKÉRT ÉS A KOMOLY CÉLKITŰZÉSEKET HATÁROZOTT TETTEK KELL KÖVESSÉK. Rengeteg értelmes FIATAL EMBER ÉS LÁNY-ASSZONY VAN KÖZÖTTÜNK ÖSSZE KELL FOGNI ÉS AZ IDŐSEBBEK BÖLCSESSÉGÉVEL, TUDÁSÁVAL KELL A MEGOLDÁSOKAT KITALÁLNI, HA KELL KIHARCOLNI! 
Van e NEMZETNEK SPIRITUÁLISAN IS JÓL KIKÉPZETT ÉS FELKÉSZÍTETT NAGYON-NAGY TÁBORA. A SZELLEM EREJÉVEL VANNAK FELRUHÁZVA ÉS A SAJÁT TERÜLETEIKEN VEZETŐNEK TERMETT KÉPESSÉGEIKKEL TUDJÁK SZOLGÁLNI A SZENT ÜGYET. ÍGY MEGOSZLANAK A FELADATOK ÉS BIZTOSÍTVA VAN-LESZ A TISZTA MUNKA MEGOSZTÁS. KI KELL TASZÍTANI AZOKAT AZ EGYÉNEKET AKIK NEM A SZENT ÜGYET KÉPVISELIK. 
A csillagos ég is segítségünkre lesz a bátor és előre mutató kiállásunkban. Egy biztos , hogy JÉZUST az IGAZSÁG FORRADALMÁRÁT KELL A ZÁSZLÓNKRA TŰZNI, MERT ÍGY TUDJUK A JOGAINKAT KIVÍVNI , MÁR AZ ÚJ IDŐK KEZDETÉN. 
NAGY-BOLDOGASSZONYUNKNAK PEDIG EZ MINDEN VÁGYA, HOGY NEMZETE FELVIRÁGOZZON!!!
Teszteljük meg tehát hányan gondolják hasonlóan, hogy itt a változás ideje!!!
A RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTELBEN MINDENKI SAJÁT MAGA DÖNT, SZABAD-AKARATA ÁLTAL A SZÍVE ÉS SZERETETE JOGÁN.
EGY BIZTOS A RENDEZVÉNY CSAK BÉKÉS SZÁNDÉKKAL ÉRHETI EL CÉLJÁT, AMI NEM AZT JELENTI, HOGY NEM FEDJÜK FÖL AKARATUNKAT A VÁLTOZTATÁS KINYILVÁNÍTÁSA MELLETT!!!
Jegyezte és közre adta :Szelei Magdolna Mária
BUDAPEST 2014. szeptember 16.

2014. szeptember 15., hétfő

Isteni Jelenlét, köszönöm, hogy megáldasz engem......




“Isteni Jelenlét, köszönöm, hogy megáldasz engem ezzel a szent testtel, hogy megtölthessem azt legmélyebb vágyaimmal és szívből jövő óhajaimmal. Segíts engem, hogy felismerjem a nekem felajánlott ajándékokat, és arra tudjam fordítani figyelmemet, amit megvalósítani szeretnék ebben a napéjegyenlőség előtti időszakban. Arra kérem a magasabb Énemet, hogy gyengéden figyelmeztessen azokra az álmokra, amelyek készen állnak arra, hogy előlépjenek életem ezen időszakában. Kérlek, hozd el nekem a szükséges segítséget, hogy az több Szépséggel töltse meg életemet, és a megelégedettség érzetét hozza el nekem. Tedd lehetővé számomra, hogy barátságot kössek az Irányító Rendszerrel, ami a Magasabb Ént ösztönzi, és elhozza Lelkem céljának kiteljesedését. Emlékeztess engem arra, hogy figyelmes és éber legyek arra az ösztönzésre, amely átáramlik rajtam minden egyes percben.
Arra kérem az Isteni Fényt, hogy töltse fel lényemet, és emelje fel rezgési frekvenciámat olyan módon, hogy teljesebb tudatossággal tudjak arra figyelni. Töltsd meg szívemet Isteni Szeretettel, hogy regenerálni tudjam ezt a szeretetet egész emberi formámon át, és a világba tudjam sugározni azt lényemen keresztül. Teljesen kész vagyok beteljesíteni szívem impulzusait, és közösen az Istenivel megteremteni egy új módját a létezésnek, ami mindazzal áldja meg a Földet, aki vagyok. Segíts nekem életre hívni lelkem legeredetibb lényének teljességét ebbe a jelen percbe. Engedd, hogy arra használhassam újonnan megtalált szabadságomat, hogy csodákat teremthessek erőteljesen tudatos módon, mely minden életet szolgál a Földön ebben az időszakban.
Kívánom, hogy minden lény ismerje fel az Isteni Szeretetet, amely minden pillanatban megtölti szívünket, és engedd, hogy ragyogó eszközévé váljak ennek a jelenlétnek. Köszönöm, Isten, és ez így van.”
Csatornázta: Shanta Gabriel
Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus

Átjárók,- Szeptember 15. Hétfő





Szeptember 15. Hétfő
A délutáni órákig a Hold a Rohiniban marad önmaga uralma alatt, majd a Chitra nakshatrába lép, Marsikus energia alá, miközben a Mars a Holdtól a 7. házban lesz a Skorpió jegyében, szaturnikus hatás alatt.
Gondolkodásunk szélsőségeivel, túlzásainkkal való szembesülésünk kapcsán érkezhetünk el a változtatás mélyről fakadó lelki igényéhez, ami erőt adhat, javítani, korrigálni múltunk beidegződéseit. Fontos tanításokat kaphatunk testvéreinkkel, barátainkkal kapcsolatban, mivel ki kell derülnie összetartásunk erejének, stabilitásának. Látnunk kell, utunk egy irányba visz e bennünket, és képesek vagyunk e kölcsönösen támogatni fejlődésünket, szabadságunkat. Meg kell különböztetnünk azt, mi az ami szívből jön, és mi fakad indulatból, ítéleteink bíbor ködének homályával átitatva...
Szívből jövő érzéseink és szavaink építenek, gyógyítanak, indulataink következményei viszont még erősebb nyugtalanságot gerjeszthetnek bennünk, körülöttünk. Bátorságunk tesztelődhet, de ez nem feltétlen szemben állást jelent, mint inkább lehetőséget kiállni szeretetértékeink, pozitív változást sürgető igényeink mellett.
A délutáni óráktól Chitrába lép a Hold, marsikus hatás alá, ezzel egy időben pedig a Mars, a Holdtól 7.házban lesz a Skorpióban.
Kapcsolataink erőteljes átalakulásban vannak. Ha nem valódi érzelmek tartanak össze, most egyre jobban láthatóvá válhat egymás iránti távolodásunk, elszigetelődésünk. Ki kell derülnie mi motiválja kapcsolatainkat, hogy a magunk számára is nyilvánvalóvá váljék elköteleződésünk, lojalitásunk, szeretetünk mélysége, minősége. Ki kell derülnie, képesek vagyunk e együtt változni, fejlődni, vagy egyre nagyobb lelki szakadék keletkezik világaink, nézeteink között.
A nap tanítása, hogy értékeink átalakulóban vannak. Kiderülhet, mi az ami környezetünkből átvett, és mi az, ami tapasztalataink verejtékével megküzdött értékrendünk. Kapcsolati hozzáállásunk, érettségünk, objektivitásunk megméretődhet, mivel kiderül, hogy szavaink mögött, milyen szeretet tartalom lakozik..
Kapcsolati átrendeződéseink, mélyebb lelki kötődésünk igényének tükrében történnek. Már nem elég eddigi vélt, valós biztonságunk, másra van szükségünk együttléteink harmóniájához, mivel egy közös célra szeretnénk tekinteni, nem egymásra. Együttesen látva az irányt, ha egyikünk szem elől is veszti, a másikunk tekintetével látni fogja, így ha meg is áll egy időre, de soha nem tér le az útról. Így válunk egymás szemeivé, vezetőivé, így folynak lelki folyamaink egymásba,és így keresztezik egymást útjaink, örök kíséretként szolgálva leszületéseink végtelenjében, emlékeztetve egymást örök egységünkre.
Szeretettel Csom Mari


SaLuSa üzenete 2014 Szeptember 12


Hilarion üzenete 2014 Szeptember 7 14


Szűz Mária üzenete 2014 Szeptember 8


2014. szeptember 13., szombat

A MAGújulás


A Nemzet megújulása, csakis önmagatok belső megújulásával következhet be. Amíg önmagatokat, a belső lényeteket és ahhoz kapcsolódó szellemet, tartalmat, nem újítjátok meg,- ne várjátok, hogy jelentős előrelépéseket tehettek. Az a szellemi forradalom, ami már elindult nálatok, mindent magával von. A körülöttetek élő népekre is hatással van. 
A MAG megújítását úgy kezdhetitek, ha nem alakíttatok önjelölt prófétákat. Nem választatok ki különböző embereket és magasztaljátok fel, és ruházzátok fel olyan tulajdonságokkal, amelyekkel ő soha sem rendelkezett. Magyarország MAGújulásának a titka csakis belőletek ered!

Miből gondoljátok azt, hogy egy felkent vezető, egy önjelölt próféta, aki eddig sem bizonyította be kiállását, tettei még mindig kívánni valót hagynak maga után,- győzelemre vinné az Országot?
Aki nem tud megújulni, és az újban gondolkodni, az, sajnos a régi rendhez tartozik, és azon belül tölti meg magát szellemi tartalommal, és azt sugározza át másoknak.
A kis családokban, és közösségekben kellene legelőször rendet tennetek!
Az idő sürget. Egy átfogó tervet csak úgy dolgozhattok ki, ha tisztán látjátok a kialakult helyzetet. A baj legfőképp az nálatok, hogy sokan még mindig „szemellenzősen” gondolkodtok. A többség mindig nem látja be, hogy tévedett, és olyan útra próbálja vezetni az Országot, amelyben győztes nem lehet.
Sikerre szert csak úgy tehettek, hogy a lehetőségekhez képest minél előbb megújítjátok magatokat!
Egy Nemzetet nem lehet úgy győzelemre vinni, ha nem látod tisztán önmagad belső lényét, azt, hogy milyen álláspontot is képviselsz. Mert ha így teszed a dolgod, könnyen megtéveszthetővé és befolyásolhatóvá válsz.
Amíg nincs kialakult véleményed, és nem meggyőződésből teszed a dolgod, hanem a kényszer és a népakarat visz rá,- addig nem érhetsz el jelentős változást.
Először is gondoljátok végig történelmetek,- elhazudott múltatok tisztulni akar. Hazugságban már nem élhettek, pedig a színfalak mögött még sokan ezt akarják. Sokan játszanak ki különböző helyzeteket és tévesztenek meg benneteket. Már sok mindent nem hisztek el, de mégis többet elhisztek, mint kellene.
Tudom, hogy bizonyos dolgoknak nem tudtok utána járni. Azt is tudom, hogy már maga a létetek került veszélybe.
De akkor miért nem cselekszetek emberek?
Miért nem álltok neki nagyobb kitartással és lendülettel a változtatásnak?
Miért várjátok azt, hogy más mondja meg helyettetek, hogy mit tegyetek?
Önmagatok portáján sepregessetek először, tisztítsátok ki azt,- de azt gyorsan tegyétek, minél előbb tegyétek meg, hogy a következő lépésben már részt vehessetek. Mert a következő lépés már nagyon fontos,- az hogy közösséget alkossatok.
Több helyen megalakult már ilyen közösség, és a nézet amit képvisel,- helyes. De az idő sürget, többet kellene tenni és gyorsabban kell tenni!
Nagyobb kiállással és erővel ébreszteni a népet.
Ehhez egy ember ereje és a mögötte álló közösség ereje kevés!
Minél több olyan embert kell megújítani, aki képes az igaz tanok továbbadására. Egy nagy közösségen belül, több olyan ember kell, hogy megújuljon, aki rendelkezik a prófétálás művészetével, és a legfontosabb,- hogy azt őszinte tiszta meggyőződésből teszi.
Nagyon fontos ebben az időben, hogy ébresszétek az embereket! Hogy felrázzátok abból a fásultságból, közömbösségből, amelyben élnek. De ezt csak úgy tehetitek meg, ha ti is teljesen felébredtek, és megfelelő tisztasággal láttok dolgokat.
Csak így tehettek minél többet és juthattok előre rohamosan.
Egy ember és egy szerveződés, önmagában nem tudja megváltoztatni a nép jellegét és gondolkodásmódját.
Ami évszázadokon belül alakult ki a fejekben, azon elég nehéz változtatni, de mindképpen meg kell adni a lehetőséget az embereknek.
A legnagyobb probléma azzal van emberek, hogy mindenkiben először a megváltót látjátok, és utána, ha esetleg olyat mond vagy cselekszik, ami nem egyezik meg a ti véleményetekkel,- már kikiáltjátok.
Nemzeti Megváltót vártok és benne reméltek, pedig a megváltást mindenkinek saját MAGában kell létrehozni!
Ezt senki nem fogja megtenni helyettetek!
A ti feladatotok, Istentől rendelt sorsotok, hogy ezt megcselekedjétek!
Ne várjatok, kezdjetek neki mielébb a munkának! Ezt a munkát önmagatok gyógyításával kezdjétek. Mert a Nemzet Testét és ÖnMAGát, csak akkor gyógyíthatod meg, ha már önmagad gyógyítójává válsz!
Ebben az esetben már nem cipelhetsz, nem hurcolhatsz magaddal indulatot,- a múltat és az abban elkövetett hibákat, bűnöket, meg kell bocsátanod!
Ha mindig a fájdalmat és az ebből adódó dühöt hurcolod MAGadban, akkor mindig a múlthoz térsz vissza,- ahhoz az energiához, amelyben mélyre taszítottak és megbántottak.
Nem hátra kell már néznetek és a szomorú múltat cipelnetek!
Meg kell újulnotok, meg kell bocsátanotok az elkövetett bűnöket!
Haraggal és nehezteléssel nem élhettek, és legfőképpen nem érhettek el eredményeket!
Az szeretném kérni tőletek, hogy alaposan gondoljátok át és vizsgáljátok át lelkiségetek.
Gondoljátok át a múltat, és minden egyes mozaikdarabkát helyezzetek a méltó helyére.
A sérelmeket pedig formáljátok át tapasztalássá,- amit csak a megbocsátás által tehettek meg.
A súly, ami még mindig lehúzza lelketek, ÖnMAGatok tagadásából ered!
A gyógyítást MAGatokon kell megkezdenetek, mert csak így válhattok mások gyógyítójává, a Nemzet gyógyítójává és ezáltal tudtok RENDET teremteni.
Ha ti lelketekben a múltat illetően REND van, a megbocsátás már feloldotta az indulatokat,- akkor az őszinte tettre készség veszi át a szerepet.
Már nem a múlt lehúzó energiájában szenvedsz, és nem a sebeidet nyalogatod, hanem tisztán látod a kialakult helyzetet,- azt hogy mit és mikor rontottatok el, - a múlt hibáiból tanultatok, és ezt újra nem követitek el.
Előre csak így haladhattok, először meg kell gyógyítani MAGatokat, aztán a Nemzetet!
A gyógyítás belőletek ered. Ha rendet raktok a fejetekben, a lelketekben, akkor ezután már másnak is segíthettek a rendrakásban. De, amíg magad sem vagy rendben, hamis látszatot ne kelts!
Kidolgozott technikákat nem tudok a kezetekbe adni.
Örök Törvény az, amióta a REND uralkodik és veszi át a vezető szerepet, hogy önmagad irányítására kell először figyelned!
Semmilyen hatalom, még az égi sem mondhatja meg, hogy mit tegyetek. Javaslatokat adhatunk, segítséget adhatunk, de egy működő rendszert nektek kell kidolgozni és utána megvalósítani,
- csakis ezzel váltjátok meg MAGatokat.
A megváltást mindenkinek először saját magában kell létrehozni, és ha ezt már megtette, akkor tudja megváltani az Országot! De, ezt egyedül nem teheti meg! A megváltást ebben az esetben csakis együttes erővel tehetitek meg. Ezáltal értek el egy olyan RENDET, ami példát mutat a körülöttetek élő Országoknak.
Azt hiszem már eleget beszéltem, és tudom, hogy ti még mindig nem látjátok benne a lényeget. Kész, megtervezett útvonalat kértek Tőlem, amivel Én sajnos nem szolgálhatok, mert csakis magatok által, aztán együttesen, összefogva válthatjátok meg a kialakult helyzetet.
Isten áldjon benneteket, és a remény ne hagyjon el!
Ámen. 
Belső HANG által lejegyezte: Feketéné Lendvai Katalin