2015. november 18., szerda

Hagyaték - Regnum Marianum - Mária országa


A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában


Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén november 29-én lesz advent első vasárnapja, így ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.


Számos egyházi szokás kötődik még ehhez az időszakhoz, a katolikusok például az adventi hétköznapokon hajnali misét tartanak, a keresztyén emberek böjtölnek, régebben pedig még a hangos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket is tiltották ebben az időszakban. Ilyenkor veszünk, vagy készítünk adventi koszorút, amelyen általánosan négy gyertya ég. Ennek a négy gyertyának a jelentése pedig: hit, remény, szeretet és öröm.

Az adventi koszorún levő gyertyák jelentése: hit, remény, szeretet és öröm

Hívő, vagy nem hívő, vallásos, vagy nem vallásos, mindenki ünnepli az adventet. Mindenki feldíszíti a házát, sokan vesznek koszorút, mindenki készül a karácsonyra. A vallásos emberek ilyenkor elcsendesednek, magukra és Istenre figyelnek.
Legyen ez bárhogy és legyünk mi bárkik is, mindannyian elfáradtunk. Iskolásként, szülőként, nagyszülőként és dolgozó emberként. Érezzük, hogy közeledik az év vége.  Fáradtak vagyunk, hosszú volt ez az év, amely sok örömet és gyakran bosszúságot hozott. Pihenésre és megújulásra van szükségünk, hogy újult erővel, felkészülve és magabiztosan vághassunk neki a 2015-ös évünknek.
Mindeddig még egy kis türelemre van szükségünk, előtte azonban itt van négy hét, advent négy hete, amely elmélyülést, megnyugvást, átgondolást és felkészülést kínál nekünk.

Nézzük tehát, hogy mi az a 4 dolog, amit mindenképp át kell gondolnod az adventi időszakban:

1. Mire vágyok? Mi az, ami igazán fontos számomra?

Sok dolgot szeretnénk és sok mindenre vágyunk. Hirtelen, légből kapott ötletek, amelyek sokszor nem is olyan fontosak. Csak kell, mert az a divat vagy mert másnak is az van. Gondolkodjunk el rajta, hogy mi az, ami igazán kell és mi az, ami igazán fontos számunkra. A tizenharmadik magas sarkú vagy a hatodik új, modern, és extra okos telefon? Nem hinnénk, hogy ezek az igazán szükségesek, és szerintünk te sem hiszed.

2. Mi a célom?

Szóval akarsz valamit. Ez szeretnél lenni. Ezt akarod elérni. De tényleg teszel is érte? Afelé haladsz? Vagy elakarsz érni a szigetre de a tenger felé evezel? Ismered a történetet, a nőről és a szoborról? A nő minden nap elmegy a szobor előtt, azt kérve, hogy segítsen, hogy megnyerje a lottót. Az így megy hetek, hónapok, évek óta, amikor egyszer a szobor azt válaszolja neki: Feladtad a szelvényt? Így van ez. Ha nem tudod mi a célod, nem tudod, hogy mit kell elérned. Ha pedig nem teszel érte semmit, akkor senki sem tud neked segíteni.
Ha nincs célod, nincs mit elérned!

3. Lehetek én a fény, mások sötétségében?

“Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte”. – mondta Kalkuttai Teréz, ismertebb nevét Teréz Anya. A kérdés pedig egy fájó lényegi pontra tapint. Milyen ember vagyok én? Olyan, aki mindenki szemben a szálkát keresni, aki mindenben észreveszi a rosszat és egyfolytában kritizál? Vagy aki segít, bátorít, dicsér és felemel? Nos, valójában ez a nem mindegy.
Legyél fény mások sötétségében!


4. Miben kell megváltoznom?

A tudás ott kezdődik, hogy tudod, hogy mit nem tudsz- szokták mondani. Most Neked kell tudnod azt, hogy miben kell megváltoznod. Melyik az a szokásod vagy tulajdonságod, amelyik hátrányodra szolgál? Ha pedig ez(eke)t megtalálod bölcs, ha pedig leküzdöd érett ember vagy.
A karácsonyra készülve és arra hangolódva, a boldog szent este reményében csendesedjünk el, és gondoljunk át az alábbi dolgokat. Olyan ritkán vagyunk csendben, olyan ritkán tudunk csak mi magunk lenni, a gondolatainkkal. Egyfolytában megy a rádió, a tévé, a mosógép, a gyerekek kiabálása, mindig zaj van körülöttünk. Sose vagyunk csendben, ez pedig nagyon ijesztő. Éppen ezért keressük meg a magunk csendjét, a saját gondolatainkkal és alakítsunk ki magunknak új célokat és új terveket.
Mindezt pedig hittel, reménnyel, szeretettel és örömmel.

David R Hawkins - Hogyan éld úgy az életed, mint egy Imát

A jó és rossz világa hamarosan véget ér...



A jó és rossz világa hamarosan véget ér...
 

És mi jön akkor helyette?


A jelenleg ismert világban minden ami körül vesz téged kettős, duális valóság. Jó és rossz,  fény és árnyék. A jelenlegi energia ezt a duális valóságot működteti. Ezt a duális energiát az átmeneti időszakban "régi energiának" hívjuk. A régi energia mindent, amit a mai világból ismersz két részre, az úgynevezett polaritásokra szakít szét. A régi energiában minden ami történik kettős jelentőségű. Ahol vannak jók ott vannak rosszak is, ahol vannak győztesek, ott mindig vesztesek is vannak.

A régi energiában nem maradhatsz semleges. A régi energiában és régi tudatosságban nincsen közép. Vagy felfelé mész, vagy lefelé zuhansz. Soha nincs egyensúly, mert azonnal túlsúlyba kerül a polaritás egyik fele. Ez a régi energia szempontjából természetes és törvényszerű. Nem tehetsz ellene semmit.
 
A duális energia elhagyja a Földet

A jelenleg folyamatban lévő felemelkedési folyamat kulcsa, hogy duális energia, a polaritás világa szép fokozatosan elhagyja a Földet. Ez a régi energia. Ezért borulnak fel hatalmi struktúrák, ezért esnek szét országok, ezért omlik össze szép fokozatosan a pénzügyi rendszer, mert a duális régi energia működteti.

A régi energia kiáramlása, helyet teremt az Új energiának. Az Új energia semmilyen tekintetben sem a régi energia továbbfejlődése. Semmi köze nincs a duális energiához, attól teljesen független. Az Új energia megértéséhez a tudatod dimenzióváltására van szükség. Az Új energia nem érthető meg a jelenlegi duális gondolkodás számára.
 
Az Új energia nem egyenlő a szeretettel

Az Új energia nem a jelenlegi duális világ "jó" oldalának állandósulását és a "rossz" oldal megszűnését jelenti, hanem ebből az egész rendszerből való abszolút kilépést. Az Új energia nem a szeretet energia állandósulása, mert a szeretet, ahogy a jelenlegi formában ismerjük csak a duális világ egyik aspektusa.

A szeretet energia nem egyenlő az Új energiával. Ha valahol ilyenről olvasol, vagy hallasz akkor már biztos lehetsz abban, hogy nem az Új energiáról van szó, még akkor sem, ha adott helyzetben a kettő közé egyenlőség jelet tesznek. Abban is biztos lehetsz, hogy az illető, akinek az írását olvasod, vagy az előadását hallgatod a régi energiáról beszél a duális világ gondolkodásával, amiben a fény polaritását felcímkézi az Új energia címkéjével, de ez teljes és totális tévedés.
 
Mi hát az Új energia?

Az új energia a polaritás és dualitás helyett a viszonyság energiája. Azt fejezi ki, hogy az új energia értelmében minden amit teszel, minden ami a világban veled történik annyit ér, amennyi tanulságot szerzel belőle. A tapasztalataid az új energia értelmében nem jók, vagy rosszak. Éppen ezért szükséges az, hogy megértsd az új energiában saját magadnak kell teremtened a valóságodat annak érdekében, hogy olyan tapasztalatokat szerezz, ami számodra és a mindenség számára is értékes.

Az új energia arról szól, hogy többé már nem a karma "kényszerítő" ereje határozza meg milyen tapasztalatokat "kell" megszerezned és ezek a tapasztalatok nem "jók" vagy "rosszak" lesznek attól függően, hogy "jó" vagy "rossz" voltál. Az Új energia nem más, mint a tapasztalat teremtés szabadsága.
 
Az Új energiát nem lehet definiálni

Az Új energiában minden viszonylagos. Attól függ minden, hogy milyen potenciálokat, lehetőségeket hozol létre magad körül és azok közül melyeket változtatsz a magad és a Mindenség számára értékes tapasztalatokká. Az Új energiában a Mindenségnek a te egyéni álmaidból valósággá vált és megszerzett tapasztalataidra van szüksége.

A Mindenség most a kezedbe adja a tapasztalat teremtés szabadságát az Új energia formájában. Az egyéni döntéseden múlik, hogy miként élsz ezzel a lehetőséggel. A jelenlegi duális gondolkodásod is már csak egy az Új energiában megvalósuló lehetőség, hiszen az Új energia 2000 óta folyamatosan áramlik és 2006 óta kezdetét vette az emberiség tudatos önteremtése. Akár tisztában vagy ezzel, akár nem.
 
Válj Tudatos Teremtővé

Tanuld meg, hogy miként tudod a saját magad és a mindenség számára létrehozni és megtapasztalni a legmerészebb álmaid valóságát. Tapasztald meg a benned lévő tudatos tapasztalásokat teremtő Új energia természetét, amit a segítőid közreműködésével azonnal elkezdhetsz használni is, hogy már holnap egy olyan valóságot teremts magad számára, amire mindig is vágytál. Felkészültél rá, hogy belépj a legmerészebb álmaid világába?
 
Egy csodálatos időszakban élünk a Földön!
 
Most lehetőségünk van részt venni a felemelkedésben, ami példa nélkül való az emberiség történetében. Ez a változás ahhoz fogható, mikor a tudat kilépett a szellemi világból és belépett az anyagi világba annak érdekében, hogy tanuljon és tapasztalatokat szerezzen.
 
A tudatod már kijárta a földi iskolát!

Ez a tudat, a te tudatod minden létezőt megtanult az anyagi világról, amit csak tudni érdemes és most újra a szellemi világ felé veszi az útját, de már bölcsebb, mint amikor ide érkezett a Földre. A tudatunk kijárta az iskolát a földi inkarnációk tízezreit élte át. Örült és szenvedett. Lezuhant, elesett, de újra és újra felállt és továbbment ezen az úton, míg végre elérkezett egy újabb kapuhoz.

Már mindannyian láthatjuk ezt a kaput, mert itt van a szemeink előtt és csak arra vár, hogy belépjünk rajta. A karma ideje 2000-ben lejárt. Nincs már kötelező tanulási feladat, nincs már kényszerítő erő, ami egy meghatározott helyzetbe kényszerítene téged.

Csak az létezik, amit a saját tudatosságoddal hozol létre még akkor is, ha nem tudsz róla. Itt az ideje, hogy a tudatosságodat megnyisd és belépj abba a csodálatos valóságba, ahol te magad teremted a lehetőségeket is magad számára, amiből a legjobbat kiválasztva csodákat hozhatsz létre.
 
A változást nem tologathatod még évekig magad előtt...

Ez nem olyas valami, aminek felfedezése nyugodtan várhat néhány évet. Ez nem olyasmi, ami majd egyszer csak aktuálissá válik az életedben. Ez éppen most történik. Most van itt az ideje, hogy megnyisd magad a tudatosságod egy magasabb dimenziója felé, ami csak  arra vár, hogy belépj.

Minden egyes nappal, amit abban a tudatban töltesz el, hogy nem rajtad múlik, hogy mi történik veled, hogy ki vagy szolgáltatva a karma kényszerítő erejének csupán az idődet vesztegeted valamivel, ami felett eljárt már az idő. Meddig akarod még azzal áltatni magad, hogy az életed kényszerítő körülményeinek börtönében élsz?
 
Eljött a tudat szabadságának pillanata

Itt az ideje, hogy felszabadítsd magad, hogy kiszabadítsd a tudatod abból a ketrecből, amiben eddig éltél. Ez éppen most történik, ennek éppen most van itt az ideje. Ébredj tudatára a saját határtalan teremtő képességednek és kezdd tudatosan teremteni a saját valóságod.

Éppen most van itt az ideje, hogy kapcsolatba lépj önmagad magasabb tudatosságával, hogy onnan tudj ránézni a korábbi életedre, leszűrni a tapasztalatokat, hogy tudatosan legyél képes kiválasztani azt a valóságot, amiben ezután kívánsz élni és megnyilvánulni. Ebbe a tudatállapotba a saját segítőid közreműködésével juthatsz el, anélkül, hogy bármilyen rendszerhez, eszméhez, valláshoz kellene tartoznod. A teremtő képesség a tiéd is, nincs szükséged mások hozzájárulására.
 
Schilling Péter


BOLDOGSÁGTRÉNING






"A boldogság nem a körülményeinkben,
hanem BENNÜNK rejlik. A Boldogságot nem látjuk,
mint a szivárványt, és nem érezzük, mint a Tűz melegét.
A BOLDOGSÁG MI MAGUNK VAGYUNK. " - John Sheerin

Hányszor történt már meg, hogy te magad vagy valaki más a környezetedben effélét mondott : "Ha ez meglesz, boldog leszek"?
Hát ez bizony nem így működik, először ugyanis meg kell tanulnod magadtól boldognak lenni a jelenben.

A FELTÉTEL NÉLKÜLI BOLDOGSÁG AZ IGAZI SZABADSÁG ! Ez a körülményektől és eshetőségedtől való függetlenség annyit jelent, hogy nem a megfelelő pillanatra vagy lehetőségekre vársz, hogy boldoggá tegyenek, hanem egyszerűen boldog VAGY.

Ilyenkor mindig, minden helyzetben tudod, hogy áldott vagy!
Az igazi boldogság tehát megszabadít a külső körülmények befolyásától. Általa szabadon élhetsz a jelenben, az örök MOST-ban.
A feltétel nélküli boldogságot TANULNI kell. Eléréséhez meg kell ismerned önmagadat, és képesnek kell lenned pontosan azonosítani azokat a pillanatokat, amikor a boldog és ellazult állapotból kellemetlen és zavart állapotba váltasz.

Az igazi boldogsággal az a probléma, hogy nem létezik hozzá kulcs, nincsenek odavezető lépcsőfokok, és nincsenek sem szabályai, sem feltételei. Nem tanulható meg kézikönyvből, és nincsenek rá receptek.
Az igazi boldogság ÁLDOTT állapot. Kicsit olyan, mintha vérünkben természetes állapotban előfordulna egy vegyület, amely táplálja agyunkat, lelkünket pedig pozitív energiával tölti fel. Semmit sem kell lenyelnünk, belélegeznünk, látnunk, szagolnunk vagy tennünk, hogy boldogok legyünk. Ez az állapot magától jön és megy.
Mivel természetes hozadéka a jelenben való létnek, és semmiféle feltételhez nem kötött, megtervezni sem lehet. Egyetlen dolgot tehetünk: tréningezhetjük magunkat arra, hogy mindig ELÉRHETŐEK és NYITOTTAK legyünk a boldogság számára.

A Boldogságtréning tulajdonképpen azt jelenti, hogy megtanulod elfogadni mindazon értékeket, amiket az Angyalok képviselnek: a humort, a szeretetet, a szépséget, a könnyedséget és az örömöt.
Két dolog elengedhetetlen hozzá: a JELENBEN VALÓ LÉT ÉS AZ ÉBRENLÉT.
Vagyis ki kell kapcsolnod a robotpilótát. Ez utóbbi egy olyan személyiségbeli program, amelyet néhány ember arra használ, hogy elkerülje a fájdalmat, a jelen átélését és megtapasztalását.
Ők, azáltal, hogy bizonyos előre meghatározott, megjósolható és jól bejáratott mintákkal és sablonokkal azonosulnak, szinte alvajáróként élik a napjaikat. Még véletlenül sem akarják megváltoztatni életük rutinszerű rendjét, nemhogy megrázni és megváltoztatni a világot, szerintük ezek veszélyes dolgok. Az automata vezérlésű embert folyamatosan kísérteni fogja az ÜRESSÉG ÉRZÉSE.
A gyerekek nagyon hasonlítanak az Angyalokra, ők is boldogok és kreatívak. A fény küldöttei szerint ez a természetes állapotunk - mindannyiunknak.

ÉBREDJ FEL ÉS ÉLESÍTSD KI ÉRZÉSEIDET - kapcsold ki a robotpilótát! Hajolj meg és szagolj meg egy rózsát, vagy szívd be a jó reggeli kávé illatát!
A boldogság (vagy a boldogtalanság) állapota nagy részben annak következménye, ahogyan mi magunk hozzáállunk és reagálunk az élet történéseire!
A napi dolgokra nem szabad félelemmel, dühösen vagy kiábrándultan válaszolni. Fogadj minden pillanatot érdeklődéssel és csodálattal, és tudd, hogy az valójában sem nem jó, sem nem rossz.
SOSE REAGÁLD TÚL A DOLGOKAT, NE TULAJDONÍTS TÚL NAGY JELENTŐSÉGET A KÖRÜLMÉNYEKNEK, ÉS NE HASONLÍTGASS !

Tiszta Hangok Rádió - A szerelem


Beszélgetés Paksi Zoltán asztrozófussal a szerelemről. 
‎"Jó cél az egyetemes szeretet elérése, de először meg kell tanulnod azokat szeretni akik a legközelebb állnak hozzád." (Szvámi Ráma)